F1: Érzelmes pillanat volt megelőzni Alonsót – Cunoda

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2021.03.30. 10:16
null
Cunoda már az első versenyén jó benyomást tett (Fotó: AFP)
A Formula–1-es AlphaTauri japán versenyzője, Cunoda Juki már az első versenyén letette a névjegyét, s szép előzésekkel hívta fel magára a figyelmet. Az újonc a pontszerzéshez vezető útján többek között Fernando Alonso ellen is bemutatott egy manővert, ami elmondása szerint kissé érzelmes pillanat volt számára.

 

 

17. BAHREINI NAGYDÍJ
MÁRCIUS 26., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Verstappen 1:31.394
2. szabadedzés: 1. Verstappen 1:30.847
MÁRCIUS 27., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Verstappen 1:30.577
Időmérő: 1. Verstappen 1:28.997
MÁRCIUS 28., VASÁRNAP
A verseny: 1. Hamilton, 2. Verstappen, 3. Bottas
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Április 18., 15.00Emilia Romagna-i Nagydíj, Imola
Május 2., 16.00Portugál Nagydíj, Portimao
Május 9., 15.00Spanyol Nagydíj, Barcelona

Cunoda Juki már az idény előtti teszten felhívta magára a figyelmet, majd bahreini nyitányon is remekül kezdett, az időmérő második szakaszának végén azonban nem tudott javítani a közepes keveréken, s így búcsúzni kényszerült. A japán a 13. pozícióból vághatott neki a versenynek, s bár bevallása szerint elóvatoskodta a rajtot, ezt követően több szép előzést is bemutatott, köztük világbajnok versenyzők ellen, s a 9. helyen szelte át a célvonalat.

A pilóta Stoffel Vandoorne 2016-os bemutatkozása után az első, aki pontot tudott szerezni újoncként, míg Kobajasi Kamui 2012-es Brazil Nagydíjon elért 9. helye után szerzett újra pontot Japánnak.

Nagyon boldog vagyok, hogy pontot szerezhettem a csapatnak, sokat tanultam. Az első körben kissé elóvatoskodtam, és több pozíciót is vesztettem, szóval vissza kellett kapaszkodnom. Ez némi időbe telt, szóval nem nyújtottam százszázalékos teljesítményt. Ugyanakkor nagyon élveztem a versenyzést, főleg azt, hogy több autót is magam mögé tudtam utasítani, ami ugyancsak tanulságos volt" – értékelte futamát az első, 2000-es években született F1-es versenyző, majd kitért arra is, kissé elérzékenyült, amikor az egyik riválisa ellen mutathatott be manővert.

„Volt egy kis érzelmes pillanatom is, amikor megelőztem Fernandót (Alonso). Legutóbb tizenkét-tizenhárom évvel ezelőtt láttam a Fuji Speedwayen versenyezni őt, amikor hét-nyolc éves lehettem. Az édesapám nagy rajongója Fernandónak, különösen szereti a vezetési stílusát. Először Szuzukában látta versenyezni, és azt mondta, hogy ő a legjobb pilóta a mezőnyben, szóval természetesen felnézek Fernandóra. És most mögötte tölthettem néhány kört. Ez idő alatt határozottan sokat tanultam tőle arról, hogyan kezeli a gumikat, hogyan vezet, valamint veszi a kanyarokat. Miután megelőztem, próbáltam lemásolni a vezetését, és több kanyarban is javultam" – magyarázta, miként profitált abból, hogy a két év kihagyás után visszatérő kétszeres világbajnok mögött autózhatott.

Egyszerűen hagyatkoztam Fernando képességeire, és elindítottam a manővert, mint egy újonc. Egy kicsit sajnáltam is, egészen távolról indítottam az előzést, de mindenképpen érzelmes pillanat volt. Persze nem egyforma autóban ültünk, de így is örültem neki. A dolgok, amiket tanultam tőle, hasznomra válhatnak a jövőben, de bízom benne, legközelebb nem kell mögötte köröznöm, mert előrébb leszek a rajtrácson. Ezzel most nem azt mondom, hogy Fernarndo rossz, hanem hogy eltérő az autónk" – zárta a gondolatait.

Cunoda teljesítménye a Formula–1 sportigazgatóját, Ross Brawnt is lenyűgözte, a szakember szerint ő az elmúlt évek legjobb újonca.

Cunoda az elmúlt évek legjobb újonca, és meglehetősen lenyűgöző volt valamennyi sorozatban, ahol versenyzett. Briliáns döntés volt a Red Bulltól, hogy lehetőséget adott neki. Mindannyian emlékszünk a zsúfolásig telt lelátókra Szuzukában, és a szenvedélyes japán szurkolókra. Úgy hiszem, most megint ezt fogjuk látni, ami hihetetlenül izgalmas" – jelentette ki Brawn.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik