F1: Élveztem, hogy veletek lehetek – Vettel dallal búcsúzott a Ferraritól

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2020.12.16. 15:08
null
Az utolsó ferraris siker – Szingapúri Nagydíj, 2019 (Fotó: AFP)
Sebastian Vettel énekelve köszönt el a Ferraritól a Formula–1-es idényzáró Abu-dzabi Nagydíjat követően. A négyszeres világbajnok elárulta, melyik dal inspirálta, és hogy miért ezt a formáját választotta a búcsúzásnak. 

 

Mint ismert, Sebastian Vettel hat közös idény után távozik a Ferraritól, 2021-től az Aston Martinná alakuló Racing Pointtal áll rajthoz. A németnek gyermekkori álma vált valóra azzal, hogy csatlakozhatott a vörös csapathoz, ám az együttműködés nem úgy alakult, ahogyan a felek várták. Bár a négyszeres világbajnok a 118 közös verseny során 55-ször állhatott fel a dobogóra, és ebből 14 alkalommal annak a felső fokára, egyéni és csapathibák miatt elmaradtak igazán nagy sikerek.

AZ ÁTÍRT DALSZÖVEG
Ti vagytok a vörös csapat,
Szenvedélyesek vagytok,
És sosem adjátok fel.
Eljött a búcsú ideje,
Élveztem, hogy veletek lehetek.
Éreztem a varázslatotokat. Kivételes érzés volt.
Srácok, köszönet mindenért,
Hiányozni fogtok.
Üdvözlet mindenkinek Maranellóban!
Megérdemlitek, hogy titeket is megemlítselek.
És most búcsúzom. Minden jót kívánok nektek!
Legyetek boldogok és egészségesek!

A német mellé ráadásul tavaly megérkezett Charles Leclerc is, aki hamar átvette a vezérpilóta szerepét, s a sokszor hibázó Vettel hullámvölgybe került. A Ferrari végül a 2020-as idény kezdete előtt jelentette be, hogy megválik pilótájától, aki saját elmondása szerint számított a hosszabbításra. Vettel aztán végigszenvedte az évet, egyáltalán nem találta az összhangot az SF1000-essel, s sokszor nagy hátrányban volt a többször is villanó csapattársával szemben.

A német szemmel láthatóan várta, hogy véget érjen az idei, kudarcokkal teli kiírás, a búcsú azonban így is érzelmesre sikerült: az idényzáró Abu-dzabi Nagydíjon tizennegyedik helyen befutó versenyző dalra fakadt a levezető körében, ezzel is köszönetet mondva a maranellói istállónak.

„Sok fantasztikus pillanatot is megéltem a csapattal, és amikor nagyon izgatottá váltam, valamiért mindig dalra fakadtam. Szóval úgy érzem, ez egy jó módja volt a búcsúnak, hogy énekeljek még utoljára. Egy nagyon ismert olasz számra esett a választásom, Adriano Celentano Azurro című számára. Kissé megváltoztattam a szöveget, így remélem, nem kerülök bajba a szerzői jogok miatt. Úgy érzem, ez jó módja volt annak, hogy kifejezzem a hálámat a csapat felé" – nyilatkozta a német versenyző.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik