F1: elutasították a Red Bull fellebbezését a „Hamilton-ügyben”

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2021.07.29. 20:35
null
Nem változtat az ítéletén az FIA Hamilton és Verstappen ügyében (Fotó: DPPI)
Hiába szerették volna elérni a Red Bullnál, hogy Lewis Hamilton akár további büntetést kapjon, amiért kilökte Max Verstappent a Brit Nagydíj első körében, a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) elutasította a Red Bull kérelmét az ügy újratárgyalására.

 

Mint ismert, igen csúnyán ért véget Max Verstappen és Lewis Hamilton csatája a Brit Nagydíj első körében. A két autó összeért, és a Red Bull versenyzője hatalmas sebességgel a gumifalba csapódott. Verstappen értelemszerűen pont nélkül zárta a versenyt, Hamilton azonban megszerezte a győzelmet, így nyolc pontra olvadt az előnye a világbajnoki összetettben.

A sportfelügyelők már a silverstone-i futam alatt megvizsgálták az esetet, amiért a Mercedes versenyzőjét tíz másodperces időbüntetéssel sújtották, később azonban a Red Bull fellebbezett annak érdekében, hogy újratárgyalják az esetet, és esetleg szigorúbb büntetést rójanak ki Hamiltonra.

Az FIA illetékesei csütörtök délután hallgatták meg a feleket újra, s bár a Red Bull új bizonyítékkal is szolgált az ügyben, úgy döntöttek, hogy nem sújtják további büntetéssel a hétszeres világbajnokot. Ezzel nem változott a Brit GP végeredménye, és Verstappennek ezen a hétvégén a Hungaroringen lesz lehetősége visszaszerezni a Silverstone-ban csökkent előnyét a pontversenyben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik