F1: elődje szerint Vettel az egyik legerősebb csapatnál versenyezhet az idén

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2021.01.05. 14:10
null
Pérez szerint Vettel jó helyzetben lesz az előttünk álló idényben (Fotó: AFP)
A Red Bull újdonsült versenyzője, Sergio Pérez úgy véli, hogy Sebastian Vettelre izgalmas idők várnak a Racing Pointból Aston Martinná váló korábbi csapatánál. Az egyszeres futamgyőztes mexikói emellett arra is kitért, hogy Vettel mennyire lehet képes pótolni őt az istállónál.

 

Nehéz hónapok állnak Sergio Pérez mögött, ha azt nézzük, hogy egészen néhány héttel ezelőttig nem tudta, lesz-e ülése a Formula–1-ben 2021-ben. A Szahíri Nagydíj győztesét végül a Red Bull szerződtette, vagyis nem is jött ki olyan rosszul abból, hogy Sebastian Vettel érkezése miatt a nyáron felbontotta az idei szerződését a Racing Point.

Két és fél hónappal a tervezett idénykezdet előtt Pérez elmondta, mi várhat Vettelre az Aston Martinnál, ahogyan az istálló 2021-es esélyeiről is beszélt.

„Úgy gondolom, hogy Seb mindenképp jó helyzetben lesz – árulta el a mexikói az F1 hivatalos honlapjának.Olyan csapathoz érkezik, amelyet vérbeli versenyzők alkotnak, és amelyben nagyon jól érezheti majd magát. Élvezni fogja, és ami még fontosabb, nagyon jól fog szórakozni. Kétségem sincs afelől, hogy ez a csapat lesz az egyik legerősebb a következő szezonban, vagyis az autója is fantasztikus lesz.”

Sokan, többek között a királykategória sportigazgatója, Ross Brawn is úgy véli, hogy Vettel négy világbajnoki címe és sokéves tapasztalata sem feltétlenül lesz elég ahhoz, hogy teljes mértékben pótolni tudja Pérezt az Aston Martinnál.

„Azért egy négyszeres világbajnokot pótolni nehezebb lenne, mint egy olyan srácot, aki egyszer megnyert egy versenyt – mondta el a véleményét ezzel kapcsolatban Pérez. – De bizonyos értelemben ilyen a Formula–1. A vébécímek és a győzelmek nem sokat jelentenek, hiszen ezek végső soron az autókon múlnak, amelyeket vezethettél a karriered során.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik