F1: elhunyt a Ferrari legendás mérnöke

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2022.11.02. 17:38
Nyolcvanhét esztendős korában elhunyt a Ferrari Formula–1-es csapatánál 1960-tól 1987-ig főmérnökként és műszaki igazgatóként dolgozó Mauro Forghieri.

Mauro Forghieri mindössze 27 évesen kulcspozícióba került a cégnél, miután 1961-ben rajta kívül a csapat összes mérnöke elhagyta az istállót. Ettől fogva a Ferrari sikert sikerre halmozott: 1963 és 1987 között Forgheri 7 konstruktőri és 4 versenyzői világbajnoki címhez segítette hozzá a csapatot. Ebben az időszakban olyan ikonikus pilóták versenyeztek az általa tervezett autókban, mint Niki Lauda, Jody Scheckter és Gilles Villeneuve.Mauro Forghieri mindössze 27 évesen kulcspozícióba került a cégnél, miután 1961-ben rajta kívül a csapat összes mérnöke elhagyta az istállót. Ettől fogva a Ferrari sikert sikerre halmozott: 1963 és 1987 között Forgheri 7 konstruktőri és 4 versenyzői világbajnoki címhez segítette hozzá a csapatot. Ebben az időszakban olyan ikonikus pilóták versenyeztek az általa tervezett autókban, mint Niki Lauda, Jody Scheckter és Gilles Villeneuve.

Forghieri nevéhez fűződik még a Ferrari első turbófeltöltésű motorja és az első autó, amelyet aerodinamikus hátsó szárnnyal szereltek fel. Ezeknek a változtatásoknak köszönhetően a Ferrari több mint négy másodperces előnyre tett szert a mezőny többi autójával szemben.

A Scuderia Ferrari hivatalos Instagram-oldalán így búcsúzott a világhírű mérnöktől: „A legendák örökké élnek. Megtiszteltetés volt veled történelmet írni. A Ferrari és a motorsport világa sosem felejt el.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik