F1: „Egyszerűen ennyivel lassabbak vagyunk” – nem kezdett jól a Mercedes

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2022.08.26. 19:54
null
A Mercedesnek jó esélye lehet, hogy megszerezze az idei első győzelmét, de ahhoz még javulniuk kell (Fotó: AFP)
Max Verstappen bizonyult a leggyorsabbnak a Formula–1-es Belga Nagydíj péntekjén, azonban már az első edzésen kiderült, hogy motorcsere miatt csak a mezőny hátsó feléből vághat neki a vasárnapi futamnak. A címvédő mellett a rivális Charles Leclerc, valamint további négy versenyző kapott hátrasorolásos büntetést, ami remek helyzetbe hozhatná az egyre jobb formát mutató, és sorra dobogókat szerző Mercedest. Az „ezüstnyilak” azonban eléggé nagy hátrányban kezdtek, és Lewis Hamilton is csak bízni tud abban, hogy ezúttal is sikerül előrelépniük a rossz kezdés után.

 

A Belga Nagydíj péntekjén a pályán kívüli események szolgáltatták a legforróbb témákat. Először az Audi jelentette be, hogy 2026-tól, vagyis az új motorszabályok bevezetésekor motorgyártóként csatlakozik a királykategóriához, majd az Alfa Romeo erősítette meg, hogy a következő lesz az utolsó éve a Sauber partnereként – mindez alátámasztja azokat a pletykákat, hogy a német márka résztulajdonosa vagy többségi tulajdonosa is lehet a hinwili csapatnak a jövőben.

67. BELGA NAGYDÍJ
AUGUSZTUS 26., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Sainz 1:46.538
2. szabadedzés: 1. Verstappen 1:45.507
AUGUSZTUS 27., SZOMBAT
3. szabadedzés: 13.00–14.00
Időmérő: 16.00–17.00
AUGUSZTUS 28, VASÁRNAP
A verseny (44 kör, 308.052 km) rajtja: 15.00
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Szeptember 4., 15.00Holland Nagydíj, Zandvoort
Szeptember 11., 15.00Olasz Nagydíj, Monza
Október 2., 14.00Szingapúri Nagydíj,

Emellett az is biztossá vált, hogy Max Verstappen, Charles Leclerc, Lando Norris, Esteban Ocon, Valtteri Bottas és Mick Schumacher, vagyis összesen hat versenyző kap hátrasorolásos büntetést motorelemcsere miatt, ami már a nyitó napon meglehetősen izgalmas versenyt vetített előre.

A hátrasorolással kapcsolatban a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner megosztotta, hogy ütemezett volt, hiszen a soron következő pályákon sokkal rosszabbul jártak volna.

„Zandvoortban nem akarsz büntetést bevállalni, Monzában sokkal nehezebb előzni, mint gondolnád, és Szingapúrban és Japánban sem könnyű a felzárkózás. Egyszerűen elfogynak az opciók.”

„Úgy tűnik, Carlos (Sainz Jr.) és a Mercedes sem kap büntetést, szóval két külön verseny fogunk látni. Ők a győzelemért fognak küzdeni, míg Max és Charles a mezőny végéről fogja felküzdeni magát, hiszen itt könnyű manőverezni.”

Ami a pályán történteket illeti, az első edzésen Carlos Sainz Jr. vezérletével a Ferrari kettőse, a másodikon Verstappen bizonyult a leggyorsabbnak, míg a Mercedes egyelőre nagy lemaradásban van.

A sok büntetés részben az „ezüstnyilakat” hozhatja helyzetbe, ugyanakkor a versenyzők egyelőre nem voltak elégedettek a W13-assal. Lewis Hamilton pontosan ezért abban bízik, hogy ezúttal is sikerül előrelépniük a nehézkes kezdés után.

„Nem autóztunk magasabb üzemanyagszinttel, egyszerűen ennyivel lassabbak vagyunk. Nem tudom, hogy miért. Mi mindent beleadtunk, talán a gumik, a nyomás, vagy a szárnyállás, esetleges ezeknek az egyvelege okozhatja a nagy hátrányt. Nem érződött szörnyűnek vezetés közben, csak nagy volt a különbség. Ez már többször is előfordult velünk pénteken, aztán a dolgok nagyot változtak szombatra. Remélem, most is hasonlóan fog alakulni” – mondta a hétszeres világbajnok, aki arra is kitért, az idényben valamikor ők sem kerülhetik el a hátrasorolást.

„Mindenki veszélyben van, de mi egyelőre nem fogunk büntetést kapni. Éjszaka keményen kell dolgoznunk, és ki kell elemeznünk az adatokat, hogy lássuk, milyen területeken javulhatunk.”

Noha Verstappenre vasárnap nagy felzárkózás vár, meglehetősen elégedetten nyilatkozott a pénteki nap után, s bízik benne, hogy szombaton már teljesen száraz körülmények között folytathatja a felkészülést.

„Végig azon voltunk, hogy megtaláljuk a lehető legjobb beállításokat, de az autó már az első körben jónak érződött. Vannak kisebb dolgok, amiken még javíthatunk a jobb egyensúly érdekében, de igazság szerint már az első pillanattól fogva elégedett voltam a kocsival, ami mindenképpen pozitív. Örültem volna, ha több időt tölthetek a pályán, de szerintem ezzel mindenki hasonlóan van. Jól kezdtünk. Az időjárás szempontjából a mai volt a legrosszabb, így szombaton már teljesen száraz körülmények várhatnánk ránk.”

A holland mellett tehát Leclerc-nek is büntetéssel kell számolnia, a monacói ráadásul az idén már másodszor találhatja magát a mezőny végén motorelemcsere miatt. A ferraris Kanadában az ötödik helyre tudott felzárkózni.

„Összességében nem zártunk rossz napot, elég sok dolgot ki tudtunk próbálni. Mindenki más programon volt, szóval elég nehéz megmondani, ki hol tart a nyári szünet után, de jól éreztem magam. Kevés üzemanyaggal nem volt túl jó a tempónk, de a megtankolt autó jól viselkedett. Éjszaka még tovább dolgozunk, de alapvetően nem foglalkoztunk túlzottan az egykörös tempónkkal, hiszen teljesen szükségtelen, szóval elsődlegesen a versenyszimulációra összpontosítottunk."

BELGA NAGYDÍJ, AZ ELSŐ SZABADEDZÉS VÉGEREDMÉNYE
1. Carlos Sainz spanyol Ferrari 1:46.538 átlag: 236.670 km/ó 16 kör
2. Charles Leclerc monacói Ferrari 1:46.607 0.069 mp h. 16
3. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 1:46.755 0.217 10
4. George Russell brit Mercedes 1:47.396 0.858 13
5. Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes 1:47.437 0.899 13
6. Alexander Albon thaiföldi Williams-Mercedes 1:47.835 1.297 15
7. Daniel Ricciardo ausztrál McLaren-Mercedes 1:48.081 1.543 14
8. Cunoda Juki japán AlphaTauri-Honda 1:48.310 1.772 16
9. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:48.420 1.882 10
10. Sergio Pérez mexikói Red Bull-Honda 1:48.474 1.936 13
11. Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 1:48.485 1.947 13
12. Csou Kuan-jü kínai Alfa Romeo-Ferrari 1:48.672 2.134 15
13. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 1:49.470 2.932 15
14. Fernando Alonso spanyol Alpine-Renault 1:49.664 3.126 17
15. Sebastian Vettel német Aston Martin-Mercedes 1:49.813 3.275 12
16. Esteban Ocon francia Alpine-Renault 1:50.315 3.777 5
17. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1:50.982 4.444 9
18. Mick Schumacher német Haas-Ferrari 1:51.259 4.721 15
19. Liam Lawson új-zélandi AlphaTauri-Honda 1:52.065 5.527 14
20. Valtteri Bottas finn Alfa Romeo-Ferrari - 2
BELGA NAGYDÍJ, A MÁSODIK SZABADEDZÉS VÉGEREDMÉNYE
1. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 1:45.507 átlag: 238.983 km/ó 19 kör
2. Charles Leclerc monacói Ferrari 1:46.369 0.862 mp h. 20
3. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 1:46.589 1.082 15
4. Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes 1:46.635 1.128 16
5. Carlos Sainz spanyol Ferrari 1:46.649 1.142 19
6. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:46.893 1.386 17
7. Fernando Alonso spanyol Alpine-Renault 1:46.975 1.468 18
8. George Russell brit Mercedes 1:47.042 1.535 21
9. Daniel Ricciardo ausztrál McLaren-Mercedes 1:47.255 1.748 17
10. Sergio Pérez mexikói Red Bull-Honda 1:47.346 1.839 14
11. Alexander Albon thaiföldi Williams-Mercedes 1:47.520 2.013 15
12. Csou Kuan-jü kínai Alfa Romeo-Ferrari 1:47.617 2.110 20
13. Cunoda Juki japán AlphaTauri-Honda 1:47.658 2.151 15
14. Pierre Gasly francia AlphaTauri-Honda 1:47.782 2.275 18
15. Sebastian Vettel német Aston Martin-Mercedes 1:47.867 2.360 18
16. Esteban Ocon francia Alpine-Renault 1:47.944 2.437 20
17. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1:48.208 2.701 18
18. Valtteri Bottas finn Alfa Romeo-Ferrari 1:48.419 2.912 20
19. Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 1:48.612 3.105 14
20. Mick Schumacher német Haas-Ferrari 1:49.941 4.434 22
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik