F1: Kicsit nehezebb a visszatérés, mint vártam – Alonso

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2021.05.28. 17:28
null
Alonso jobban élvezi a versenyzést, de több időt kér (Fotó: AFP)
A Formula–1-es Alpine spanyol versenyzője, Fernando Alonso élvezetesebbnek, de egyben nehezebbnek érzi a visszatérését, mint ahogy előzetesen várta.

 

Fernando Alonso két év kihagyás után tért vissza a Formula–1-be, s bár előzetesen arra számított, hogy négy-öt versenyre lesz szüksége ahhoz, hogy visszarázódjon, most mégis több időt kér. A spanyol eddig összesen öt pontot szerzett, több mint feleannyit, mint csapattársa, Esteban Ocon, és leginkább az okoz számára nehézséget, hogy egy körön kihozza a maximumot az Alpine-ból.

A kétszeres világbajnok nemegyszer elmondta, egyelőre nem érzi magabiztosan magát az autóban, ugyanakkor nemrég azt is kifejtette, hogy bizonyos szempontból mégis jobban élvezi most a versenyzést, mint korábban.

„Jobban élvezem, mint azt előzetesen vártam. Tényleg minden egyes kört élvezek a pályán, de élvezem a felkészülést, valamint a beállításokkal kapcsolatos megbeszéléseket is. Most már örömömet lelem azokban a dolgokban is, amelyek korábban a hétvége legrosszabb részei voltak a számomra. Nemcsak a pályán eltöltött időt, hanem az azon kívülit is jobban szeretem, mint a múltban. Ez kissé meglepett, hiszen azt nem tudod előre megtervezni, mit fogsz érezni a visszatérés után" – kezdte a Racernek adott nyilatkozatában, majd elárulta, a pályán nyújtott teljesítményét illetően is érte meglepetés, igaz, nem kellemes.

„Talán kicsit nehezebb, mint vártam. Nem arról volt szó, hogy biztosra vettem, hogy jönni fognak az eredmények maguktól. Tudtam, hogy szükségem van a felkészülésre, a szimulátorban és a 2018-as bahreini, valamint abu-dzabi teszten eltöltött órákra, szóval számítottam rá, hogy nem lesz könnyű, de még mindig nehézséget okoz kihozni a maximumot az autóból. Úgy érzem, ez valamilyen szinten a csapat filozófiájával is összefügg. A legtöbb versenyző, aki idejött, szenvedett az első évében. Szóval lehet benne valami, és van is elképzelésünk ennek az okáról, de több időre van szükségünk, mint azt a múlt évi szerződéskötésünkkor gondoltuk. Arra számítottam, négy-öt verseny után már száz százalékon leszek, de most már úgy vélem, nyolc-kilenc futam kell ehhez" – magyarázta a spanyol pilóta.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik