F1: DRS nélkül élvezetesebb előzni – Verstappen

Vágólapra másolva!
2017.04.25. 15:46
Hiába láthattunk az idén eddig jóval kevesebb előzést, mint a tavalyi első három futamon, Max Verstappen, a Red Bull versenyzője jobban élvezi a jelenlegi csatákat.

Beigazolódott a szezon előtti jóslat, miszerint a 2017-es autókkal nehezebb lesz előzést végrehajtani a megnövekedett leszorítóerő miatt. Ami a helycserék számának változását illeti, az eddigi három verseny mindegyikén jóval kevesebb előzést láthattunk, mint egy évvel korábban. Kínában például 128-szor történt előzés 2016-ban, míg az idén mindössze harmincegyszer, ami csaknem 76 százalékos csökkenést jelent. Ausztráliában ez a mutató –92.3 százalék (26 előzés helyett kettő), Bahreinben –48.5 százalék (66 helyett 32).

Az előzések számának csökkenése azonban nem feltétlenül jelent rosszat, Max Verstappen szerint ugyanis az idei előzések élvezetesebbek.

„Nehezebb előzni, mint tavaly, de azért nem olyan rossz a helyzet – vélekedett a holland. – Idén a DRS-nek nem vesszük akkora használt, Kínában például a legtöbb előzést DRS használata nélkül hajtottuk végre, de ettől csak még élvezetesebb volt.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik