F1: döntöttek a sportfelügyelők Russell és Leclerc ügyében is

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2020.12.06. 22:15
null
Russell csalódottságán talán javít, hogy legalább az első pontjait nem vették el (Fotó: AFP)
Három rajthelyes büntetést kapott Charles Leclerc a Szahíri Nagydíj első körében bemutatott manőveréért, ami Sergio Pérez visszaesését a mezőny végére, illetve Max Verstappen versenyének a végét jelentette. George Russell ezzel szemben megúszta a futamról való kizárást.

 

Hiába ment hatalmas kört Charles Leclerc a bahreini második versenyhétvégé időmérőjén, a vasárnapi futam már az első körben véget ért a számára. A négyes kanyarban ugyanis elszámolta magát, és meglökte Sergio Pérezt, a mögöttük érkező Max Verstappennek pedig nem volt hová mennie, hogy elkerülje az ütközést, így a Red Bullja a gumifalban végezte. Verstappen mellett Leclerc is azonnal kiesett a versenyből.

A monacói manőverét a leintést követően megvizsgálták a sportfelügyelők, s mivel vétkesnek találták, Leclerc háromhelyes rajtbüntetést kapott az idényzáró Abu-dzabi Nagydíjra. Emellett két büntetőponttal is „gazdagodott”.

George Russell ennél szerencsésebben járt, ugyanis őt nem büntették meg azért, mert a Mercedes szerelői egy kör erejéig véletlenül Valtteri Bottas egyik abroncsát tették fel Russell autójára. A brit versenyző így megtarthatja azt a három pontot, amit a futamon szerzett. Ezek ráadásul Russell első pontjai az F1-ben. A Mercedest viszont 20 000 eurós pénzbüntetéssel sújtották.

A VERSENY VÉGEREDMÉNYE
1. Sergio Pérez mexikói Racing Point-Mercedes 1:31.15.114
2. Esteban Ocon francia Renault 10.518 mp h.
3. Lance Stroll kanadai Racing Point-Mercedes 11.869 mp h.
4. Carlos Sainz Jr. spanyol McLaren-Renault 12.580 mp h.
5. Daniel Ricciardo ausztrál Renault 13.330 mp h.
6. Alexander Albon thaiföldi Red Bull-Honda 13.842 mp h.
7. Danyiil Kvjat orosz AlphaTauri-Honda 14.534 mp h.
8. Valtteri Bottas finn Mercedes 15.389 mp h.
9. George Russell brit Mercedes 18.556 mp h.
10. Lando Norris brit McLaren-Renault 19.541 mp h.
11. Pierre Gasly francia AlphaTauri-Honda 20.527 mp h.
12. Sebastian Vettel német Ferrari 22.611 mp h.
13. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 24.111 mp h.
14. Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 26.153 mp h.
15. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 32.370 mp h.
16. Jack Aitken brit Williams-Mercedes 33.674 mp h.
17. Pietro Fittipaldi brazil Haas-Ferrari 36.858 mp h.
KIESETT MEGTETT KÖR
Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 52
Max Verstappen holland Red Bull-Honda 0
Charles Leclerc monacói Ferrari 0
A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA
PILÓTA GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS LGYK PONT
1. Lewis Hamilton* 11 13 15 6 332
2. Valtteri Bottas 2 10 13 2 205
3. Max Verstappen 1 10 11 3 189
4. Sergio Pérez 1 2 13 - 125
5. Daniel Ricciardo - 2 13 1 112
6. Charles Leclerc - 2 10 - 98
7. Carlos Sainz Jr. - 1 11 1 97
8. Alexander Albon - 2 11 - 93
9. Lando Norris - 1 12 2 87
10. Lance Stroll - 2 9 - 74
11. Pierre Gasly 1 1 9 - 71
12. Esteban Ocon - 1 9 - 60
13. Sebastian Vettel - 1 7 - 33
14. Danyiil Kvjat - - 7 - 32
15. Nico Hülkenberg - - 2 - 10
16. Kimi Räikkönen - - 2 - 4
17. Antonio Giovinazzi - - 3 - 4
18. George Russell - - 1 1 3
19. Romain Grosjean -
- 1 -
2
20. Kevin Magnussen - - 1 - 1
*: Már világbajnok
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes* 540
2. Red Bull-Honda 240
3. Racing Point-Mercedes 194
4. McLaren-Renault 184
5. Renault 172
6. Ferrari 131
7. AlphaTauri-Honda 103
8. Alfa Romeo-Ferrari 8
9. Haas-Ferrari 3
10. Williams-Mercedes 0

*: Már világbajnok

**: A Racing Pointtól 15 pont levonva

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik