Hiába támadott Hamilton, Vettel ezt a pole-t is behúzta

Vágólapra másolva!
2013.10.05. 06:48
null
Sebastian Vettel karrierje 42. rajtelsőségét szerezte meg Dél-Koreában (Fotók: Reuters)
Sebastian Vettel zsinórban a harmadik futamot kezdheti az első rajtkockából, miután Monza és Szingapúr után Dél-Koreában is megnyerte a hivatalos időmérő edzést. A német mellől Lewis Hamilton rajtolhat vasárnap magyar idő szerint 8 órakor, míg a második sorba Romain Grosjean és Nico Rosberg állhat. Bár Mark Webber zárt a harmadik pozícióban, Szingapúrból hozott tíz rajthelyes büntetése miatt csak a 13. rajtkocka lesz az övé. Fernando Alonso az 5., Kimi Räikkönen a 9. helyről startol majd.

Lewis Hamilton csak pénteken volt veszélyes Sebastian Vettelre, szombaton az időmérőn már nem került elég közel a világbajnoki éllovashoz, akinek a pole pozícióról döntő harmadik szakaszban elég volt egy mért kör is. Bár a Szingapúri Nagydíjjal ellentétben ezúttal kiment az etap végén a pályára, a mért körét nem kellett befejeznie, mert senki sem tudta megelőzni.

Hamiltoné a 2. kocka, ő abban bízhat, hogy a rajtnál sikerül a német elé kerülnie, és a 3., illetve a 4. kanyar előtti egyenesben is előtte maradhat. Ez esetben lehet esélye a győzelemre, különben Vettel megint a kezébe veszi az irányítást, és bemasírozik az első helyen.

Mark Webber zárt a 3. pozícióban, de tíz rajthelyes büntetése miatt a 13. kockából indul, amire felkészült a Red Bull: a hátsó légterelő úgy van beállítva, hogy magas legyen az autó végsebessége, és könnyű legyen vele az előzés. Ám ez a beállítás abban az esetben visszaüthet, ha esik az eső.

A második rajtsor így Romain Grosjeané és Nico Rosbergé, míg a harmadikból a két Ferrari rajtolhat Fernando Alonso, Felipe Massa sorrendben. Kimi Räikkönennek meg kellett elégednie a 9. rajtkockával.

A verseny vasárnap magyar idő szerint reggel 8 órakor kezdődik.

DÉL-KOREAI NAGYDÍJ, AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE
1. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 1:37.202 átlag: 207.958 km/ó
2. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:37.420 0.218 mp h.
3. Mark Webber ausztrál Red Bull-Renault 1:37.464 0.262
4. Romain Grosjean francia Lotus-Renault 1:37.531 0.329
5. Nico Rosberg német Mercedes 1:37.679 0.477
6. Fernando Alonso spanyol Ferrari 1:38.038 0.836
7. Felipe Massa brazil Ferrari 1:38.223 1.021
8. Nico Hülkenberg német Sauber-Ferrari 1:38.237 1.035
9. Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari 1:38.405 1.203
10. Kimi Räikkönen finn Lotus-Renault 1:38.822 1.620
11. Sergio Pérez mexikói McLaren-Mercedes 1:38.362
12. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 1:38.365
13. Daniel Ricciardo ausztrál Toro Rosso-Ferrari 1:38.417
14. Adrian Sutil német Force India-Mercedes 1:38.431
15. Paul di Resta brit Force India-Mercedes 1:38.718
16. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Ferrari 1:38.781
17. Valtteri Bottas finn Williams-Renault 1:39.470
18. Pastor Maldonado venezuelai Williams-Renault 1:39.987
19. Charles Pic francia Caterham-Renault 1:40.864
20. Giedo van der Garde holland Caterham-Renault 1:40.871
21. Jules Bianchi francia Marussia-Cosworth 1:41.169
22. Max Chilton brit Marussia-Cosworth 1:41.322
A RAJTSORREND
1. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault
2. Lewis Hamilton brit Mercedes
3. Romain Grosjean francia Lotus-Renault
4. Nico Rosberg német Mercedes
5. Fernando Alonso spanyol Ferrari
6. Felipe Massa brazil Ferrari
7. Nico Hülkenberg német Sauber-Ferrari
8. Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari
9. Kimi Räikkönen finn Lotus-Renault
10. Sergio Pérez mexikói McLaren-Mercedes
11. Jenson Button brit McLaren-Mercedes
12. Daniel Ricciardo ausztrál Toro Rosso-Ferrari
13. Mark Webber* ausztrál Red Bull-Renault
14. Adrian Sutil német Force India-Mercedes
15. Paul di Resta brit Force India-Mercedes
16. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Ferrari
17. Valtteri Bottas finn Williams-Renault
18. Pastor Maldonado venezuelai Williams-Renault
19. Charles Pic francia Caterham-Renault
20. Giedo van der Garde holland Caterham-Renault
21. Jules Bianchi francia Marussia-Cosworth
22. Max Chilton brit Marussia-Cosworth
*tíz rajthelyes büntetés három megrovás miatt

PERCRŐL PERCRE

3. SZAKASZ

Vettel sem fejezte be a mért körét, zsinórban harmadszor indul a pole-ból.

8.01: Hamilton megelőzte Webbert, Grosjean és Rosberg mögött Alonso, Massa, Hülkenberg, Gutiérrez, Räikkönen sorrend alakult ki.
8.00:
Gutiérrez 1:38-on kívül maradt, s Rosberg sem javított, Webber nem ment végig.

„Jó köröm volt, talán még egy tized van benne a középső szektorban" – mondta Vettel a rádión.

7.58: ki is jött mindenki a pályára.

A szingapúri időmérő után feltehetnénk a kérdést, kijön-e még Vettel, de itt nem olyan nagy a Red Bull előnye, sokkal kockázatosabb lenne tőle, ha bent maradna, mint két hete.

Vettel, Webber (neki lesz büntetése), Hamilton, Grosjean, Rosberg volt a sorrend. A többiek vártak még az utolsó készlet abroncsukkal. Hamilton 3 tizedet kapott a némettől.

Lewis Hamilton Mercedese került a legközelebb Sebastian Vettel Red Bulljához
Lewis Hamilton Mercedese került a legközelebb Sebastian Vettel Red Bulljához

7.54: Vettel 1:37.202-vel az élre ugrott, Grosjean bejött Hamilton és Rosberg közé.
7.53:
Webber 1:37.464-gyel nyitott, a Mercedesek mögé jöttek.
7.50:
a szakasz elején Webber és a két Mercedes ment ki a pályára.Vettel és Grosjean követte őket, nekik volt két szett szuperlágy gumijuk.

A Sauber duója bejutott a záró etapba, Hülkenberg 4. helyezése különösen figyelemreméltó. Rajtuk kívül a Red Bull, a Mercedes, a Ferrari és a Lotus pilótái jutottak tovább, ami nem meglepetés.

2. SZAKASZ

Button Räikkönenre panaszkodott, hogy feltartotta – a tévéfelvételek alapján jogtalanul.

A 11. helytől lefelé Pérez, Button, Ricciardo, Sutil, Di Resta, Vergne sorrend alakult ki.

Massa Di Resta mögé érkezett, s bár szóltak a skótnak, hogy engedje el, a brazil hátul maradt, mert a hosszú egyenesre szélárnyékot akart magának.

Még Massának volt gyors köre, a 9. helyre jött be. A két McLaren kiesett.

Massa az utolsó pillanatban harcolta ki a 3. szakaszba jutást
Massa az utolsó pillanatban harcolta ki a 3. szakaszba jutást

7.42: Hülkenberg feljött a 4. helyre, megelőzve a szintén javító Alonsót.
7.41:
Räikkönen feljött a 6. helyre Grosjean mögé.

Az első menet után Di Resta, Pérez, Räikkönen, Ricciardo, Sutil és Vergne volt kiesőhelyen.

7.39: Vettel 1:37.569-cel átvette a vezetést. Grosjean az ötödik helyre jött be Rosberg és Alonso közé.
7.38:
Webber 16 ezreddel kapott ki Hamiltontól.

Jött a két Red Bull és Grosjean is. Sokat javul a pálya tapadása, pedig a hőmérsékletek állandósultak 25 (levegő) és 33 (aszfalt) fokon.

Rosberg feljött a második helyre, mögöttük a két Ferrari és Gutiérrez következett a sorban.

7.34: Alonso 1:38.504-et ment, Hamilton viszont 1:37.824-gyel az élre állt.
7.33:
Räikkönen 1:39.236-ot ment, majdnem egy másodperccel lassabbat az első szakaszban elért eredményénél, amikor még újak voltak az abroncsai.

Ő és a többiek is használt szuperlágyakon jöttek ki, kivéve Hamilton, ő újakat kapott, mert nem volt rájuk szüksége az első 20 percben. Grosjean és a két Red Bull még várt.

7.29: lassan indult be a második szakasz, Ricciardo ment elsőként a pályára.

Vettel, Webber, Hamilton és Grosjean jutott tovább az első szakaszból úgy, hogy csupán a közepesen kemény abroncsokat használta.

AZ ELSŐ KÉT SZAKASZ EREDMÉNYSORA
1. SZAKASZ 2. SZAKASZ
1. Räikkönen 1:38.341 1. Vettel 1:37.569
2. Rosberg 1:38.418 2. Hamilton 1:37.824
3. Hülkenberg 1:38.427 3. Webber 1:37.840
4. Alonso 1:38.520 4. Hülkenberg 1:37.913
5. Ricciardo 1:38.525 5. Alonso 1:37.978
6. Hamilton 1:38.574 6. Rosberg 1:38.031
7. Vettel 1:38.683 7. Grosjean 1:38.076
8. Gutiérrez 1:38.725 8. Räikkönen 1:38.181
9. Button 1:38.882 9. Massa 1:38.295
10. Massa 1:38.884 10. Gutiérrez 1:38.327
11. Sutil 1:38.988 11. Pérez 1:38.362
12. Pérez 1:39.049 12. Button 1:38.365
13. Grosjean 1:39.065 13. Ricciardo 1:38.417
14. Vergne 1:39.075 14. Sutil 1:38.431
15. Webber 1:39.138 15. Di Resta 1:38.718
16. Di Resta 1:39.185 16. Vergne 1:38.781
17. Bottas 1:39.470
18. Maldonado 1:39.987
19. Pic 1:40.864
20. Van der Garde 1:40.871
21. Bianchi 1:41.169
22. Chilton 1:41.322

 

1. SZAKASZ

7.21: végül a két Williams esett ki, a 17. rajthelytől lefelé Bottas, Maldonado, Pic, Van der Garde, Bianchi, Chilton sorrend alakult ki.

4. DÉL-KOREAI NAGYDÍJ
PÉNTEK
1. szabadedzés: Hamilton a két Red Bull előtt, Räikkönen összetörte a Lotust
2. szabadedzés: Hamilton a szuperlágy gumikon is Vettel előtt maradt
Reakciók: Rosberg visszaszólt Vettelnek: „A saját golyóival foglalkozzon!"
SZOMBAT
3. szabadedzés: Vettel szombatra felgyorsult, az övé a 3. szabadedzés
VASÁRNAP
8.00: a verseny rajtja
Az időpontok magyar idő szerint értendők. Az NSO az összes edzésről, valamint a versenyről is élő tudósítással számol be.

GUMIK. A Pirelli a Szingapúri Nagydíjhoz hasonlóan a közepesen kemény és a szuperlágy gumikat szállítja. Itt is hasonlóan nagy eltérésre lehet számítani a két keveréken elért köridők között, mint két hete, de kérdés, hogy az időmérőn és a versenyen szükség lesz-e a száraz pályára való gumikra?

BÜNTETÉS. Mark Webber tíz rajthelyes büntetést kap, Szingapúrban ugyanis megrótták a Fernando Alonsótól a verseny után kapott fuvar veszélyessége miatt, és mivel ez volt a harmadik figyelmeztetése 2013-ban, jött az automatikus büntetés.

A két Williams és a két Ferrari került a veszélyzónába, a kiscsapatok pilótái elé. Webber a 14., Grosjean a 15. helyen állt, közepes kemény gumikon.

Az első menetében defektet kapó Rosberg is szuperlágy gumikon ment, de csak 9 ezreddel verte meg Hülkenberget. Räikkönen 1:38.341-gyel az élre ugrott.

7.18: Hülkenberg 1:38.427-tel az élre ugrott a szuperlágy gumikon.
7.17:
Vettel feljött Hamilton mögé, Grosjean negyediknek jött be. Räikkönen szuperlágy gumikat kapott.

A McLarenek már a szuperlágy gumikon mentek. Bottas és Vergne volt a veszélyzónában.

7.15: Webber megelőzte csapattársát, pedig csúnyán elfékezte a jobb első kerekét.
7.14:
Vettel a harmadik lett első mért körével. Még Webber és Grosjean tartozott köridővel.

Ez arra ösztönözheti a Lotus és a Ferrari pilótáit, hogy a biztos továbbjutás érdekében a szuperlágyra váltsanak.

7.12: Gutiérrez szuperlágyakat kapott, a 2. helyre jött fel velük.
7.11:
Hamilton egy lassabb kört követően 1:38.574-gyel átvette az első helyet, majd Alonso zárkózott fel mögé.

Alonso bejött a két Mercedes közé. A Marussia és a Caterham használ szuperlágy gumikat.

7.07: Rosberg 1:39.415-tel az élre állt, Hamilton 3 tizeddel elmaradt tőle.
7.06:
Button 1:40.169-cel kezdett. Räikkönen kisodródott az útról a mért körében.

Button három mért kört tervez a fehér jelölésű abroncsokon.

7.04: Gutiérrez a közepesen kemény gumikon 1:41.058-at ment.
7.03:
a Sauber pilótája már a mért körében volt, amikor a következő próbálkozók kihajtottak a pályára.

A közepesen kemény és a lágy gumik között nincs akkora különbség, mint két hete Szingapúrban, egy másodperc körül lehet nyerni a piros betűs abroncsokkal – ez alapján a Red Boll, a Mercedes, s a Ferrari és Lotus is megúszhatja a szuperlágyak használata nélkül az első szakaszt.

7.00: Gutiérrez hajtott ki elsőként a pályára.
6.59:
beborult az ég a jongnami versenypálya fölött, de nem számítanak esőre a csapatok az időmérő alatt. A levegő 25. az aszfalt 33 fokos.

DRS-ZÓNA

Dél-Koreában is két helyen lehet kinyitni a hátsó légterelőket a végsebesség növelése céljából: a célegyenesben, illetve a hármas kanyar előtti hosszú egyenesben. Érdekesség, hogy mindkettőhöz külön mérési pont (DRS detection a grafikán) tartozik, a 3-as kanyar előttihez rendhagyó módon nem az egyenesre fordító a kanyar előtt, hanem után. Aki egy másodpercen belül van az előtte haladóhoz képest, a zónában kinyithatja a légterelőjét, hogy könnyebb legyen végrehajtania az előzést. Az edzéseken minden körben használható a DRS, de kizárólag ebben a két zónában – ha nem esik az eső.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik