F1: Damon Hill csodát tett a Hungaroringen – aztán megszakadt a szíve

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2020.05.24. 10:43
null
Damon Hill majdnem megnyerte az 1997-es Magyar Nagydíjat az arra teljesen alkalmatlan Arrows-Yamahával
A Nemzeti Sport Formula–1-es magazinjában sorrendbe állítottuk a sorozat első hetven évének 70 legjobb, legemlékezetesebb versenyét. A haláleseteket és súlyos sérüléseket kizártuk a kritériumok közül, inkább azokra összpontosítottunk, amelyek drámai fordulatait, előzéseit máig emlegetjük, illetve amelyek a világbajnoki csata szempontjából is kulcsfontosságúak voltak. Online sorozatunkban a húsz legjobbat vesszük sorra, a 8. helyre Damon Hill 1997-es magyarországi remeklése került.

Az 1996-os vb-t a Williams-Renault-val megnyerő Damon Hill 1997-re az Arrowshoz szerződött, de a Magyar Nagydíj előtti tíz futamon csupán egy pontot szerzett. Hozzá kell tenni, hogy akkor még csak az első hatot díjazták, de így is szánalmas volt a bajnok vergődése, hiszen nem tudta felemelni a kiscsapatot. Azok, akik elkönyvelték, hogy kizárólag a Williamsnek köszönheti Hill a bajnoki címét, amelynek megszerzésére bárki más ugyanúgy képes lett volna, igazolva érezték magukat.

Csak egy futam kellett volna Hillnek, hogy bizonyítsa, a 20. idényét az F1-ben töltő, addig nyeretlen Arrows nemcsak az egyes rajtszámot szerezte meg a szerződtetésével, hanem egy igazi klasszist is.

Ez a futam a Magyar Nagydíj volt, a Hungaroringen a Yamaha-motoros autó tökéletes konstrukciót alkotott a Bridgestone abroncsaival, amelyeket Hill a rágógumihoz hasonlított, annyira tapadtak a forró nyári napokon.

Az első Magyar Nagydíjára készülő japán vállalat gumija önmagában persze nem volt elég, kellett hozzá a Hungaroringen mindig remeklő, első győzelmét 1993-ban a Magyar Nagydíjon megszerző Hill: az időmérőn a harmadik rajtkockát hódította el, míg csapattársa, a brazil Parmalat támogatását élvező Pedro Diniz a 19. rajtkockából indult. Hill több mint két másodpercet vert Dinizre, s az első rajtsorból csak a két vb-aspiráns, Michael Schumacher és Jacques Villeneuve szorította ki.

HILL AZ IDŐMÉRŐN

A vasárnapi verseny még az időmérőnél is nagyobb csodát tartogatott. A mai F1-ben elképzelhetetlen, hogy egy kiscsapat versenyzője tisztán erőből, az időjárás segítsége nélkül felvegye a versenyt a legjobbakkal, az elmúlt húsz évben egyedül Giancarlo Fisichella 2009-es belgiumi tündöklése (a Force Indiával) hasonlítható hozzá – az is második helyezést eredményezett.

Hill nagy meglepetésre a versenyen is tartotta a lépést. A rajtját elrontó Villeneuve könnyű préda volt, de Schumacherről sem szakadt le. Az első körökben ketten meglógtak a mezőnytől, az ötödik körtől kezdve viszont a Ferrari ténylegesen feltartotta az Arrowst! Hill szorosan Schumacher nyomában haladt, a német autója a Goodyear-gumik kopása miatt lassult, a 10. körre felzárkóztak rájuk a többiek. A 11. kör elején Hill a célegyenes végén megelőzte Schumachert, és mire körbeértek, már 2.6 másodperces előnnyel vezetett.

HILL UTOLÉRI ÉS MEGELŐZI SCHUMACHERT

A kék-fehér autó előbb növelte előnyét, majd Schumacher kiállása után Villeneuve és a másik Williamsben száguldó Heinz-Harald Frentzen elkezdett közeledni felé. Hill első kerékcseréje után Frentzen állt az élre, de a német Williamse tönkrement. Ezzel kiesett az egyetlen versenyző, aki felvehette volna a versenyt Hill-lel.

Villeneuve hátránya a bokszkiállások után több mint tíz másodperc volt, majd folyamatosan nőtt. A kanadai a második helyét védte – a később kieső – David Coulthard ellen, miközben Hill a verseny hajrájára 35 másodperces előnyt autózott ki.

Senkitől sem zavartatva rótta a köröket, hihetetlen volt, hogy az Arrows erre képes a Yamaha-motorral és a Bridgestone gumijaival (utóbbi aztán fontos szereplője lett az F1-nek). Ehhez kellett a remek formában autózó Damon Hill is – Diniz az 53. körben körhátrányból, a 11. helyről kiesett.

A 77 körös verseny 74. körében aztán Hill két másodpercet veszített az előnyéből. A 75. körben már kilencet, a 76.-ban pedig húszat.

„Kezdtem elhinni, hogy nyerhetek, és ilyenkor persze mindig közbejön valami. A sikánból kijövet beragadt a gázpedál. Először azt hittem, csak a lábam nem érzi rendesen, de aztán a következő néhány kanyarban a váltással is gond volt” – idézte fel Hill a probléma első jeleit.

A hidraulikus rendszerben egy filléres alkatrész mondta fel a szolgálatot, emiatt az utolsó körre elfogyott a bő félperces fór, az addig egyetlen kört sem vezető Villeneuve az Arrows mögött termett, és a négyes kanyar előtt a fűre hajtva megelőzte az autójával látványosan küszködő Hillt, aki kilenc másodperces hátránnyal a második helyen ért célba.

„Nem tudom, mit csinált Damon, jobbra-balra cikázott az autóval. Még szerencse, hogy szombaton gyakoroltam a füvön vezetést, elég jó volt ott is a tapadás” – viccelődött Villeneuve az ölébe hulló győzelem után.

AZ UTOLSÓ KÖRÖK

A kanadai az összetettben felzárkózott a negyedikként célba érő Schumacherre, de a nap hőse Hill volt, hiszen végre bizonyított az Arrowszal, élete talán legnagyobb versenyét futotta, méghozzá olyan autóval, amelynek papíron semmi keresnivalója sem volt az élmezőnyben, ő mégis odajuttatta.

„Az ilyen jelenségeket nem irányíthatod. Örülök, hogy egyáltalán célba értem, de vegyesek az érzelmeim. Csodálatos lett volna a győzelem, de ez az eredmény is kiváló”Hill mindent megpróbált, hogy korrekt értékelést tegyen.

„Talán boldognak kellene lennünk a második hellyel, de most elmondhatatlan csalódottságot és dühöt érzek”Tom Walkinshaw csapatfőnök kevésbé leplezte érzéseit.

A számos remek Magyar Nagydíj közül az 1997-es futamnak Hill és az Arrows váratlan remeklése és a szívszaggató végjáték miatt ott a helye a legnagyobbak között.

ÖSSZEFOGLALÓ (28:43-tól)

A videó az elindítást követően a „Megtekintés a YouTube-on” szövegre kattintva érhető el.

12. MAGYAR NAGYDÍJ
1997. augusztus 10., Hungaroring
77 kör, a 17 futamos idény 11. versenye
1. rajtsor: Michael Schumacher (Ferrari) és Jacques Villeneuve (Williams-Renault)
A dobogósok
: 1. Jacques Villeneuve, 2. Damon Hill (Arrows-Yamaha), 3. Johnny Herbert (Sauber-Petronas)
A versenyben vezettek: Damon Hill 62 kör (11–25., 30–76.), Michael Schumacher 10 (1–10.), Heinz-Harald Frentzen (Williams-Renault) 4 (26–29.), Jacques Villeneuve 1 (77.)

SOROZATUNK KORÁBBI RÉSZEI

9.:Fangio legyőzte a Ferrarikat és a Nordschleifét

10.: Hamilton és Vettel dupla ütközése az azeri káoszfutamon

11.: sosem látott csata egy második helyezésért Dijonban

12.: a sportág első igazi klasszikusa Ferrari-győzelmet hozott

EXTRA, 49.: az eddigi utolsó Holland Nagydíjon nyert utoljára Niki Lauda

13.: Jenson Button nyerte meg az első esős Magyar Nagydíjat

14.: Häkkinen és Schumacher párharcának ikonikus pillanata

15.: Senna parádés első kört futott, majd le is körözte Prostot

16.: Jim Clark körhátrányból állt az élre, de aztán jött az utolsó kör

EXTRA, 45.: Stirling Moss eltüntette az 50 lóerős hátrányt Monacóban

17.: Nigel Mansell óriási hajrája után 14 ezredmásodperc döntött

18.: Vettel hibája a Hamilton elleni harc végét jelentette – talán végleg

19.: Gilles Villeneuve utolsó győzelme az 1980-as évek mesterműve volt

20.: Vettel a sírból hozta vissza a világbajnoki címet Brazíliában

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik