F1: „Cunoda kicsit olyan, mint Max Verstappen”

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2020.12.20. 14:18
null
Korábbi csapatfőnöke szerint Cunoda Gaslyvel is harcba szállhat (Fotó: DPPI)
Trevor Carlin, a Formula–2-es Carlin csapatfőnöke úgy gondolja, Cunoda Juki komoly meglepetéseket okozhat a Formula–1-ben.

 

Mint ismert, az AlphaTauri az F2-es bajnokság bronzérmesét, Cunoda Jukit szerződtette az elküldött és ülés nélkül maradó Danyiil Kvjat helyére. A Honda által támogatott japán mindösszesen egy évet töltött el az F1 előszobájának számító sorozatban, teljesítményével azonban így is meggyőzte Franz Tostot, hogy készen áll az előrelépésre. A pilóta idén összesen hétszer állhatott fel a dobogóra, ebből három alkalommal annak a felső fokára.

A pilóta F2-es csapatfőnöke, Trevor Carlin közelről követhette végig a japán fejlődését, és úgy hiszi, Cunoda felkészült a királykategóriás debütálásra.

Úgy hiszem, nagyszerű jövő áll előtte. Nem látok okot arra, hogy miért ne ismételhetné meg azt, amit Lando Norris elért. Kicsit olyan, mint Max Verstappen. Hihetetlenül gyorsan tanul és érti meg az autót, ráadásul nagyon tehetséges is. Ha ugyanolyan gyorsan felveszi a ritmust az F1-ben, mint ahogyan az F2-ben tette, akkor az európai szakasztól már veszélyes lehet Pierre Gaslyra."

Sok új pályával kell megismerkednie, de nem hiszem, hogy ez bármi problémát jelentene számára. Az elején még belekeveredhet néhány balesetbe, azonban amint vége az első néhány versenynek, azt hiszem, sok meglepetést fog okozni."

Cunoda a 27. versenyző, aki a Carlin kötelékéből léphet előre a „száguldó cirkuszba", és az első japán azóta, hogy Kobajasi Kamui 2014-ben búcsút intett a sorozatnak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik