F1: Button túllendült a kezdeti gondon, és az élen zárt Jerezben

Vágólapra másolva!
2013.02.05. 17:52
null
Jenson Button volt a leggyorsabb Jerezben (Fotó: Action Images)
Jenson Button a kezdeti műszaki problémán túllendülve a leggyorsabb kört futotta az első kollektív Formula–1-es teszt nyitó napján Jerezben. A másodikként záró Mark Webber és a harmadikként végző Romain Grosjean már majdnem egy másodperccel volt lassabb.

 

 

Pedig nem úgy indult Button napja, hogy végén a brit fogja az élen zárni az edzést. Mindössze három kört tett meg, amikor az üzemanyag-adagoló meghibásodása miatt trélerrel kellett visszavinni az autóját a boxba, és félidőig nem is tudta folytatni an körözést.

Délután aztán vissza tudott állni, és a teszt első napjának utolsó szakaszában a Pirelli keményebb gumijain megfutotta az 1:18.861-es időt, amivel a leggyorsabbnak bizonyult.

A délelőtt még szerényebb időeredményeket futó Mark Webber is a végére húzott bele, és végül csak Buttont nem tudta maga mögé utasítani. Romain Grosjean már délelőtt megfutotta legjobb idejét (1:19.796), a Lotus pilótája ezzel végül hamramdik helyen végzett.

A Mercedes számára nem alakult valami kiválóan a nap, Nico Rosbergnek hamar ki kellett állnia, miután elfüstölt az autója. A szerelők próbálták megjavítani az elektronikát, de végül úgy döntöttek, már nem tesznek meg több kört az első napon.

A legtöbb kört, szám szerint 89-et Paul di Resta tette meg a Force Indiával. Felipe Massa ugyan javított a nap végére a Ferrarival, de végül 1.6 másodperccel Buton mögött zárt. Az egyedüliként az előző évi autóval köröző Williams volánja mögött ülő Pastor Maldonado csak a Marussiát és a Caterhamet előzte meg.

Az eredményekből persze nem szabad meszemenő következtetést levonni a csapatok közötti erősorrendre vonatkozóan.

F1, KOLLEKTÍV TESZT, JEREZ, ELSŐ NAP
1. Jenson Button McLaren 1:18.861 perc 37 kör
2. Mark Webber Red Bull + 0.848 mp. h. 73
3. Romain Grosjean Lotus + 0.935 54
4. Paul di Resta Force India + 1.482 89
5. Daniel Ricciardo Toro Rosso + 1.540 70
6. Felipe Massa Ferrari + 1.675 64
7. Nico Hulkenberg Sauber + 1.838 79
8. Nico Rosberg Mercedes + 1.985 11
9. Pastor Maldonado Williams + 2.003 84
10. Giedo van der Garde Caterham + 3.054 64
11. Max Chilton Marussia + 5.315 29
Az eredmények nem hivatalosak.
F1-ES TESZT, JEREZ
A BEOSZTÁS
Február 5. Február 6. Február 7. Február 8.
Red Bull Webber Webber Vettel Vettel
Ferrari Massa Massa Massa De la Rosa
McLaren Button Pérez Button Pérez
Lotus Grosjean Grosjean Räikkönen Räikkönen
Mercedes Rosberg Hamilton Rosberg Hamilton
Sauber Hülkenberg Hülkenberg Gutiérrez Gutiérrez
Force India Di Resta Di Resta és Rossiter Di Resta és Rossiter Bianchi
Williams Maldonado Maldonado Bottas Bottas
Toro Rosso Ricciardo Ricciardo Vergne Vergne
Caterham Van der Garde Van der Garde Pic Pic
Marussia Chilton Chilton ?
?

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik