F1: Bottas Mr. Beantől vett ötletet; elátkozták a Red Bullt?

Vágólapra másolva!
2021.05.10. 13:52
Izgalmasan alakult a Spanyol Nagydíj hajrája, ami Lewis Hamilton újabb győzelmét hozta Barcelonában. A Mercedes versenyzőjét – aki 100. rajtelsőségét szerezte meg a múlt hétvégén – azonban a csapattársa nem szívesen segítette a versenyen, ellenben a Mercedes stratégáival, akik olyan taktikával álltak elő, amely az egyik korábbi Magyar Nagydíjon már bevált. Elnézve Sergio Pérezt a Red Bullban, felvetődhet a gyanú, hogy talán valami nem megmagyarázható tényező is közrejátszik Max Verstappen csapattársainak kevésbé jó teljesítményében, míg Nyikita Mazepin a barcelonai hétvégéről készült F1-legek-cikkünkből sem maradhatott ki.

„MAZEPIN SOSEM VÁLTOZIK MEG!” A barcelonai Nyikita Mazepin negyedik versenye volt a Formula–1-ben, és mi is már negyedik alkalommal jelentkezünk idén az F1-legek-cikkünkkel, amiből a Haas versenyzője most sem maradhatott ki. Mazepin még mindig igen megosztó a rajongók körében, ám úgy tűnik, néhány versenytársának is megvan róla a nem éppen pozitív véleménye. Barcelonában már a nyitó edzésen felhúzta kissé Charles Leclerc-t, amikor figyelmen kívül hagyta a mögötte gyors körön érkező Ferrari-versenyzőt.„MAZEPIN SOSEM VÁLTOZIK MEG!” A barcelonai Nyikita Mazepin negyedik versenye volt a Formula–1-ben, és mi is már negyedik alkalommal jelentkezünk idén az F1-legek-cikkünkkel, amiből a Haas versenyzője most sem maradhatott ki. Mazepin még mindig igen megosztó a rajongók körében, ám úgy tűnik, néhány versenytársának is megvan róla a nem éppen pozitív véleménye. Barcelonában már a nyitó edzésen felhúzta kissé Charles Leclerc-t, amikor figyelmen kívül hagyta a mögötte gyors körön érkező Ferrari-versenyzőt.

Csak mert most még úgy tűnik, a mazepines mémekből sosem elég, megjegyeznénk, hogy nem sokkal azután sikerült felhúznia Leclerc-t, hogy bemutatta a hétvége első kicsúszását – csupán bő három perccel azután, hogy először kihajtott a pályára!

HAMILTON ŐRÜLETES REKORDJA. Bár arra lehetett számítani, hogy Lewis Hamilton már az előző fordulóban, Portugáliában megszerezheti F1-es pályafutása 100. pole pozícióját, akkor Valtteri Bottas megakadályozta ebben csapattársát. Barcelonában azonban végrehajtotta a bravúrt a továbbra is remek formában lévő brit, és olyan csúcsot állított fel, amit nagyon soká fognak megdönteni, ha egyáltalán megdöntik.

ÉS A „NAP VERSENYZŐJE” CÍM IS MEGLETT VÉGÜL. Sok olyan futamgyőzelmet láthattunk Hamiltontól az elmúlt években, amely látszólag nem követelt meg keményebb munkát a Mercedes-pilóta részéről. A barcelonai diadal azonban nem ilyen volt, és a rajongók a futam végén úgy ítélték meg, hogy ezúttal Hamilton nyújtotta a legtöbbet. Mondjuk, a szavazáson Mazepin a negyedik helyen végzett, ami egyébként annyira megtetszett a Haas versenyzőjének, hogy még az Instagram-történetében is megosztotta.


BOTTASNAK NEHEZÉRE ESETT ELENGEDNI A CSAPATTÁRSÁT. Eltérő stratégiát választottak a Mercedesnél a két versenyzőjüknek, aminek következtében Valtteri Bottas egy rövid ideig Hamilton előtt autózott a barcelonai futamon. Amikor viszont utolérte őt csapattársa, és Bottas mérnöke is egyértelműen arra utalt a csapatrádión, hogy maga elé kellene engednie Hamiltont, a finn ezt nem éppen a lehető leggyorsabb és legegyszerűbb módon tette meg.

A RED BULL NEM TANULT A HUNGARORINGI EMLÉKEKBŐL. Ugyanazzal a stratégiával sikerült Hamiltonnak elhappolnia a győzelmet Verstappen elől, amelyet (nem is olyan régen) egyszer már sikeresen bevetett a Mercedes a Red Bull ellen. Kicsit olyan lehetett a barcelonai futam hajrája Verstappen számára, mintha újraélte volna a 2019-es Magyar Nagydíjat…


ELÁTKOZOTT LENNE AZ AZ AUTÓ? Verstappen csapattársának lenni önmagában nem egyszerű, de sokan reménykedtek abban a szezont megelőzően, hogy Sergio Pérez végre fel tudja venni a versenyt a fiatal tehetséggel. Bár a mexikóinak már volt egy-két kisebb megvillanása idén, Spanyolországban egy újabb, kevésbé erős versenyt zárt. Lehet, hogy a jövőben óva intenék a versenyzőket attól, hogy a Red Bull másik autójába merészkedjenek Verstappen csapattársaként?

SPANYOL NAGYDÍJ, A VERSENY VÉGEREDMÉNYE
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:33:07.680
2. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 15.841 mp. h.
3. Valtteri Bottas finn Mercedes 26.610
4. Charles Leclerc monacói Ferrari 54.616
5. Sergio Pérez mexikói Red Bull-Honda 1:03.671
6. Daniel Ricciardo ausztrál McLaren-Mercedes 1:13.768
7. Carlos Sainz Jr. spanyol Ferrari 1:14.670
8. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 1 kör
9. Esteban Ocon francia Alpine-Renault 1 kör
10. Pierre Gasly francia AlphaTauri-Honda 1 kör
11. Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes 1 kör
12. Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 1 kör
13. Sebastian Vettel német Aston Martin-Mercedes 1 kör
14. George Russell brit Williams-Mercedes 1 kör
15. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 1 kör
16. Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 1 kör
17. Fernando Alonso spanyol Alpine-Renault 1 kör
18. Mick Schumacher német Haas-Ferrari 2 kör
19. Nyikita Mazepin orosz Haas-Ferrari 2 kör
KIESETT MEGTETT KÖR
Cunoda Juki japán AlphaTauri-Honda 6
A VB-ÖSSZETETT ÁLLÁSA
PILÓTA GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS LGYK PONT
1. Lewis Hamilton 3 4 4 1 94
2. Max Verstappen 1 4 4 1 80
3. Valtteri Bottas - 3 3 2 47
4. Lando Norris - 1 4 - 41
5. Charles Leclerc - - 4 - 40
6. Sergio Pérez - - 3 - 32
7. Daniel Ricciardo - - 4 - 24
8. Carlos Sainz Jr. - - 3 - 20
9. Esteban Ocon - - 3 - 10
10. Pierre Gasly - - 3 - 8
11. Lance Stroll - - 2 - 5
12. Fernando Alonso - - 2 - 5
13. Cunoda Juki - - 1 - 2
KONSTRUKTŐRÖK
1 Mercedes 141
2 Red Bull-Honda 112
3 McLaren-Mercedes 65
4 Ferrari 60
5 Alpine-Renault 15
6 AlphaTauri-Honda 10
7 Aston Martin-Mercedes 5
8 Alfa Romeo-Ferrari 0
9 Williams-Mercedes 0
10.Haas-Ferrari0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik