F1: az Osztrák Nagydíjjal indulhat a 2020-as idény – 15–18 futam a cél

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2020.04.27. 11:29
null
A tervek szerint július 3-án már pályára gurulhatnak a 2020-as autók az első szabadedzésen (Fotó: AFP)
A Formula–1 irányítói hivatalos közleményben tudatták, terveik szerint a július 5-i Osztrák Nagydíjjal veszi kezdetét a 2020-as idény.

 

Mint arról beszámoltunk, a Francia Nagydíj szervezői hétfőn bejelentették, elhalasztják a június 28-ra tervezett eseményt, s az is biztossá vált, zárt kapuk mögött rendezik meg a brit versenyhétvégét.

A bejelentések sora azonban itt még nem ért véget, hiszen nem sokkal később a sorozat irányítói tudatták, terveik szerint a július 5-i Osztrák GP-vel rajtolhat el a 2020-as idény.

„Habár nemrég bejelentették, hogy elhalasztják a Francia Nagydíjat, amelyet az eredeti tervek szerint június végén rendeztek volna meg, egyre magabiztosabbak vagyunk azt illetően, hogy az idényünk még nyáron kezdetét veheti" – kezdi Chase Carey a közleményében.

„Terveink szerint július és szeptember eleje között Európában versenyzünk, s az első futamot a július 3–5-i hétvégén bonyolítjuk le Ausztriában. Szeptemberben, októberben és novemberben Eurázsiában, Ázsiában és Amerikában rendeznénk nagydíjakat, aztán decemberben Bahrein felé vennénk az irányt a tradicionális abu-dzabi finálé előtt, ami azt jelentené, hogy összességében 15–18 eseményt rendeznénk meg. Amint lehetőségünk lesz rá, nyilvánosságra hozzuk a végleges versenynaptárat."

Formula 1 on Twitter

A potential start date for the season Formula 1 is targeting a 15-18 race season, beginning in Austria on the weekend of July 3-5 #F1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik