F1: az AlphaTauri ismertette, ki lesz Gasly csapattársa – hivatalos

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2020.12.16. 09:25
null
Cunoda a harmadik helyen zárta az idei F2-es bajnokságot (Fotó: Twitter/AlphaTauriF1)
Az AlphaTauri hivatalos oldalán megerősítette, hogy Cunoda Juki lesz Pierre Gasly csapattársa 2021-től.

 

Már hónapok óta nyílt titok volt, hogy az AlphaTauri szerződteti Cunoda Jukit, ha a japán megszerzi a szuperlicencét. Két héttel ezelőtt aztán biztossá vált, hogy a fiatal versenyző Formula–2-ben elért harmadik helye elegendő lesz az induláshoz, s Danyiil Kvjat is már az esetleges 2022-es visszatérésről kezdett beszélni úgy, hogy hivatalosan még nem is történt bejelentés.

A csapat végül az idényzáró Abu-dzabi Nagydíjat követő teszt másnapján erősítette meg, hogy Cunoda lesz a már biztosan maradó Pierre Gasly csapattársa 2021-től, ami egyben azt is jelenti, hogy Kvjat ülés nélkül marad a következő idényre.

„Mint minden versenyzőnek, nekem is az volt az álmom, hogy egy napon a Formula–1-ben versenyezhessek, szóval nagyon örülök a hírnek. Szeretnék köszönetet mondani az AlphaTaurinak és Helmut Markónak, hogy megadták a lehetőséget, és persze a Hondának, hogy végig támogattak a pályafutásom során, és remek lehetőségeket nyújtottak számomra, hogy Európában versenyezhessek. Emellett köszönettel tartozom azoknak a csapatoknak is, amelyekkel az alsóbb kategóriákban versenyeztem, különösképpen a Carlinnak, amellyel nagyszerű eredményeket értem el idén. Tudom, hogy jövőre sok japán F1-es rajongó számít rám, és mindent meg fogok tenni értük" – áll a japán közleményében.

Cunoda lesz az első japán versenyző a Formula–1-ben azóta, hogy Kobajasi Kamui 2014-ben búcsút intett a száguldó cirkusznak.

 

A Red Bull már jó ideje figyelemmel követi Juki pályafutását, és biztos vagyok benne, hogy nagy értéke lesz a csapatunknak. A Formula–2-es bajnokságban bizonyította, hogy egyaránt megvan benne az agresszív versenyzési stílus és a technikai hozzáértés is. A novemberi imolai teszten, amikor a 2018-as gépünket vezette, a versenyszimuláció során nagyon kiegyensúlyozottak voltak a köridejei, a nap folyamán folyamatosan fejlődött, és hasznos visszajelzéseket adott a mérnököknek is. Emellett a Honda-mérnökökkel is zökkenőmentes volt az összecsiszolódása, ami nyilván nagy segítség. Az abu-dzabi tesztjén pedig bizonyította azt is, hogy gyorsan tanul, és készen áll arra, hogy a Formula–1-be lépjen" – nyilatkozta a csapatfőnök, Franz Tost.

Cunoda Nyikita Mazepin (Haas) és Mick Schumacher (Haas) mellett a harmadik újonc versenyző lesz a 2021-es mezőnyben. A japán szerződtetésével már csak Lewis Hamilton mercedeses szerződtetése, illetve a Red Bull bejelentése várat magára. A „vörös bikáknál" Sergio Pérez és esetleg Nico Hülkenberg esélyes Alexander Albon helyére – sajtóinformációk szerint az osztrák csapat már a napokban ismertetheti a döntését.

 

A 2021-ES RAJTLISTA
RajtszámNév (nemzetiség)
Csapat
Motor
?
Mercedes Mercedes
77 Valtteri BOTTAS (finn) Mercedes Mercedes
55Carlos SAINZ Jr. (spanyol) Ferrari
Ferrari
16
Charles LECLERC (monacói)
Ferrari
Ferrari
33
Max VERSTAPPEN (holland) Red Bull Honda
?
Red Bull Honda
5
Sebastian VETTEL (német) Aston MartinMercedes
18
Lance STROLL (kanadai)Aston Martin
Mercedes
63
George RUSSELL (brit) Williams Mercedes
6 Nicholas LATIFI (kanadai) Williams Mercedes
14
Fernando ALONSO (spanyol)
Alpine
Renault
31
Esteban OCON (francia)Alpine
Renault
10
Pierre GASLY (francia)
AlphaTauri
Honda
CUNODA Juki (japán)AlphaTauri
Honda
9
Nyikita MAZEPIN (orosz)
Haas Ferrari
47
Mick SCHUMACHER (német)
Haas
Ferrari
3
Daniel RICCIARDO (ausztrál) McLarenMercedes
4
Lando NORRIS (brit)
McLarenMercedes
7
Kimi RÄIKKÖNEN (finn)
Alfa Romeo Ferrari
99
Antonio GIOVINAZZI (olasz) Alfa Romeo
Ferrari
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik