F1: az AlphaTauri bejelentette jövő évi versenyzőit

Vágólapra másolva!
2021.09.07. 10:03
null
Cunoda (balra) és Gasly is marad (Fotó: AFP)
A Formula–1-es AlphaTauri istálló vezetősége hivatalos honlapján bejelentette, hogy jövőre is az idei két versenyzőjük, a francia Pierre Gasly és a japán Cunoda Juki lesz a csapat két versenyzője.

Az istálló hivatalos honlapján megjelent közlemény szerint „az idei szezon sikeresnek nevezhető Pierre Gaslyval és Cunoda Jukival, akik a pályán és a pályán kívül is nagyon pozitív munkakapcsolatot ápolnak, ezért a Scuderia AlphaTauri nagy örömmel jelenti be, hogy mindkét versenyzőjét megtartja a 2022-es Formula–1-es idényre.”

Gasly még 2017-ben mutatkozott be az akkor még Toro Rossónak nevezett csapatnál a királykategóriában, amikor öt futammal az idény vége előtt Danyiil Kvjatot váltotta, majd 2018-ra is maradt a csapatnál, mielőtt előléptették volna a Red Bullhoz. Itt viszont Max Verstappen csapattársaként könnyűnek találtatott, s idény közben visszaküldték a Toro Rossóhoz, amelynél az év végi Brazil Nagydíjon megszerezte első dobogós helyezését is. Tavaly aztán ezt is felülmúlta, amikor a kaotikus olasz versenyen győzni tudott.

Cunoda idén újonc, s némi meglepetésre került a mezőnybe – köszönhetően elsősorban a tavalyi Formula–2-es bajnokság második felében mutatott kiváló teljesítményének –, s ugyan olykor meg-megvillantja tehetségét, egyelőre még „tanulja az F1-et”.

„Pierre előrelépése lenyűgöző volt az elmúlt években, s amióta velünk van a dobogó mindhárom fokára felállhatott, ami remek teljesítmény. Tapasztalatával sokat segít Jukinak is, aki mindennap tanul valamit, és a mérnökök visszajelzései alapján csak úgy szívja magába az információkat és fejlődik. Külön öröm, hogy az idei év hátralévő részében már nem kell a jövő évi felállással foglalkoznunk és nyugodtan koncentrálhatunk a 2021-es világbajnokságból hátra lévő mérkőzésekre” – idézte a csapatvezetőt, Frank Tostot a közlemény.

Ezzel további kettővel csökkent a 2022-es idényre még szabad helyek száma a mezőnyben: a Williams két autója mellett az Alfa Romeo, az Aston Martin és a Mercedes egy-egy ülése vár még gazdára.

Utóbbinak egybehangzó sajtóhírek szerint a Williamstől távozó George Russell volt a fővárományosa, és végül kedden délelőtt be is jelentették hivatalosan.

A 2022-ES RAJTLISTA
rajtszámnév (nemzetiség)
csapat
motor
44
Lewis HAMILTON (brit)
Mercedes Mercedes
63
George RUSSELL (brit)
Mercedes Mercedes
55Carlos SAINZ Jr. (spanyol) Ferrari Ferrari
16Charles LECLERC (monacói) Ferrari Ferrari
33 Max VERSTAPPEN (holland) Red Bull Honda
11 Sergio PÉREZ (mexikói)Red Bull Honda
5
Sebastian VETTEL (német) Aston Martin ?
?
?
Aston Martin?
?
?
Williams Mercedes
?
?
Williams Mercedes
14Fernando ALONSO (spanyol)
AlpineRenault
31Esteban OCON (francia)AlpineRenault
22Juki CUNODA (japán)AlphaTauriHonda
10Pierre GASLY (francia)AlphaTauriHonda
9
Nyikita MAZEPIN (orosz) Haas Ferrari
47
Mick SCHUMACHER (német) Haas Ferrari
3
Daniel RICCIARDO (ausztrál) McLarenRenault
4Lando NORRIS (brit)McLarenRenault
77
Valtteri BOTTAS (finn) Alfa Romeo ?
?
?
Alfa Romeo ?

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik