F1: anyagi okokból kell tesztet kihagynia a Mercedesnek

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2021.05.21. 12:24
null
A Mercedes kihagyja a Pirelli gumitesztját a Paul Ricard-pályán (Fotó: AFP)
Hiába kérte fel a Pirelli a Mercedest, hogy a Monacói Nagydíjat követően vegyen részt a Paul Ricard-pályán egy kétnapos gumiteszten, a 2021-re bevezetett költségvetési limitbe nem férnek bele az ezzel járó kiadások a címvédő istállónál.

 

Még március elején ismertette a Pirelli a 2021-es idényre tervezett tesztprogramját, amely már az idénynyitó előtt kezdetét vette, és a bahreini, illetve az imolai versenyhétvége után is a helyszínen maradtak egyes csapatok, hogy adatokat gyűjtsenek a hivatalos gumiszállítónak a 2022-re tervezett abroncsokról.

A szezon közben további viadalok között kerül sor hasonló tesztre, a Mercedes többek között a Paul Ricard-pályán dolgozott volna együtt a Pirellivel a Monacói Nagydíjat követően. Toto Wolff csapatfőnök azonban nemrégiben bejelentette, hogy a 2021-re bevezetett költségvetési korlátozások miatt le kell mondaniuk a kétnapos gumitesztet.

„Megpróbáljuk tartani magunkat a költségvetési limithez, ezért nem engedhetjük meg a gumiteszttel kapcsolatos kiadásokat, például nem tudjuk megfizetni a szerelőink hosszú utazásait” – mondta Wolff a csütörtöki sajtótájékoztatón Monacóban.

Az idei szabályok értelmében néhány költséget leszámítva (a legtöbbet kereső csapattagok fizetése, a marketinggel kapcsolatos költségek, stb.) egy csapat nem költhet 145 millió dollárnál többet egy szezon során. És most úgy tűnik, a Mercedes kiadásaiba nem fér bele az összes teszt, amelyre a Pirelli felkérte az istállót.

Azóta egyébként az is kiderült, hogy a Mercedes helyett a Ferrari ugrik be ezen a teszten. Mattia Binotto, a maranellóiak csapatfőnöke úgy fogalmazott, hogy örömmel veszik át a Mercedesnek szánt feladatokat, hiszen nagy prioritást jelent számukra, hogy minél jobban megismerjék a 2022-es abroncsokat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik