A Mercedes odatette magát a 2. edzésen – Hamilton vette át a vezetést

Börzöli BernadettBörzöli Bernadett
Vágólapra másolva!
2019.11.01. 20:30
null
Lewis Hamilton bizonyult a leggyorsabbnak az Amerikai GP második edzésén (Fotó: AFP)
Lewis Hamilton állt az élre Austinban, a Mercedes versenyzője végzett ugyanis az első helyen az Amerikai Nagydíj második szabadedzésén. Hamilton mögött Charles Leclerc és Max Verstappen zárta a tréninget, amelyet egyszer, Romain Grosjean balesete miatt félbe kellett szakítani.

 

Max Verstappen révén a Red Bull elsőségét hozta az első szabadedzés Austinban, ám a Mercedes nem szerepelt túl fényesen, így a második tréningen talán főként a címvédő istálló volt a figyelem központjában. A második edzésre kicsit melegedett az amúgy szokatlanul hűvös időjárás, de továbbra sem volt túlzottan kellemesnek nevezhető az idő.

Amint megkapta a mezőny a zöld jelzést, a Williams párosa vette először birtokba a pályát. Később jöttek a többiek is, ám alig negyedórával a tréning kezdete után félbe is kellett szakítani a gyakorlást. Romain Grosjean ugyanis falnak csapta a Haast a hatos kanyarban, és nemcsak az első szárnyat törte meg, hanem a bal első kereke is kitört a helyéről. Az autó mentésének idejére vissza kellett térniük a versenyzőknek a bokszutcába.

41. AMERIKAI NAGYDÍJ
NOVEMBER 1., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Verstappen 1:34.057
2. szabadedzés: 1. Hamilton 1:33.232
NOVEMBER 2., SZOMBAT
3. szabadedzés: 19.00–20.00
Időmérő: 22.00–23.00
NOVEMBER 3., VASÁRNAP
A verseny (56 kör, 308.405 km) rajtja: 20.10
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
November 17., 18.1047. Brazil Nagydíj
December 1., 14.10
11. Abu-dzabi Nagydíj

A pályán zajló munka szerencsére csak néhány percig állt. Az első körök után Charles Leclerc állt az élen. A Ferrari versenyzője egyébként sok időt veszített az első edzésen, ugyanis problémája adódott a gázpedállal, így volt mit bepótolnia a későbbiekben.

Az újraindítás után Antonio Giovinazzi keresztbe csúszott a pályán a második szektorban, de az Alfa Romeo versenyzője nem járt olyan rosszul, mint nem sokkal azelőtt Grosjean, és folytatni tudta a körözést.

Az első fél óra végén továbbra is Leclerc volt a leggyorsabb. Mellesleg a pénteki két szabadedzésen a mezőny egésze kipróbálhatta a Pirelli 2020-ra kifejlesztett abroncsait – a második gyakorláson többek között a Renault-kra és a Racing Pointokra került fel a prototípus.

Nem sokkal fél táv előtt Sebastian Vettel vette át a vezetést, a német ráadásul elsőként ment be a hétvégén 1:34 alá. Ez nem sokkal utána Leclerc-nek is sikerült, aki ráadásul Vettelnél is gyorsabb kört ment, és visszaállt az élre. Hamilton azonban pár perccel később átvette a vezetést.

Az utolsó fél óra kezdetén – amikor a legtöbben már versenyszimulációt teljesítettek – ez a sorrend továbbra is így maradt. A kevésbé gyors körökön is szigorúan vették viszont a pálya határait. Sokak körét vették el mindkét pénteki edzésen azért, mert négy kerékkel elhagyták a pályát a 19-es kanyarban. Nos, erre mindenképp figyelniük kell a versenyzőknek a hétvége hátralévő részében.

Az utolsó negyedórában Vettel látványosan megpördült a 13-as kanyarban, de a 7-es számú Ferrari nem sérült meg. Nem sokkal később Danyiil Kvjat is hasonlóan járt.

Hamilton nem hibázott, és az élen zárta a második szabadedzést, mögötte Leclerc és Verstappen végzett a második, illetve a harmadik helyen, a további sorrend az első tízben: Vettel, Bottas, Albon, Gasly, Sainz, Stroll és Giovinazzi.

Folytatás szombaton, magyar idő szerint 19 órakor a harmadik szabadedzéssel!

AMERIKAI NAGYDÍJ, A 2. SZABADEDZÉS VÉGEREDMÉNYE
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:33.232 átlag: 212.875 km/ó 34 kör
2. Charles Leclerc monacói Ferrari 1:33.533 0.301 mp h. 33
3. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 1:33.547 0.315 28
4. Sebastian Vettel német Ferrari 1:33.890 0.658 35
5. Valtteri Bottas finn Mercedes 1:34.045 0.813 34
6. Alexander Albon thaiföldi Red Bull-Honda 1:34.434 1.202 32
7. Pierre Gasly francia Toro Rosso-Honda 1:34.509 1.277 31
8. Carlos Sainz Jr. spanyol McLaren-Renault 1:34.667 1.435 34
9. Lance Stroll kanadai Racing Point-Mercedes 1:34.744 1.512 29
10. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 1:34.839 1.607 29
11. Daniel Ricciardo ausztrál Renault 1:34.924 1.692 29
12. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Honda 1:34.975 1.743 36
13. Nico Hülkenberg német Renault 1:34.988 1.756 32
14. Lando Norris brit McLaren-Renault 1:35.025 1.793 30
15. Sergio Pérez mexikói Racing Point-Mercedes 1:35.109 1.877 26
16. Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 1:35.387 2.155 34
17. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1:35.442 2.210 28
18. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:35.789 2.557 4
19. George Russell brit Williams-Mercedes 1:36.749 3.517 37
20. Robert Kubica lengyel Williams-Mercedes 1:37.283 4.051 33

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik