Alonso újabb tesztlehetőséget kap a Renault-tól (Fotó: Twitter/alo_oficial)

 

Fernando Alonso 2018 végén intett búcsút a Formula–1-nek, távolmaradása azonban nem nyúlt hosszúra, hiszen a jövőre Alpine néven induló Renault-val tér vissza 2021-ben a mezőnybe. A kétszeres világbajnok már most aktívan részt vesz a csapat életében, és két héttel ezelőtt már egy filmforgatási napot is teljesített az idei autóval, az RS20-assal Barcelonában. Ám a szabályok adta keretek miatt csupán 100 kilométert vezethetett a versenyző bemutatógumikon a Circuit de Catalunyán, így a csapat már akkor jelezte, újabb tesztlehetőséget biztosít. 

A Renault pénteken a hivatalos közösségi oldalain osztotta meg, hogy a spanyol jövő héten, november 4-én és 5-én kétnapos teszten vehet részt Bahreinben, ahol a két évvel ezelőtti konstrukciót, vagyis az RS18-ast kormányozhatja.