F1: Alonso jövő héten vezetheti az idei Renault-t – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2020.10.07. 11:23
null
Alonso két év kihagyás után tér vissza a királykategóriába (Fotó: Twitter/RenaultF1Team)
Spanyol sajtóértesülések szerint a kétszeres világbajnok, Fernando Alonso jövő héten forgatási nap keretein belül kipróbálhatja a Renault idei konstrukcióját, az RS20-ast.

 

Fernando Alonso 2018 végén intett búcsút a Formula–1-nek, s fogott bele számos projektbe, távolmaradása azonban nem tartott sokáig, hiszen jövőre újra a királykategória mezőnyét erősíti. A spanyol a 2021-ben már Alpine néven induló Renault csapatában tér vissza, s foglalja el a McLarenhez váratlanul átigazoló Daniel Ricciardo helyét. A kétszeres világbajnok renault-s visszatérése azonban úgy tűnik, az ausztrál távozása nélkül is megvalósult volna, hiszen a pilóta állítása szerint az enstone-i gárda már 2019 júniusában felvette vele a kapcsolatot, majd novemberben a felek meg is kezdték a tárgyalásokat.

Csak laza kapcsolat volt közöttünk. Először 2019 júniusában kerestek fel, hogy megérdeklődjék, nem unatkozom-e már otthon, aztán augusztusban egy csapat versenyzőcserét akart, de akkor én még nem akartam visszatérni – jelentette ki a Motorsport-Totalnak adott nyilatkozatában, viszont azt nem árulta el, pontosan melyik alakulat szerette volna szerződtetni. – Csak később döntöttem el, hogy vissza szeretnék térni. A folyamat zökkenőmentesen zajlott, hiába volt rögtönzött, s nem tervszerű" – tette hozzá, és azt is felfedte, hogy2019 novemberében kezdett el tárgyalni a Renault-val.

Ricciardo a koronavírus-járvány miatt elhalasztott idényrajt előtt jelentette be a távozását, míg az enstone-iak július elején erősítették meg Alonso igazolását, aki nemrég a csapat gyárában is járt, s szimulátorba pattant, jövő héten pedig sajtóértesülések szerint az RS20-as volánját is elfoglalhatja. A Movistar információi alapján ugyanis a spanyol először egy filmforgatási nap keretein belül vezetheti az idei Renault-t Barcelonában, majd egy félnapos teszt révén a két évvel ezelőtti konstrukciót is kipróbálhatja, ezzel is készülve a visszatérésére.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik