F1: Afrikába vinnének futamot a sorozat tulajdonosai

Vágólapra másolva!
2019.05.16. 18:26
Afrikai futamról tárgyalnak Marokkóban és a Dél-Afrikai Köztársaságban a Formula–1 tulajdonosai.

Sean Bratches, az autós gyorsasági világbajnokság marketingigazgatója csütörtökön azt mondta, Marrákesben, illetve a dél-afrikai Kyalami versenypálya üzemeltetőivel egyeztetnek arról, hogy vendégül lássák a mezőnyt.

„Ez egy olyan piac, amelybe szeretnénk belépni” – fogalmazott a sportvezető egy sajtóreggelin. Hozzátette: Afrika kivételével minden lakott kontinensen van már F1-es futam.

„Nagyon előremutató beszélgetéseket folytattunk a dél-afrikaiakkal, de Marokkó is érdeklődőnek bizonyult. Nagyon fontos számunkra ez a projekt” – nyilatkozta Bratches.

Mindkét említett ország volt már korábban vb-helyszín: Casablanca 1958-ban adott otthont futamnak, a dél-afrikaiak pedig az 1960-as évek első felében East Londonban, majd 1967 és 1993 között húsz alkalommal Kyalamiban fogadták a világ legjobb pilótáit.

A Formula–1 vezetősége kedden jelentette be, hogy a mezőny 35 esztendő után jövőre visszatér Hollandiába, és lesz verseny jövőre Vietnámban is. A mostani idény végén a mexikói, a német, a spanyol és a brit helyszínnek jár le a szerződése. Ennek kapcsán Bratches kijelentette: 21 futamot szeretnének a 2020-as vb-idényben is.

Afrikából Marokkó és Dél-Afrika mellett korábban Ruanda és Nigéria is jelezte, hogy szívesen rendezne Formula–1-es nagydíjat.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik