F1: a Williams a csapat eladását tervezi

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2020.05.29. 11:16
null
Egy korszak érhet véget (Fotó: AFP)
A Williams pénteken hivatalosan megerősítette, hogy névadó szponzorával, a Rokittal felbontotta a hosszú távra szóló együttműködését. A grove-iak ezt követően elismerték, gondolkoznak azon, hogy részben vagy egészben eladják a csapatot.

 

A Formula–1 vezetősége hiába vezetett be több intézkedést is annak érdekében, hogy tompítsa a koronavírus-járvány okozta gazdasági visszaesést, és ezzel elősegítse az istállók túlélését, egyre több jel utal arra, hogy több alakulat is nagy bajba kerülhet. Köztük van az előző két idényben a konstruktőri tabella utolsó helyén végző Williams is, amely pénteken bejelentette, hogy névadó szponzorával felbontja az eredetileg 2023-ig szóló együttműködést, és az elszenvedett veszteségek miatt részben vagy egészben értékesítheti az F1-es csapatot.

„A Williams Grand Prix Holdings (WGPH) elnöksége megvizsgálja a cégnek elérhető stratégiai lehetőségeket. A lehetséges forgatókönyvek között szerepel, hogy új tőkére teszünk szert a WPGH kisebbségi vagy akár többségi részesedésének elidegenítésével, beleértve a teljes cég potenciális eladását. Döntés még nem született arról, hogy mi lenne az optimális megoldás, az érdeklődőkkel folytatott egyeztetések megkönnyítése érdekében a társaság egy formális értékesítési eljárás megkezdését jelenti be" – áll a közleményben.

A Williams továbbá azt is elárulta, pénzügyi tanácsadókat fogadott fel, hogy potenciális vevőket keressenek, azonban elsősorban befektetési lehetőségekről tárgyalnak annak ellenére, hogy hivatalosan eladásra kínálták a csapatot. Egyelőre kevés számú jelölttel folynak az egyeztetések, és még az sem biztos, hogy ajánlattételre kerül sor.

A grove-i alakulat arról is beszámolt, hogy a 2018-as 16 millió fontos nyereség után 10.1 millió fontos veszteséggel zárta a 2019-es évet.

WILLIAMS RACING on Twitter

Williams can confirm it has terminated its sponsorship arrangements with ROKiT effective immediately.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik