F1: a visszatérő Török Nagydíjjal teljes az idei versenynaptár

Vágólapra másolva!
2020.08.25. 14:13
null
Visszatér a Török Nagydíj (Fotó: AFP)
Teljessé vált az idei Formula–1-es versenynaptár: egy újabb visszatérő és egy újabb duplázó helyszínt követően az eredetinél két héttel később, december közepén zárul az idény.

Teljessé vált az idei Formula–1-es versenynaptár: a versenysorozat hivatalos honlapján megjelent az utolsó négy állomása az idei világbajnoki sorozatnak. Eddig a november elsejei imolai futam volt az utolsó eleme az idei naptárnak, ám kedden négy újabb verseny került be a programba.

Imolából egy szabad hétvége után egy újabb visszatérő helyszínre, az Isztambul Parkba látogat a mezőny, ahol 2011 után rendeznek ismét Török Nagydíjat.

Újabb szabad hétvégét követően aztán jön a hajrá: előbb Bahrein következik, ahol előbb a Bahreini Nagydíjat futják le, majd egy héttel később, december 6-án a Szahíri Nagydíjra kerül sor. Azt egyelőre nem tudni, hogy a két bahreini versenyt két különböző nyomvonalon rendezik-e a szahíri pályán - az elvi lehetőség mindenesetre meg van rá.

A bahreini dupla utáni hétvégén, – két héttel az eredetileg tervezettnél később – december 13-án az idényt lezáró Abu-dzabi Nagydíjjal ér véget a sorozat.

Szinte biztosra vehető, hogy ez a végleges naptár, és nem rendeznek több futamot ebben az évben – nehéz is elképzelni, hogy december 13. után még beszuszakolnak egy futamot a kalendáriumba.

Arról nem is beszélve, hogy így 17 futamból áll a 2020-as naptár, ami megfelel a Liberty Media által korábban 15–18 közé tervezett számnak.

Mindez azt jelenti, hogy a korábban elhalasztott kínai versenyt az idén nem rendezik meg, de a formula1.com-on megjelent közlemény kitér rá, hogy jövőre visszatér a mezőny Sanghajba.

Ugyanakkor azt is közölték, hogy néhány futamon a tervek szerint részlegesen feloldják a zárt kapus korlátozást, azaz valamennyi nézőt be fognak engedni, de konkrétumokba nem bocsátkozik a közlemény.

„Szeretnék minél hamarabb minél több nézőt viszontlátni a lelátókon, ám az elsődleges cél nekünk továbbra is a biztonság” – hangsúlyozza a Formula–1 nyilatkozat.

A 2020-AS VERSENYNAPTÁR
rajt*győztes

pole pozíció

Július 5. Osztrák Nagydíj, Spielberg 15.10BottasBottas
Július 12.Stájer Nagydíj,Spielberg15.10 Hamilton**Hamilton
Július 19. Magyar Nagydíj, Mogyoród 15.10 Hamilton** Hamilton
Augusztus 2. Brit Nagydíj, Silverstone 15.10Hamilton**Hamilton
Augusztus 9.A 70. Évforduló Nagydíja, Silverstone15.10 VerstappenBottas
Augusztus 16. Spanyol Nagydíj, Barcelona 15.10Hamilton
Hamilton
Augusztus 30.Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps15.10
Szeptember 6. Olasz Nagydíj, Monza 15.10
Szeptember 13.Toszkán Nagydíj, Mugello
15.10
Szeptember 27.
Orosz Nagydíj, Szocsi
13.10
Október 11.
Eifel Nagydíj, Nürburgring
14.10
Október 25.Portugál Nagydíj, Portimao
15.10
November 1.Emilia Romagna Nagydíj, Imola 13.10
November 15.
Török Nagydíj, Isztambul13.10
November 29.
Bahreini Nagydíj, Szahír17.10
December 6.
Szahíri Nagydíj, Szahír
17.10
December 13.
Abu-dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi14.10

*: A rajtidőpontok magyar idő szerint értendőek
**: A Racing Point ügyében hozott döntés ellen történő fellebbezés miatt nem hivatalos végeredmény

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik