F1: a sportág első igazi klasszikusa Ferrari-győzelmet hozott

Az Évszázad versenyének nevezte a sajtó a reimsi futamot, amelyhez hasonlót nemcsak az F1-es vb megalapítása óta, hanem a két világháború között sem igen láttak Európában. Az F2-es szabályok szerint futott idényben a francia pályán a Ferrarik és a Maseratik között szemernyi különbség sem volt, az időmérőn 1.3 másodpercen belül futotta meg a 2:41 perces kört a két olasz márka három-három legjobb autója – öt-öt kocsit indítottak, a legjobb nem olasz autó 12 másodpercet kapott az időmérőn...

A verseny minden képzeletet felülmúlt a több mint nyolc kilométeres pályán, amelyet két hajtűkanyar, egy rendkívül hosszú egyenes és számos gyors ív alkotott. Az elején az autóját csak félig tankoló José Froilán González elhúzott a többiektől, és könnyű Maseratijával húsz másodperces előnyt szerzett.

A második helyért öldöklő küzdelem folyt, Juan Manuel Fangio egyetlen maseratisként küzdött négy ferraris, Mike Hawthorn, Alberto Ascari, Luigi Villoresi és Giuseppe Farina ellen. A Ferrarik az egyenesekben egymás mögé sorakoztak, s a taktika szerint mindig más adott szélárnyékot a többieknek – mindezt nagyon közel egymáshoz, egyetlen vezetői hiba katasztrófához vezetett volna. De csak így lehettek elég gyorsak ahhoz, hogy González és a Maserati számításait keresztülhúzzák – a 60 körös verseny során hétszer dőlt meg a körrekord.

Amikor González féltávnál kiállt tankolni, mind az öten megelőzték, de csak hét másodperc volt a hátránya. Ekkor új verseny kezdődött, Fangio, Hawthorn és Ascari lerázta a többieket, és kisvártatva utóbbi is lemaradt róluk.

Fangio és Hawthorn viszont lélegzetelállító hajszába kezdett, körről körre, sőt kanyarról kanyarra előzgették egymást, a lelátók előtt elszáguldva egyikük előnye sem volt több fél autónyinál. A kor beszámolói szerint volt olyan újságíró, aki annyira elvesztette a fonalat, hogy a jegyzeteit a földhöz vágta, és csak élvezte a versenyt. Lélegzetvisszafojtva, mint a teljes közönség.

Az utolsó körökre González felzárkózott rájuk, de nem tudott beleszólni a győzelemért folyó csatába. Hawthorn a végén lerázta Fangióékat, egy egész másodperccel győzte le a két Maseratit, a negyedik Ascari hátránya is csak 4.6 másodperc volt a közel háromórányi, 500 kilométernyi versenyzés után.

Az autójából kiszálló Hawthornból óriási üvöltés formájában szakadt ki a feszültség, a dobogón pedig elsírta magát a 24 éves angol, aki ezzel a győzelmével végleg elnyerte az F1 és a 42 éves Fangio tiszteletét.

ÖSSZEFOGLALÓ

4. FRANCIA NAGYDÍJ
1953. július 5., Reims
60 kör, a 9 futamos idény 5. versenye
1. rajtsor: Alberto Ascari (Ferrari), Felice Bonetto (Maserati) és Luigi Villoresi (Ferrari)
A dobogósok: 1. Mike Hawthorn (Ferrari), 2. Juan Manuel Fangio (Maserati), 3. José Froilán González (Maserati)
A versenyben vezettek: José Froilán González 29 kör (1–29.), Juan Manuel Fangio 17 (30–31., 35–36., 39–41., 45–47., 49–53., 55–56.), Mike Hawthorn 14 (32–34., 37–38., 42–44., 48., 54., 57–60.)

SOROZATUNK KORÁBBI RÉSZEI

13.: Jenson Button nyerte meg az első esős Magyar Nagydíjat

14.: Häkkinen és Schumacher párharcának ikonikus pillanata

15.: Senna parádés első kört futott, majd le is körözte Prostot

16.: Jim Clark körhátrányból állt az élre, de aztán jött az utolsó kör

EXTRA, 45.: Stirling Moss eltüntette az 50 lóerős hátrányt Monacóban

17.: Nigel Mansell óriási hajrája után 14 ezredmásodperc döntött

18.: Vettel hibája a Hamilton elleni harc végét jelentette – talán végleg

19.: Gilles Villeneuve utolsó győzelme az 1980-as évek mesterműve volt

20.: Vettel a sírból hozta vissza a világbajnoki címet Brazíliában