F1: a sorozat új vezetője visszahozná a futamok 14 órás rajtját

Vágólapra másolva!
2021.01.06. 15:17
null
A Magyar GP és a többi európai verseny újra a hagyományos időpontban kezdődhet (Fotó: AFP)
Alig néhány napja kezdte meg a munkát a Formula–1 új vezérigazgatójaként Stefano Domenicali, máris változtatna a versenyek kezdési időpontján.

 

Tavaly szeptemberben jelentették be, hogy 2021-től Stefano Domenicali váltja Chase Carey-t a királykategória vezérigazgatói posztján. A Ferrari korábbi csapatfőnöke január elején kezdte meg a munkát, és máris azt fontolgatja, hogy visszatérnek a 14 órás kezdéshez az európai futamokat illetően.

A Liberty Media első intézkedései között volt az, hogy 14 óra helyett 15.10-kor rajtoljanak a versenyek. A változtatást azzal indokolták, hogy a televíziós csatornák így a korábbiakkal ellentétben mutatni tudják a felvezető kör előtti utolsó perceket, és nem csak akkor kapcsolnak vissza a reklámszünetről, amikor az autók már a start előtti utolsó körüket teljesítik.

Az egy órával későbbi kezdés azonban kitolta a csapatok számára a munkaidőt – főleg a verseny utáni pakolást illetően –, így nem meglepő, hogy a hírek szerint már rá is bólintottak Domenicali elképzelésére a 14 órás kezdés visszahozatalát illetően. Az, hogy ez hatással lesz-e az Európán kívüli versenyek rajtjára, egyelőre nem tudni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik