F1: a rutinos Sutil lett a Williams tartalék pilótája

Vágólapra másolva!
2015.03.26. 11:58
A Williams-istálló Adrian Sutilt nevezte ki tartalék pilótájává, aki a Malajziai Nagydíjon már a brit csapat felszerelésében lesz jelen. Ám miután Valtteri Bottas zöld jelzést kapott az FIA orvosaitól a hétvégére, a tavaly még a Saubernél versenyző németnek autóba valószínűleg nem kell beülnie.

A visszatérő finn és csapata mindent meg is tesz azért, hogy ne forduljon elő még egyszer a semmiből érkező hátfájása. Az autóban a pedálok és az ülés elhelyezését is módosították, azt remélve, hogy kisebb terhelés éri majd Bottas hátát, azaz csökken az esélye az újabb hátfájásnak.

Sutil kinevezésével Susie Wolff ismét hátrébb került a Williams pilótarangsorában. Amikor Bottasról kiderült, hogy kétséges a szereplése az idénynyitón, sokan a brit hölgyet látták a négykerekűben, de a csapat rögtön leszögezte, hogy Wolff csak tesztpilóta, nem tartalék. Az istálló végül csupán egy autót indított Melbourne-ben.

Sutil 2006 és 2014 között 128 versenyen indult, 2013-ig a Force India, a legutóbbi idényében a Sauber színeiben, míg a legjobb eredménye a 2009-es Olasz Nagydíjon elért 4. helyezése.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik