F1: a riválisok tartanak a Mercedestől, Russell beszélt a csapatutasításról

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2022.11.13. 13:14
null
Verstappen és Sainz is úgy véli, hogy nagyon nehéz lesz legyőzni a Mercedest Interlagosban (Fotó: AFP)
George Russell aratott győzelmet a Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj sprintfutamán. Lewis Hamilton harmadik helye és Carlos Sainz Jr. büntetése következtében ráadásul a Mercedesé az első rajtsor az interlagosi futamon. A riválisok szerint ez nem véletlen, ugyanis Hamiltonék meglepően sokat gyorsultak az utóbbi időben – Max Verstappen egyenesen verhetetlennek tartja a Mercedest Brazíliában. A sprintfutamon a pole pozícióból induló Kevin Magnussen egyáltalán nem csalódott, amiért nem tudott harcba szállni a legjobb helyekért.

 

Első győzelmét aratta a királykategóriában George Russell – igaz, „csak” egy sprintfutamon ért célba az első helyen. Carlos Sainz Jr. büntetése következtében ráadásul Russell mellől a csapattársa, Lewis Hamilton vághat neki az interlagosi versenynek, ami sokakban felvetette a mercedeses csapatutasítás lehetőségét. Russell szerint azonban a csapatuk nem szól bele kettejük csatájába.

„Biztosan nem lesz csapatutasítás, viszont a stratégiát tekintve nyilván megpróbálunk egymás elé vágni – szögezte le a brit versenyző. – Most még nem tudjuk, melyik lehet a helyes stratégia, de sportszerűen versenyzünk majd egymás ellen. Biztosan eltérő taktikán leszünk, hogy megpróbáljunk lefedni minden eshetőséget, és remélhetőleg egyikünk boldogan távozik majd innen.”

2. SAO PAULÓ-I NAGYDÍJ
NOVEMBER 11., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Pérez 1:11.853
Időmérő: 1. Magnussen 1:11.674
NOVEMBER 12., SZOMBAT
2. szabadedzés: 1. Ocon 1:14.604
Sprint: 1. Russel, 2. Sainz, 3. Hamilton
NOVEMBER 13., VASÁRNAP
A verseny (71 kör, 305.879 km) rajtja: 19.00
A KÖVETKEZŐ FUTAM
November 20., 14.00Abu-dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi

Nehezen indult az év a Mercedes számára, s az, hogy egy futammal az idény vége előtt Lewis Hamiltonéké az első rajtsor, a hétszeres világbajnok szerint nehezen felfogható. Csapattársával ellentétben azonban úgy véli, hogy a kollégáik érdekében a szétválasztott taktika helyett inkább össze kellene dolgozniuk.

„Gondoltuk-e, hogy az első sorból indulhatunk Brazíliában? Egyáltalán nem, de mindenki ezért dolgozott – mondta Hamilton. – Jól sikerült ez a nap, de a versenyen még keményebben kell dolgoznunk, hogy magunk mögött tartsuk a többieket. Együtt kell működnünk George-dzsal, hiszen most a csapatról van szó, a többiek számára kell jó eredményt elérnünk, ráadásul versenyben vagyunk az összetettben a Ferrarival.”

A sprintfutam végeredménye alapján az első sorból rajtolhatna Carlos Sainz Jr., ám a hétvége elején kicserélték autójában a belső égésű motort, aminek következtében öthelyes rajtbüntetést kapott. Bár a spanyol is tart a Mercedestől, a szombati teljesítményével elégedett.

„Sikerült előrébb jönnöm a rajtnál, és később csatázhattam Maxszal és George-dzsal – mondta Sainz. – Agresszívnak kellett lennem, hiszen a versenyen hátrasorolnak, de a második pozíciónál többre nem lettem volna képes. Elégedett vagyok a verseny alakulásával és a tempónkkal, de úgy tűnik, hogy a Mercedes rengeteget gyorsult mostanában, és valószínűleg a futamon is nagyon jó lesz a tempója.”

Az élmezőnyből egyedül Max Verstappen rajtolt közepes gumikon, míg a körülötte lévők lágy abroncsokon vágtak neki a sprintfutamnak. A kétszeres világbajnok emiatt csak három kör elteltével tudta megelőzni Kevin Magnussent, ám a győzelem helyett végül meg kellett elégednie a negyedik pozícióval. Verstappen nem igazán érti, miért nem működtek a gumik a Red Bullon.

BÜNTETÉS LETT AZ ALPINE-CSATA VÉGE
Előkelő helyről rajtolhatott az Alpine párosa a sprintfutamon, ám rögtön az első körben túl kemény csatába bonyolódott Fernando Alonso és Esteban Ocon, amiért a sportfelügyelők előbbit találták vétkesnek. A spanyolt öt másodperces időbüntetéssel sújtották, aminek következtében a 15.-ről a 18. pozícióba csúszott vissza, vagyis csak az utolsó előtti sorból rajtolhat a Sao Pauló-i Nagydíjon.

„A rajtnál még minden megfelelőnek tűnt, de aztán valami nem stimmelt – emlékezett vissza a holland. – Megnézzük, mi lehetett a baj, de nem hiszem, hogy sokkal jobb eredményre lehetünk képesek a versenyen. Valamiért sokkal nehezebb dolgunk volt, mint arra előzetesen számítottunk. Nem hittem, hogy ennyire rossz lesz a szemcsésedés, a lágy gumikon sem lettünk volna kellően gyorsak, szóval egyértelműen szenvedünk a gumikat illetően. Jelenleg verhetetlennek tűnik a Mercedes.”

Kevin Magnussen F1-es pályafutása eddigi vélhetően legemlékezetesebb hétvégéje zajlik jelenleg Interlagosban, s a dán versenyző amiatt sem csalódott különösebben, hogy a sprintfutamos rajtelsőségét csupán a nyolcadik pozícióra tudta váltani szombaton.

„Nagyon jól éreztem magam, ráadásul szereztünk egy pontot, ami sokat számíthat az AlphaTauri elleni csatában a konstruktőri tabella nyolcadik helyéért – mondta Magnussen. – Tisztában voltunk azzal, hogy nem nyerhetjük meg ezt a futamot, és nem is ez volt a célunk. Csak élvezni akartam azt, hogy a pole-ból rajtolhattam, és pontszerző helyen szerettem volna célba érni. Az lett volna a legjobb, ha sikerül a topversenyzők mögött, viszont Lando előtt végeznünk, de ez nem jött össze. Ennek ellenére elégedettek vagyunk a nyolcadik hellyel és a megszerzett egy ponttal.”

SAO PAULÓ-I NAGYDÍJ, A SPRINTFUTAM VÉGEREDMÉNYE
1. George Russell brit Mercedes 30:11.307
2. Carlos Sainz Jr. spanyol Ferrari 3.995 mp h.
3. Lewis Hamilton brit Mercedes 4.492
4. Max Verstappen holland Red Bull 10.494
5. Sergio Pérez mexikói Red Bull 11.855
6. Charles Leclerc monacói Ferrari 13.133
7. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 25.624
8. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 28.768
9. Sebastian Vettel német Aston Martin-Mercedes 30.218
10. Pierre Gasly francia AlphaTauri-Red Bull 34.170
11. Daniel Ricciardo ausztrál McLaren-Mercedes 39.395
12. Mick Schumacher német Haas-Ferrari 41.159
13. Csou Kuan-jü kínai Alfa Romeo-Ferrari 41.763
14. Valtteri Bottas finn Alfa Romeo-Ferrari 42.338
15. Fernando Alonso* spanyol Alpine-Renault 48.985
16. Cunoda Juki japán AlphaTauri-Red Bull 50.306
17. Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes 50.700
18. Esteban Ocon francia Alpine-Renault 51.756
19. Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 1:16.850
KIESETT MEGTETT KÖR
Alexander Albon thaiföldi Williams-Mercedes 12
* öt másodperces időbüntetés az Oconnal való ütközés miatt

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik