F1: a Renault kész motort biztosítani a Red Bullnak

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2020.10.03. 14:01
null
A kényszer hozhatja újra össze a Red Bullt és a Renault-t (Fotó: AFP)
A Renault csapatfőnöke, Cyril Abiteboul megerősítette, hogy adott esetben hajlandó lenne erőforrást adni a Honda kivonulása után motor nélkül maradó Red Bullnak és AlphaTaurinak.

 

Mint ismert, a Honda váratlan bejelentetést tett pénteken, mely szerint 2021 végén kivonul a Formula–1-ből, ezzel két csapatot, a Red Bullt és az AlphaTaurit hagyva erőforrás nélkül a 2022-es nagy szabályváltozások előtt. Az istállók a hírt követően jelezték, a nem rég aláírt, s 2025-ig érvényben maradó új Concorde-egyezmény értelmében elkötelezték magukat a sportághoz, így nem is opció számukra a kiszállás, azonban egyelőre mérlegelik a helyzetük, és még bizonytalanok azt illetően, ki léphet a távozó japánok helyére.

Jelen állás szerint 2022-ben három motorgyártó lesz a Formula–1-ben, ezek közül a Mercedes négy (Mercedes, Aston Martin, McLaren, Williams), a Ferrari három (Ferrari, Haas, Alfa Romeo), míg a Renault egy (Alpine) csapatot fog ellátni erőforrással. A legjobb opció kétségkívül a 2014 óta a gyári csapattal sorozatban hat egyéni és konstruktőri címet megszerző Mercedes lenne, azonban a németek már így is négy csapatnak fognak motort biztosítani, és kevés esély van arra, hogy a jelenlegi legnagyobb riválist erősítsék.

Az olaszok eközben a jelenlegi formát nézve nem is jelentenek vonzó opciót, a Nemzetközi Automobil-szövetséggel (FIA) kötött titkos megállapodással záruló motorügyük nyomán visszaestek a mezőny végére, és kérdéses, mikor találhatnak vissza a győztesek útjára.

A harmadik lehetőségként következik a Renault, amelyik 2007 és 2018 között már együttműködésben állt a Red Bull-lal, s a 2010–2014-es időszak alatt zsinórban négy egyéni és konstruktőri címet hódított el az osztrákokkal. Ám a nagy sikereket is hozó partnerség csúf véget ért, így a viharos elválás után kérdéses, van-e mód az újraegyesülésre. Ha a felek nem is feltétlenül szeretnék újjáéleszteni az együttműködést, a kényszer mégis ebbe az irányba terelheti őket.

A francia motorgyártó ugyanis bevallottan partnert keres, ráadásul a szabályzat is kimondja, hogy amennyiben egy csapatnak nincs más alternatívája, a legkevesebb gárdának erőforrást biztosító gyártónak kell motorral ellátnia. Ez azt jelenti, hogy ha a Red Bull nem talál más megoldást, a Renault kénytelen lesz erőforrást biztosítani számára.

Megerősíthetem, egyelőre nem történt semmiféle párbeszéd közöttünk. Tisztában vagyunk a szabályokkal, és szándékunkban áll megfelelni ezeknek, illetve eleget tenni a kötelezettségeinknek. Nyilván ez ennél kicsit összetettebb, hiszen először is fel kell kérniük minket, ami eddig nem történt meg, másodszor pedig vannak bizonyos speciális körülmények, mint például az időzítés, amelyeknek meg kell felelniük ahhoz, hogy mindez megvalósulhasson. Igaz, ettől még elég messze vagyunk, hiszen jövő tavaszig kellene megtörténnie – jelentette ki a Renault csapatfőnöke, Cyril Abiteboul az Autosportnak adott nyilatkozatában.

„Tudjuk, hogy a Formula–1-ben rövid idő alatt is gyorsan tudnak változni a dolgok, és 2021 tavasza még messze van, addig bármi megtörténhet. Ha a helyzet úgy hozza, eleget fogunk tenni a kötelezettségeinknek – erősítette meg, majd arra is felelt, kínos lenne-e az újraegyesülés – Az lenne, azonban nekünk a sport érdekeit kell néznünk, és szerintem még messze vagyunk attól, hogy erre az útra lépjünk. Ráadásul kizártnak tartom, hogy a Red Bullnak ne lenne valamilyen terve a háttérben. Biztosan tudtak már erről egy ideje, s Christian (Horner) és Helmut (Marko) készült lehetséges megoldásokkal. Nem hiszem, hogy mi lennék számukra az A-terv" – hangsúlyozta, és azt is elárulta, nem volt teljesen meglepetés a Honda távozása.

„Tisztában vagyunk azzal, hogy bármi bármikor megtörténhet. Tudtuk, hogy még meg kell erősíteniük a pozíciójukat a 2021 utáni időszakot illetően, és talán most jött el az ideje ennek. Lehet, hogy már maga a megerősítés hiánya is előrejelezte, hogy ez fog történni, főleg, ha azt nézem, hogy mi már milyen előrehaladott állapotban vagyunk a 2022-es erőforrásunkkal" – tette hozzá.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik