F1: a Red Bull tart tőle, hogy sérült Verstappen váltója

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2021.12.04. 22:57
null
Verstappen hibája sokba kerülhet (Fotó: AFP)
Lewis Hamiltont kissé meglepte, hogy megszerezte a pole pozíciót a Formula–1-es Szaúdi Nagydíjon, miután úgy érezte, szombatra sokat vesztett tempójából a Mercedes. A címvédő külön dicsérettel illette csapattársát, Valtteri Bottast is, és kiemelte, milyen nagyszerű eredmény az első sor kisajátítása ahhoz képest, hogy mennyivel lassabbak voltak a riválisnál. A kvalifikáción nagy fölényben autózó vb-éllovas Max Verstappennek eközben meg kellett elégednie a harmadik hellyel, miután az utolsó köre utolsó kanyarjában hibázott, ami még sokba is kerülhet a Red Bullnak.

 

Noha előzetesen a Mercedes fölényére lehetett számítani Szaúd-Arábiában, és Lewis Hamiltonnak sikerült is az élen zárnia az első két szabadedzésen, szombaton egyértelműen a Red Bull került előnybe, és Max Verstappen domináns pole pozíciót szerezhetett volna, ha nem hibázik az utolsó gyors köre utolsó kanyarban és állítja falba az RB16B-t.

1. SZAÚDI NAGYDÍJ
DECEMBER 3., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Hamilton 1:29.786
2. szabadedzés: 1. Hamilton 1:29.018
DECEMBER 4., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Verstappen 1:28.100
Időmérő: 1. Hamilton 1:27.511
DECEMBER 5., VASÁRNAP
A verseny (50 kör, 308.45 km) rajtja: 18.30
A KÖVETKEZŐ FUTAM
December 12, 14.00 Abu-dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi

Az elsőséget így a bajnoki rivális, Hamilton szerezte meg, aki pályafutása során a 103. alkalommal várhatja az élről a piros lámpák kialvását.

Gyorsak voltunk pénteken, azonban valamilyen okból a harmadik szabadedzésen, és főleg az időmérőn nem volt meg a tempóm, és szenvedtem a gumikkal is. Az, hogy megszereztük az első két helyet, nagyszerű eredmény, és nagyon büszke vagyok Valtterire és mindenkire a csapatban, hiszen nagyon keményen dolgoznak."

„Fantasztikus együttműködni Valtterivel, ő a valaha volt legjobb csapattárs. Nagyon keményen dolgoztunk a beállításokon, hogy az autót a lehető legjobb állapotba hozzuk."

A brit a csapattárs megdicsérése után a fő rivális teljesítményére is kitért. „A Red Bull nagyon gyors volt, nyilván találtak valamit szombatra virradóan, mert sokkal jobb lett a tempójuk. Egyszerűen más szintet képviselnek ezen a pályán, így látva, hogy mi hogyan álltunk hozzájuk képest, nagyon hálás vagyok, hogy sikerült elérni ezeket az eredményeket. Versenytempóban mindig közelebb állunk egymáshoz, és úgy hiszem, nekünk jól sikerültek a hosszú etapjaink, de az is biztos, hogy találtak valamit mára, hiszen sokkal gyorsabbak lettek."

NINCS VÉGE HAMILTON ÜGYÉNEK?
A brit versenyzőnek két esetleges szabályszegés okán is jelenése volt a sportfelügyelőknél az időmérő előtt. Hamilton a gyanú szerint nem tartotta tiszteletben a dupla sárga zászlós figyelmeztetést, azonban végül nem találták bűnösnek, és ejtették az ügyét, miután kiderült, nagyon rövid időre villant csak fel egy tévedésből kiadott sárga jelzés, és a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) úgy ítélte, azt nem is láthatta a versenyző. A sportfelügyelők a másik ügyben ugyanakkor már bűnösnek találták Hamiltont, aki megrovást kapott Nyikita Mazepin feltartásáért. A briten kívül ráadásul a csapatot is szankcionálták, amiért nem jól informálta a versenyzőt, és 25 ezer eurós pénzbírságot szabtak ki rá. A címvédő tehát mindkét esetet megúszta komolyabb büntetés nélkül, a sárga zászlós ügyben hozott ítélet ugyanakkor nem tetszett a Red Bullnak, és Helmut Marko egyenesen kijelentette, hogy benyújtották a fellebbezést, szóval úgy tűnt, nincs vége a történetnek. Az osztrák csapat azonban nem sokkal Marko dühös nyilatkozata után jelezte, hogy nem kíván fellebbezni a FIA döntése ellen.

„Szoros csatára számítok, de Valtterivel készen állunk."

Bottas szombati napja egyáltalán nem alakult zökkenőmentesen: az autójában motort kellett cserélni, miután szivárgott az üzemanyaga, majd a kvalifikáció első szakaszának végén leállt alatta a W12-es a bokszutcában, és kérdéses volt, hogy tudja-e folytatni a körözést, de a címvédő gárda ezt a problémát is gyorsan orvosolta, így folytathatta a körözést.

A Mercedestől az idény végén távozó, s a pályafutását az Alfa Romeónál folytató pilóta ezt meg is hálálta, hiszen sikerült megszereznie a csapat szempontjából nagyon fontos második helyet Verstappen előtt.

„Ez egy nagyon fontos első-második hely a csapat számára, főleg a történek után. Először ki kellett cserélni a motort az autómban az időmérő előtt, a srácok fantasztikusak voltak, és időben végeztek, minden rendben volt, aztán megállt a kocsi a bokszutcában. Ezt követően még Kimivel (Räikkönen) is összeértem, szóval figyelembe véve, hogy mi minden történt, nagyon örülök az eredménynek."

Az első sort idén a negyedik alkalommal kisajátító alakulatnak vasárnap akár esélye is nyílhat rá, hogy megszerezze sorozatban a nyolcadik konstruktőri címét, azonban ehhez az kell, hogy a Red Bull nagyon rossz versenyt fogjon ki.

A MERCEDES VILÁGBAJNOK SZAÚD-ARÁBIÁBAN, HA…
…kettős győzelmet arat és megszerzi a leggyorsabb kört, miközben a Red Bull legfeljebb 4 pontot gyűjt.
…kettős győzelmet arat, miközben a Red Bull legfeljebb 3 pontot gyűjt.
…első és harmadik helyen végez és leggyorsabb kört fut, miközben a Red Bull legfeljebb 1 pontot gyűjt.
…első és harmadik helyen végez, miközben a Red Bull nem szerez pontot.

Verstappen szárnyalt szombaton Szaúd-Arábiában, és úgy tűnt, sima rajtelsőséget szerezhet, azonban végül hibázott, és meg kellett elégednie a harmadik pozícióval. Noha a holland akár már most hétvégén bebiztosíthatja a bajnoki címet, ha vasárnap harmadikként szeli át a célvonalat, akkor biztosan nyitott marad a kérdés a jövő hétvégi idényzáróra.

„Szörnyű lett a vége, de összességében jó időmérőt futottunk. Nehéz volt a keverékek között váltogatni, de tudtam, hogy megvan a sebességünk, és ez az utolsó szakaszban meg is mutatkozott. Nem igazán tudom, hogy mi történt, blokkoltak az első kerekek, aztán próbáltam a pályán tartani a kocsit, és befejezni a kört, de sajnos az autó hátuljával eltaláltam a falat, és meg kellett állnom."

Eléggé csalódott vagyok a harmadik hely miatt, de a kör, amin voltam, megmutatta, milyen gyorsak vagyunk. Érdeklődve várom, mire leszünk képesek a versenyen."

Verstappenre ráadásul nem kizárt, hogy büntetés is vár, hiszen ha sérült a váltója, és cserére szorul, akkor 5 helyes hátrasorolással fogják sújtani. A bajnoki éllovas egyelőre nem tudja, hogy bármi baja lett-e az elemnek a falazás következtében. „Nem tudom, hogy sérült-e. Azonnal leállítottam a kocsit, meglátjuk."

VERSTAPPEN VILÁGBAJNOK SZAÚD-ARÁBIÁBAN, HA…
…nyer és leggyorsabb kört fut, miközben Hamilton hatodik vagy annál rosszabb.
…nyer, miközben Hamilton hetedik vagy annál rosszabb.
…második és leggyorsabb kört fut, miközben Hamilton tizedik vagy annál rosszabb.
…második, miközben Hamilton nem szerez pontot.

Verstappen hibája mellett a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner sem ment el szó nélkül. „Úgy tűnt, ez lesz az év köre. Nagy kár érte. Egyszerűen blokkoltak az első kerekei az utolsó kanyarban. Megpróbált továbbmenni, hiszen látta, hogy négy tizedes előnyben van a korábbi köréhez képest, de sajnos elfogyott előtte az út."

Elég brutális, és nagyon bízom benne, hogy nem sérült a váltója. Tudja, hogy nagyon jó körön volt, most túl kell lépnie ezen, így is a harmadik helyről kezdheti meg a futamot. Jó rajtra van szüksége, aztán bármi megtörténhet."

SZAÚDI NAGYDÍJ, AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:27.511 átlag: 7.7 km/ó
2. Valtteri Bottas finn Mercedes 1:27.622 0.111 mp h.
3. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 1:27.653 0.142
4. Charles Leclerc monacói Ferrari 1:28.054 0.543
5. Sergio Pérez mexikói Red Bull-Honda 1:28.123 0.612
6. Pierre Gasly francia AlphaTauri-Honda 1:28.125 0.614
7. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 1:28.180 0.669
8. Cunoda Juki japán AlphaTauri-Honda 1:28.442 0.931
9. Esteban Ocon francia Alpine-Renault 1:28.647 1.136
10. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 1:28.754 1.243
11. Daniel Ricciardo ausztrál McLaren-Mercedes 1:28.668 0.956
12. Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 1:28.885 1.173
13. Fernando Alonso spanyol Alpine-Renault 1:28.920 1.208
14. George Russell brit Williams-Mercedes 1:29.054 1.342
15. Carlos Sainz spanyol Ferrari 1:53.652 25.940
16. Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 1:29.177 1.156
17. Sebastian Vettel német Aston Martin-Mercedes 1:29.198 1.177
18. Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes 1:29.368 1.347
19. Mick Schumacher német Haas-Ferrari 1:29.464 1.443
20. Nyikita Mazepin orosz Haas-Ferrari 1:30.473 2.452
AZ ELSŐ KÉT SZAKASZ VÉGEREDMÉNYE
1. SZAKASZ 2. SZAKASZ
1. Pérez 1:28.021 1. Hamilton 1:27.712
2. Bottas 1:28.057 2. Pérez 1:27.946
3. Ricciardo 1:28.216 3. Verstappen 1:27.953
4. Sainz 1:28.237 4. Bottas 1:28.054
5. Verstappen 1:28.285 5. Cunoda 1:28.222
6. Leclerc 1:28.310 6. Gasly 1:28.314
7. Norris 1:28.338 7. Norris 1:28.344
8. Gasly 1:28.401 8. Leclerc 1:28.459
9. Hamilton 1:28.466 9. Ocon 1:28.574
10. Cunoda 1:28.503 10. Giovinazzi 1:28.616
11. Ocon 1:28.752 11. Ricciardo 1:28.668
12. Räikkönen 1:28.856 12. Räikkönen 1:28.885
13. Giovinazzi 1:28.899 13. Alonso 1:28.920
14. Russell 1:28.926 14. Russell 1:29.054
15. Alonso 1:28.944 15. Sainz 1:53.652
16. Latifi 1:29.177
17. Vettel 1:29.198
18. Stroll 1:29.368
19. Schumacher 1:29.464
20.Mazepin1:30.473
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik