F1: a Red Bull tanácsadója szívesen viszontlátná Ricciardót a csapatnál

Vágólapra másolva!
2022.11.19. 16:46
null
Ricciardo visszatér a Red Bullhoz? (Fotó:AFP)
A Formula–1-ben szereplő Red Bull tanácsadója, Helmut Marko interjút adott a német Sky Sportnak, amely elsőre úgy jelent meg, hogy a szakértő állítása szerint Daniel Ricciardo visszatér a csapathoz. Mint utólag kiderült, a nyilatkozatban csak feltételes módban esett szó az ausztrál szerződtetéséről – írja a BBC.

 

Daniel Ricciardo a 2014-es idény kezdetével szerződött a Red Bullhoz, ez pedig meghozta számára az áttörést a Formula–1 mezőnyében: első idényében csapattársát, Sebastian Vettelt is megelőzve a 3. helyen végzett, majd 2016-ban ismét övé lett a bronzérem.

Innen 2019-ben a Renault-hoz, majd 2021-ben a McLarenhez szerződött, ahol idén augusztusban bejelentették: az idény végén távozik.

A napokban egy pontatlanul megjelent nyilatkozat miatt biztosnak tűnt Ricciardo visszatérése a Red Bull-hoz, mint harmadik pilóta.

„Lehetne ő a tartalék versenyzőnk. Sok a szponzorunk, muszáj bemutató futamokon részt vennünk, természetesen ő alkalmas erre a szerepre” – mondta Helmut Marko a Sky Sport német kiadásának. A tanácsadó nyilatkozata először úgy jelent meg, mintha tényként közölte volna Ricciardo szerződtetését. A cikket utólag javították, és maga a pilóta is megerősítette, bár folyamatban vannak a tárgyalások, egyelőre nem írt alá az istállóhoz.

„Továbbra sem biztos semmi, de a folyamat elindult. Szóval majd meglátjuk.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik