F1: a Red Bull a kiszállást fontolgatta; Gaslynak javulnia kell

Vágólapra másolva!
2019.07.07. 09:49
null
Gaslynak (jobbra) mindenképpen fejlődnie kell a maradáshoz (Fotó: AFP)
A Red Bull megszakította a Mercedes sorozatát az F1-es Osztrák Nagydíjon, ám egy ideig várnia kellett az ünnepléssel, hiszen vizsgálták a győztes Max Verstappen előzésének a szabályosságát. Az ügy azonban többről szólt, mint a győzelem, Helmut Marko ugyanis elmondta, hatása lett volna a gárda jövőjére annak, ha megbüntetik a hollandot. A csapatvezető, Christian Horner eközben Verstappen jövőjéről beszélt, míg az is kiderült, Pierre Gaslynak meddig van még lehetősége javulni. 

 

A Red Bull-os Max Verstappen szakította meg a Mercedes 10 futam óta tartó győzelmi sorozatát Ausztriában, igaz, a verseny leintését követően még órákig nem volt hivatalos a végeredmény. A holland ugyanis vitatható körülmények között előzte meg Charles Leclerc-t az utolsó körökben, amiért vizsgálat indult ellene.

A sportfelügyelők végül nem találták vétkesnek a „vörös bikák” versenyzőjét, a gárda tanácsadója, Helmut Marko pedig elárulta, egy ellentétes döntés jelentős hatással lett volna a Red Bull F1-es jövőjére.

„Ha elveszik tőlünk a győzelmet, annak nyilvánvalóan lett volna hatása. Nem beszéltünk konkrétan arról, hogy mit fogunk tenni, azonban úgy gondoltuk, a Formula–1 többé nem lenne annyira érdekes számunkra. De használhatjuk Max szavait is, aki azt a kérdést tette fel,miért vannak itt, ha ezért büntetés jár”– magyarázta az osztrák, majd a pilóták közötti teljesítménykülönbségre is kitért. A győzelmet arató holland ugyanis kört adott a márkatársának.

„Részben azzal is magyarázható, hogy új első szárnyat hoztunk Spielbergbe, ami bár nagy előrelépést eredményezett, a versenyre már csak egy maradt belőle. Azt pedig Max kapta meg” – mondta az Auto Bildnek adott nyilatkozatában.

„Mindazonáltal Gaslynak fejlődnie kell, különösen az előzések terén. A nyári szünetig javulnia kell, és biztos vagyok abban, hogy ez sikerülni is fog neki” – adott határidőt a franciának, míg a nemrég a Ferrarival is hírbe hozott Verstappen csapaton belüli helyzetéről Christian Horner beszélt.

„Elégedettek vagyunk vele és ő is elégedett a csapattal, nem hiszem, hogy bármi változás lenne jövőre. Ez sokkal inkább 2021-ről szól, amikor a legtöbbek szerződése lejár. Hallottam pletykákat arról is, hogy mindenképpen kell győznie a maradáshoz, azonban ilyenről szó sincs. Mindig vannak spekulációk ilyenkor” – árulta el a csapatfőnök a Sky Sports F1-nek.

„A csapat és a versenyző közötti szerződés mindig bizalmas marad, de nem állítok valótlant akkor, ha azt mondom, szinte minden pilótának vannak záradékai a kontraktusban” – tette hozzá Horner.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik