F1: a McLaren visszautasította az új Renault-motort

Vágólapra másolva!
2019.06.26. 08:53
null
Egyelőre kivár a McLaren (Fotó: AFP)
A konstruktőri tabellán a 4. helyet elfoglaló McLaren még nem döntött arról, mikor használja az új Renault-erőforrást, amely elsőként Daniel Ricciardo autójában debütált az F1-es Francia Nagydíjon.

 

 

AMcLarenerős hétvégét zárt Franciaországban: Carlos Sainz Jr. és Lando Norris kisajátította a harmadik rajtsort az időmérőn, majd előbbi a 6., utóbbi a 9. helyet szerezte meg a másnapi versenyen. A wokingiak ezzel megerősítették a4. pozíciójukata konstruktőri tabellán, hiszen már 8 ponttal előzik meg a Renault.

Egy dolog miatt azonban vakarhatják a fejüket a brit gárdánál: a legnagyobb dilemmát azúj Renault-erőforrásbevetésének időpontja jelenti. Bár a soron következőOsztrák Nagydíjonfontos lehet a motorerő, az új hajtóegységek büntetést vonnának maguk után.

„Össze kell gyűjtenünk a franciaországi adatokat, majd ki kell dolgoznunk egy tervet– mondta a csapatfőnök,Andreas Seidl.A legfontosabb az lesz, hogy megnézzük, a különböző forgatókönyvek szerint mikor kellene rajtbüntetéssel számolnunk.Amint Sainz megkapja a frissítést, hátrasorolják, mivel az már a negyedik erőforrása lesz.Azt kell tehát kitalálnunk, mikor is lenne a legjobb” – magyarázta a német.

„Ez része a játéknak, a szabályok mindenkire vonatkoznak. Láthattuk, hogy egyeseket már hátra is soroltak motorelemcsere miatt.Az új erőforrás viszont remek lépés, és igazán biztató, hogy a Renault frissítéseket hoz”– mondta, majd azt is elárulta, azért utasították vissza a továbbfejlesztett hajtóegységek használatát a Paul Ricard-on, mert úgy vélték, az virtuálisan máris egy következő büntetést jelentene számukra.

„A mostani szabályok megkövetelik, hogy legyen egy terved arról, miként gazdálkodsz az erőforrásaiddal, hogyan használod a motormódokat, és az adott egységbe hány kilométert pakolsz a büntetés elkerülésének érdekében.A Renault új erőforrást ajánlott nekünk, ami remek és jó látni, hogy lépéseket tesznek. Ennek ellenére a mi tervünk szerintjobb döntés volt elutasítani, hiszen így tudjuk minimalizálni az idény végéig a büntetéseink számát”– tette hozzá.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik