F1: a kínai futam veszélyben, Portugália és Imola visszatérhet – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2021.01.07. 10:52
null
Olaszországban két futam is lehet idén (Fotó: AFP)
A továbbra is tomboló koronavírus-járvány miatt egyre több verseny megrendezése kerül veszélybe, ami jócskán felboríthatja a Formula–1 2021-re tervezett versenynaptárát. Sajtóhírek szerint Imola és Portugália újra vendégül láthatja a mezőnyt, míg az Ausztrál Nagydíj az idény végére tolódhat.

 

Mint beszámoltunk róla, egyre több jel utal arra, hogy el kell halasztani a március 21-re kitűzött Ausztrál Nagydíjat, ami miatt az idénynyitó mellett a Barcelonába tervezett téli teszt is átköltözhet Bahreinbe. Sajtóhírek szerint a melbourne-i mellett a sanghaji futam megrendezése is veszélybe került, ráadásul nem kizárt, hogy a szervezők egymás után a második évben is kénytelenek lesznek törölni a kínai eseményt.

Az ausztrál verseny ezzel ellentétben az év végén, november 21-én kaphat új helyet, aminek következtébenSao Paulo egy héttel előrébb csúszna, és tripla hétvégét alkotna az október 24-i Amerikai, illetve az október 31-i Mexikói GP-vel.

A kiírás elején felszabaduló és eddig még üresen hagyott helyet két európai helyszín töltheti be: Imola és Portugália újra lehetőséget kaphat. Előbbi tavaly Emilia Romagna-i Nagydíj néven szerepelt, míg utóbbi 24 év után adott újra otthont Formula–1-es futamnak 2020-ban.

A 2021-ES VERSENYNAPTÁR
Az eredetileg tervezett A sajtóinformációk alapján átalakított
Március 21. Ausztrál Nagydíj, Melbourne
Március 28.Bahreini Nagydíj, Szahír Március 28.Bahreini Nagydíj, Szahír
Április 11.Kínai Nagydíj, Sanghaj Április 18.Imola
Április 25.Még nincs döntés a helyszínről
Május 2.
Portugál Nagydíj, Portimao
Május 9.Spanyol Nagydíj, Barcelona*
Május 9.
Spanyol Nagydíj, Barcelona
Május 23.
Monacói Nagydíj, Monte-Carlo
Május 23.
Monacói Nagydíj, Monte-Carlo
Június 6. Azeri Nagydíj, Baki
Június 6. Azeri Nagydíj, Baki
Június 13.
Kanadai Nagydíj, Montreal
Június 13. Kanadai Nagydíj, Montreal
Június 27.Francia Nagydíj, Paul Ricard
Június 27.
Francia Nagydíj, Paul Ricard
Július 4. Osztrák Nagydíj, Spielberg Július 4.Osztrák Nagydíj, Spielberg
Július 18. Brit Nagydíj, Silverstone Július 18.
Brit Nagydíj, Silverstone
Augusztus 1. Magyar Nagydíj, Mogyoród Augusztus 1.Magyar Nagydíj, Mogyoród
Augusztus 29. Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps Augusztus 29.
Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps
Szeptember 5.Holland Nagydíj, Zandvoort
Szeptember 5.Holland Nagydíj, Zandvoort
Szeptember 12. Olasz Nagydíj, Monza Szeptember 12.Olasz Nagydíj, Monza
Szeptember 26.Orosz Nagydíj, Szocsi
Szeptember 26.
Orosz Nagydíj, Szocsi
Október 3.Szingapúri Nagydíj, Szingapúr
Október 3.Szingapúri Nagydíj, Szingapúr
Október 10. Japán Nagydíj, Szuzuka Október 10.
Japán Nagydíj, Szuzuka
Október 24. Amerikai Nagydíj, Austin Október 24.Amerikai Nagydíj, Austin
Október 31. Mexikói Nagydíj, MexikóvárosOktóber 31.
Mexikói Nagydíj, Mexikóváros
November 14. Brazil Nagydíj, Sao PauloNovember 7.
Sao Pauló-i Nagydíj, Sao Paulo
November 28.Szaúd-arábiai Nagydíj, Dzsidda
November 21.
Ausztrál Nagydíj, Melbourne
December 5. Abu-dzabi Nagydíj, Abu-DzabiDecember 5.
Szaúd-arábiai Nagydíj, Dzsidda
December 12.Abu-dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi

*: szerződéskötés függvénye

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik