F1: a kezdet; Schumi balesetei; Hamilton szörfözése

Horváth LiliánaHorváth Liliána
Vágólapra másolva!
2017.07.13. 21:14
Nagy-Britannia összesen tíz világbajnokot adott a Formula–1-nek, ők együttesen tizenhat címet gyűjtöttek össze, miközben ötvenöt alkalommal pezsgőzhettek, és huszonötször arattak győzelmet hazai közönség előtt. Kilenc különleges, ellentmondásos, történelmi és megismételhetetlen mozzanat mesél hazai versenyzők hazai diadalairól, korai sikereket, dominanciát, küzdeni akarást, bajnoki csörtéket és önfeledt ünnepléseket felidézve.

1950. május 13., az első hazai dobogó: hűvös szél süvített végig a Brit Királyi Légierő második világháborús katonai repülőterén kialakított pályán, amely a Formula–1 első Grand Prix-jének készült otthont adni. Több mint 200 ezer kíváncsi szempár gyűlt össze, miközben első alkalommal a történelemben a brit királyi család is tiszteletét tette egy motorsporteseményen. Kilenc nemzet 21 versenyzője sorakozott fel a rajtrácsra, a pole pozícióból pedig Giuseppe Farina várhatta a 70 körös száguldást, amelyet mindösszesen 2.6 másodperccel Luigi Fagiolit megelőzve nyert meg. A harmadik pozícióban pedig a hazai közönség legnagyobb örömére Reg Parnell ért be, ezzel megszerezve az elsőt a brit versenyzők által a mai napig összegyűjtött 55 hazai pódiumos helyezés közül.1950. május 13., az első hazai dobogó: hűvös szél süvített végig a Brit Királyi Légierő második világháborús katonai repülőterén kialakított pályán, amely a Formula–1 első Grand Prix-jének készült otthont adni. Több mint 200 ezer kíváncsi szempár gyűlt össze, miközben első alkalommal a történelemben a brit királyi család is tiszteletét tette egy motorsporteseményen. Kilenc nemzet 21 versenyzője sorakozott fel a rajtrácsra, a pole pozícióból pedig Giuseppe Farina várhatta a 70 körös száguldást, amelyet mindösszesen 2.6 másodperccel Luigi Fagiolit megelőzve nyert meg. A harmadik pozícióban pedig a hazai közönség legnagyobb örömére Reg Parnell ért be, ezzel megszerezve az elsőt a brit versenyzők által a mai napig összegyűjtött 55 hazai pódiumos helyezés közül.

1955. július 16., az első hazai győzelem: Stirling Moss 2:00.4-es időt futva megszerezte pályafutása első pole pozícióját az aintree-i pályán, amely először látta vendégül az F1 mezőnyét. Az angol versenyző az első győzelem reményében vágott neki a 90 körös futamnak, miután csapattársa, a regnáló bajnok Juan Manuel Fangio előnye bár nagy volt a címért folytatott harcban, a britnek azért volt még némi esélye arra, hogy elkapja az argentint. A futam végül az idényben már megszokott Mercedes-dominanciát hozta, a német gárda szezonbeli negyedik győzelmét (az addig elérhető hatból) Stirling Moss szállította, megelőzve riválisát, Fangiót, aki második helyezésének köszönhetően bebiztosította harmadik világbajnoki címét. Így noha Moss elvesztette minden sanszát arra, hogy felülhessen a sportág trónjára az idény végén, legalább hazai közönség előtt ízlelhette meg karrierje első győzelmének ízét, melyet 15 további követett. A teljes Mercedes-dobogót Karl Kling egészítette ki, aki másodszor, egyben utoljára végzett a legjobb három között pályafutása során, miközben a német gárda negyedik versenyzőjét, Piero Taruffit – igaz, egykörös hátrányban, de – a negyedik pozícióban intette le a kockás zászló.

1965. július 10., négyből négy: Jim Clark sorozatban negyedik alkalommal várhatta a pole pozícióból a rajtot Nagy-Britanniában, és három egymást követő hazai győzelme után nem lehetett más a célja, mint egy újabb diadal a nyolcvankörös futam végén. Első hazai diadalát még az aintree-i ringen, 1962-ben könyvelhette el, egy évvel később Silverstone-ban állhatott fel a dobogó legfelső fokára, majd 1964-ben a Brands Hatch-i Grand Prix-n sem talált legyőzőre. Így tehát mind a három, Brit Nagydíjnak otthont adó pályán ünnepelhetett, és ezen a napsütéses július 10-én a negyedik diadal küszöbén állt. A Lotus-Climax jó lendületet vett a rajtnál, Clark pedig egyetlen kör erejéig sem engedte ki kezei közül a vezetést, mégis úgy tűnt az utolsó fordulókban, hogy mindent elveszíthet, hiszen motorproblémája miatt vészesen visszalassult. Végül mindössze 3.2 szekundummal Graham Hill előtt szelte át a célvonalat. A pódium harmadik fokára pedig John Surtees állhatott fel, így sorozatban harmadszor is színtiszta brit dobogót ünnepelhetett a közönség Nagy-Britanniában. Sőt ezt Mike Spence és Jackie Stewart még tovább tetézte, hiszen az első öt pozícióban kizárólag briteket intett le a kockás zászló, melyet a mezőny többi tagja már több mint egykörös hátrányban láthatott meg.

1987. július 12., a tömeg vonzásában: Alain Prost briliáns startjának köszönhetően azonnal az élre ugrott, ám a Maggots után már Nelson Piquet nevével kezdődött a rangsor. A brazilt csapattársa, Nigel Mansell sem akarta szem elől téveszteni, így az első kör végén már a két Williams-versenyző állt az élen. Innentől kezdve pedig Piquet és Mansell házi csatájához asszisztálhatott több mint 100 ezer Silverstone-ba kilátogató néző, aki történelmi pillanatoknak lehetett szemtanúja a 4778 méter hosszú pálya körül szurkolva. A 35. körre a brit már két másodpercre közelítette meg márkatársát, azonban előzni egyelőre nem tudott, ezért úgy határozott 28 körrel a leintés előtt, hogy az előzetesen tervezett kiállásmentes stratégiát felborítva friss gumikért hajt a bokszba. Mansell huszonkilenc szekundummal Piquet mögött tért vissza a pályára, viszont a friss garnitúrával a Williams FW11B szárnyra kapott, amit mi sem jelezhetett volna jobban, mint hogy Mansell nyolc alkalommal repesztett körrekordot a felzárkózása során. A brit végül a 62. körben érte utol a brazilt, és a manőverre sem kellett sokat várni: egy körrel később, amikor már csak két forduló volt hátra, Nigel Mansell megelőzte Piquet-t a Hangár egyenes végén, ezzel átvéve a vezetést, amelyet a futam végéig senki sem vehetett már el tőle. 1986 után tehát újra ünnepelhetett hazai közönség előtt a brit, azonban az utolsó hat körben „Q" módban (amely által nőtt a motor teljesítménye) használt Honda nem bírta tovább a nyúzást, a levezető körön lelassuló Williamst pedig rajongók tömege rohanta le, és „kebelezte magába”.

1991. július 14., bajnoki fuvar: Nigel Mansell egymás után második alkalommal várhatta a pole pozícióból az ötvenkilenc körös brit verseny rajtját. Mellőle bajnoki riválisa, Ayrton Senna indulhatott, és a brit, brazil duó azonnal elhúzott a mezőnytől. Mansell a 43. körben a legjobb köridőt is összehozta, és teljesítményét rajt-cél győzelemmel koronázta meg hazai közönség előtt, míg Senna McLaren-Hondájából az utolsó körben fogyott ki az üzemanyag, így miközben a britet leintette a kockás zászló, addig a dél-amerikai a pálya szélén álldogálva nézegette a gépét, amely ezúttal cserbenhagyta. Sennát végül Nigel Mansell vette fel a levezető körén, így a két nagy vetélytárs együtt érkezhetett vissza a bokszutcába.

1995. július 16., kavicságyas kaland: Damon Hill zsinórban másodszor szezonban szerezte meg a pole pozíciót Nagy-Britanniában, az összesítésben őt egyedüliként megelőző Michael Schumacher előtt. Az angolnak egy évvel korábban már sikerült győzelemre váltania az elsőségét, így 1995-ben sem célozhatott meg más eredményt a Williams-Renault-val. Jó rajtot vett és az első kerékcseréket követően is ő vezetett, azonban míg a Williamsnél két kiállást terveztek, a Benetton stratégiájában nem szerepelt újabb megállás. A 42. körben így a német vb-címvédő állt az élre, azonban Hill nem adta fel, és folyamatosan csökkentve a hátrányát a 45. fordulóban előzési kísérletre szánta magát. Beszúrta Williamsét a Benetton mellé, a két autó pedig összeért, így a bajnoki vetélytársak számára a kavicságyban ért véget a Brit GP. Az addig a harmadik helyért küzdő Johnny Herbert és David Coulthard csatája hirtelen a győzelemért folyt tovább. A 49. körben a Williams pilótája meg is előzte a vezető Herbertet, azonban Coulthardra még várt egy stop-and-go büntetés, amelyet azért kapott, mert korábban túl gyorsan hajtott a bokszutcában. Innentől fogva Herbert magabiztosan menetelhetett előre pályafutása első győzelme felé, méghozzá hazai pályán, miközben Coulthard a szankció letöltése után a harmadik pozícióba szorult vissza, de így is két brit versenyző pezsgőzhetett Nagy-Britanniában a 110 ezres nézőközönség előtt.

1999. július 11., egy világbajnoki remény vége: Mika Häkkinen egymás után második alkalommal szerezte meg a pole pozíciót Silverstone-ban, ott, ahol egy évvel korábban Michael Schumacher igencsak ellentmondásos körülmények között aratott győzelmet fő riválisa előtt. A helyszín és a címért küzdő felek kiléte sem változott 1999-re, amikor már az első körben szöges fordulatot vett a világbajnoki harc, hiszen mialatt Michael Schumacher rossz rajtot véve a negyedik pozícióba esett vissza, addig Jacques Villeneuve és Alessandro Zanardi el sem tudott indulni. A német azonnal visszatámadott, az előzési kísérlet közben azonban fékhiba miatt a gumifalnak ütközve kettős lábtörést szenvedett. Schumachernek a sérülése miatt ki kellett hagynia a soron következő hat nagydíjat, ami végleg véget vetett a bajnoki reményeinek. A mozgalmas első percek és a piros zászló sem zavarta meg Mika Häkkinent, aki az újraindítást követően egészen a 24. körig, vagyis a kiállásáig vezetett. A kerékcsere azonban nem úgy alakult, ahogyan azt a McLaren tervezte, hiszen nem rögzítették megfelelően az egyik kereket, így két forduló erejéig Eddie Irvine, majd David Coulthard állt az élre, aki a leintésig nem is engedte ki kezei közül a győzelmet, amely egyben pályafutása ötödik sikere is volt. Coulthardot Irvine és Ralf Schumacher fogta közre a dobogón, amelyen így két brit versenyző pezsgőzhetett, miközben Damon Hill, aki F1-es karrierjében utolsó alkalommal vezetett egy nagydíjon a visszavonulása előtt, az ötödik lett.

2008. július 6., tánc az esőben: az akkor még újoncnak számító Lewis Hamilton 2007-ben a pole pozícióból várhatta hazai nagydíja rajtját, azonban a versenyen – talán a telt házas Silverstone jelentette nyomás súlya alatt – kissé összeroppanva túl korán indult el a kerékcserét követően, maga után húzva a tankoló berendezést. Még időben megállt, azonban elég időt vesztett ahhoz, hogy egészen a harmadik helyig essen vissza, amelyet a leintésig viszont meg is tartott. A brit egy évvel később az első hazai győzelem reményében érkezett Angliába, azonban a kvalifikáción mindössze a negyedik pozíciót sikerült megkaparintania, miközben csapattársa, Heikki Kovalainen pályafutása első és egyben utolsó pole pozícióját ünnepelhette. A másnapi verseny reggelén aztán megnyílt az ég, a szürke felhők pedig egész nap az 5141 méter hosszú pálya felett terpeszkedtek. Hamilton remek rajtot véve azonnal a második helyig zárkózott fel, miközben az ötödik fordulót már az élen állva kezdhette meg. Ettől a pillanattól fogva érinthetetlenné vált, és az 1995-ös Ausztrál Nagydíj óta eltelt időszak során ő volt az, aki a legnagyobb előnnyel aratott győzelmet, amely egyben pályafutása hetedik sikere volt. A mclarenes a leintésnél több mint egy perccel előzte meg a második Nick Heidfeldet, miközben a negyedik helytől lefelé mindenki kört kapott tőle azon a délutánon, amelyen kiegyenlített legnagyobb vb-riválisa, Felipe Massa ellen a ponttáblázaton.

2016. július 10., crowd surfing: Lewis Hamilton zsinórban második alkalommal kaparintotta meg a pole-t Nagy-Britanniában, miközben egymást követő harmadik hazai győzelmét készült megszerezni az 5891 méter hosszú pályán. A lezúduló eső miatt végül elmaradt az állórajt, és a huszonkét fős mezőnyt öt körön keresztül a safety car vezette fel, mielőtt megkezdődhetett volna a száguldás a sportág bölcsőjében. Hamilton senkitől sem zavartatva nyerte meg hazai nagydíját, amely a Silverstone-ban megrendezett Brit Nagydíjak legsikeresebb versenyzőjévé tette, s amelynek köszönhetően egyetlen pontra zárkózott fel csapattársa és legnagyobb riválisa, azaz Nico Rosberg mögött a bajnokságban. A Mercedes britje az ünneplés közepette örömtől ittasan vetette magát kétszer is a 122 ezres kilátogató tömegbe, és szörfölt végig szurkolók hadának kezein.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik