A Honda nem kis célt tűzött ki maga elé az utolsó évre: bajnokként távozna (Fotó: AFP)

 

Mint beszámoltunk róla, a Honda a Tokióban összehívott pénteki sajtótájékoztatóján váratlanul hivatalosan bejelentette, hogy 2021 végén kivonul a Formula–1-ből, ezzel motor nélkül hagyva jelenlegi partnereit, a Red Bullt és az AlphaTaurit a 2022-es nagy szabályváltoztatások előtt. A japán motorgyártó a távozás ellenére egyértelműsítette, a fennmaradó időben sem hagyja cserben partnercsapatait, és azért küzd, hogy minél eredményesebben fejezze be az együttműködést.

A cég vezérigazgatója, Hacsigo Takahiro is hangsúlyozta, továbbra is a győzelemért kívánnak küzdeni és a 2021-es bajnoki remények érdekében az utolsó közös évre új erőforrást fejlesztenek.

„Amióta egy évvel ezelőtt további egy évre meghosszabbítottuk a szerződésünket a Red Bull-lal, sok mindent átgondoltunk. Augusztusban jeleztük a szándékainkat, de valójában szeptember végén határoztuk el, hogy lezárjuk a Formula–1-es szerepvállalásunkat. Nem a rövid távú kiadások és bevételek számítottak, hanem a célunk, hogy karbonmentessé váljunk 2050-ig. Erre fókuszálunk" – jelentette ki, majd arra is kitért, hogy mit akarnak elérni az utolsó közös évben.

„Még mindig van hátra hét versenyünk a mostani idényben, és jövőre egy teljese évet teljesítünk még együtt. Mindent meg fogunk tenni azért, hogy nyerjünk. A következő évben új erőforrást fogunk bevetni, aminek révén harcba akarunk szállni a bajnoki címekért a Red Bull-lal. Az első három évben sokat szenvedtünk, de túljutottunk ezen, és eddig összesen öt győzelmet sikerült szereznünk, ami szerintem jó mutató. A továbbiakban is mindent meg fogunk tenni a sikerért, és reméljük, hogy a folytatásban is élvezhetjük a szurkolók támogatását" – tette hozzá.