F1: a Haas-főnök szerint Magnussen véget vetett Grosjean önelégültségének

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.10. 11:22
Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke szerint Romain Grosjean túl könnyű helyzetben volt az utóbbi években amiatt, hogy csapattársai nem jelentettek elég nagy kihívást számára, de Kevin Magnussen érkezésével nehezebb dolga lett a franciának.

Romain Grosjean idén a második szezonját teljesíti a Haas-Ferrarinál. Tavaly Esteban Gutiérrez volt a csapattársa, akit könnyedén le tudott győzni, hiszen míg a francia az előző idényben 29 világbajnoki pontot gyűjtött az újonc istállónak, addig a mexikóinak egyszer sem sikerült pontszerző helyen végeznie. A szezon végén Gutiérrezelhagyta az alakulatot és magát a Formula–1-et is, utódja a Renault-tól érkező Kevin Magnussen lett. Günther Steiner szerint ez Grosjean szempontjából is meghatározó volt, hiszen több év után ismét erős csapattársat kapott.

„Romain jól reagált Kevin érkezésére, és azt hiszem, egyfajta kihívásként fogta fel – emlékezett vissza Steiner. – Már az elején kikerült a komfortzónájából, ami jó, ugyanis ha hosszú ideig ott vagy, egy idő után eltunyulsz. Önelégült leszel, ami nagyon könnyen bekövetkezik, ha nem találod szemben magad semmilyen kihívással. Ez megtörténhet bármelyik vállalatnál vagy sportágban, ahol magas szinten kell teljesítened. Mindig szükség van arra, hogy valaki nyomást gyakoroljon rád, ellenkező esetben elkényelmesedsz, és túl könnyű dolgod lesz."

Grosjean többször nyilatkozta korábban, hogy Magnussent tartja a valaha volt egyik legerősebb csapattársának, a Haas jelenlegi helyzetét pedig egyenesen a Mercedeséhez hasonlítja.

„Nagyon jó a kapcsolatom vele, ami már szinte meglepő számomra – mondta a francia pilóta. – Szerintem az emberek alábecsülik a képességeit. Szupergyors, és akkor is képes a jó teljesítményre, ha az autó nem fekszik a vezetési stílusának. Azt hiszem, hogy korábban többet tanultam Kimi Räikkönentől arról, hogyan kell beállítani az autót, és hogyan állj a versenyhétvégékhez, de más szempontból Kevin a legerősebb csapattársam."

„Ha az F1-ben versenyzel, és Kimi a csapattársad, azért akarod legyőzni őt, mert ő jelenti a mércét. Nálunk viszont jelenleg két ilyen versenyző van a csapatnál, ami nagyon jó. Amikor két pilótád van, akik nyomást gyakorolnak egymásra, mint jelenleg a Mercedesnél Valtteri és Lewis, az nagyszerű, mert Lewisnak jobban rá kell kapcsolnia, és ez más csapatoknál nem így megy."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik