F1: a Ferrari mindent visz Dzsiddában is, vagy a Red Bull visszavág?

Vágólapra másolva!
2022.03.24. 19:00
null
Leclerc és Verstappen újra összecsaphat egymással (Fotó: AFP)
Szünet nélkül folytatódik a 2022-es Formula–1-idény, a helyszín ezúttal Dzsidda, ahol a második Szaúdi Nagydíjat rendezik meg a hét végén. A nyitó versenyről maximális pontszámmal távozó Ferrarinak jó esélye lehet tovább növelni az előnyét, míg a Red Bull azonnal visszavágna a drámai dupla kiesés után. A Mercedesre eközben újabb kármentős hétvége várhat, és nem kizárt, hogy valamelyik középcsapat is megizzasztja vasárnap. 

 

 

ERRŐL BESZÉLNEK – PLETYKÁK A DZSIDDAI PADDOCKBÓL

A Ferrari jött, látott és győzött, ráadásul maximális pontszámot zsebelt be az új éra hajnalán, amely az eddig látottak alapján dicsőséges fejezetet nyithat a csapat történetében. Az egyéni összetettet pályafutása során először vezető Charles Leclerc a maranellóiak második leghosszabb nyeretlenségi sorozatának (45 verseny győzelem nélkül) vetett véget, és a mögötte befutó Carlos Sainz Jr.-ral kiegészülve a 2019-es Szingapúri Nagydíj után először szállított a Scuderiának kettős sikert.

Az olaszok nem mellesleg valamennyi kört is az élen töltötték, mindezt úgy, hogy Leclerc több ízben is összecsapott az egyéni címvédő Max Verstappennel, és az összes alkalommal a monacói kerekedett felül kettejük párharcában. A Ferrari nemcsak gyors volt, de kiegyensúlyozottan és megbízhatóan futott, jól taktikázott, illetve jobban bánt a gumikkal is, miközben szemmel láthatóan megoldotta a delfinezés problémáját, ami a teszteken még gondot okozott számára.

Noha a bahreini pálya a karakterisztikájából (fontos a motorerő, a jó irányíthatóság, és az erős tempó a lassabb kanyarokban) adódóan nem kizárt, hogy pont az olaszok erősségeit domborította ki, a legösszeszedettebbnek jelenleg egyértelműen ők számítanak, s ha az idény elején továbbra is konzisztens formát nyújtanak, könnyen kiépíthetnek kisebb előnyt az élen, ami meghatározó lehet az év egészét tekintve.

2. SZAÚDI NAGYDÍJ
MÁRCIUS 25., PÉNTEK
1. szabadedzés: 15.00–16.00
2. szabadedzés: 18.00–19.00
MÁRCIUS 26., SZOMBAT
3. szabadedzés: 15.00–16.00
Időmérő: 18.00–19.00
MÁRCIUS 27., VASÁRNAP
A verseny (50 kör, 308.45 km) rajtja: 19.00
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Április 10., 7.00Ausztrál Nagydíj, Melbourne
Április 24., 15.00 Emilia-romagnai Nagydíj, Imola
Május 8., 21.00
Miami Nagydíj, Miami

Igaz, a Red Bull példája jól mutatta, egy új korszak magában rejti a kezdeti megbízhatósági problémákat, főleg, hogy az elsődleges találgatások egy központilag kapott elemet véltek a hiba forrásának, ami valamennyi csapatra fenyegetést jelenthetne.

A benzint a gyűjtőtankba juttató egységesített pumpával ugyanis már a tesztidényben akadtak problémák, és a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) múlt szombaton külön engedélyezte is a csapatok számára, hogy megvizsgálják a rendszer ezen részét, szóval erős volt a gyanú, hogy ez okozhatta a „vörös bikák” nullázását.

Később azonban már arról szóltak a hírek, hogy tervezési gond állhat a háttérben, ami alacsony üzemanyagszint mellett mutatkozik meg, A hiba hátterében az áll, hogy ha jelentősen lecsökken az üzemanyag szintje a tankban, akkor előfordulhat, hogy a rendszer nem megfelelően veszi fel az üzemanyagot, és levegőssé válik, aminek következményeként túlmelegedhet és meg is sérülhet a pumpa.

Ha valóban konstrukciós hibáról van szó, nehéz helyzetben találhatják magukat az osztrákok, hiszen nem kizárt, hogy nem tudják teljes mértékben megoldani a gondot a szaúdi versenyig, és előfordulhat, hogy több üzemanyagot kell tölteniük a már egyébként is túlsúlyos autójukba, hogy kiküszöböljék a problémát – ez még több időveszteséget okozna.

Ha ez nem lenne elég, a Red Bull aggályait tovább növelheti az AlphaTaurinál jelentkezett probléma is, aminek nem volt semmilyen előjele sem a tesztek, sem a futam során. Pierre Gasly autója a 44. körben adta meg magát, és kapott lángra, miután hirtelen teljesítményt vesztett.

Mint utóbb kiderült, elektronikus probléma vezetett a kieséshez, és a technikai vezető, Jody Egginton azt sem tartja kizártnak, hogy az elektronikai vezérlő cserére fog szorulni, ami azért hozná nagyon nehéz helyzetbe a franciát, mert a teljes idény során mindössze két darabot lehet büntetlenül használni az említett motorelemből.

A „vörös bikák" tehát korántsem lehetnek nyugodtak, és kérdéses, kevesebb mint egy hét alatt sikerült-e orvosolniuk a bajt, vagy esetleg kénytelenek lesznek némi teljesítményt feláldozni annak érdekében, hogy ezúttal meglássák a kockás zászlót.

Ha esetleg erre szorulnának, az még kedvezőbb helyzetbe hozhatná a Ferrarit, amely, úgy tűnik, valóban az élre ugrott motorfronton, és egyes olasz források szerint egyelőre nem is járatta csúcsra az erőforrását, így még bőven maradt tartalék benne. A hajtásláncok közötti különbségek ráadásul Szaúd-Arábiában még inkább ki fognak domborodni, hiszen Monza után a mostani versenynaptár második leggyorsabb pályájára látogat a mezőny.

A LEGNAGYOBB KÉRDÉSEK

Míg a Ferrari és a Red Bull egyelőre külön ligában versenyez, a Mercedes továbbra is azon van, hogy minél jobban megértse a W13-as viselkedését, és a lehető leghamarabb kiküszöbölje a delfinezést, ami továbbra is óriási gondot okoz a csapat számára, s jelenleg csak nagy teljesítményvesztés árán tudja kordában tartani az autó pattogását.

A címvédő alakulat többek között nagyobb hátsó szárnnyal volt kénytelen operálni, ami amellett, hogy végül nem hozta meg a várt hatást, nagy mértékben rontotta a kocsi végsebességét is. A V6-os hibrid érát uraló Mercedes így hirtelen nagy lépéshátrányban találta magát motorfronton, és a partnercsapatok helyzetét (a McLaren, az Aston Martin és a Williams a középmezőny végére szorult) látva az is kérdéses, képes lesz-e egy szintre kerülni a Ferrarival és a Hondával, amikor már nem kell visszafognia magát.

Az „ezüstnyilak" jelenlegi helyzetét jól mutatja, hogy a bahreini futamot is amolyan tesztként fogták fel, miután a senki földjén találták magukat, és számításaik szerint két-három versenyhétvége az idénynyitóhoz hasonlóan a kármentésről szólhat számukra.

Ebből a szempontból Dzsidda a mélypontot is jelentheti, hiszen a sok tempós szakaszt magába foglaló pályán még nagyobb mértékben jelentkezhet a delfinezés, és az olló is nagyobbra nyílhat motorfronton, ha az ígért fejlesztések ezúttal sem válnak be. A németek ugyanis hiába vetettek be az elmúlt hetekben sok újítást, azok a második teszt kezdete óta még több problémát hoztak magukkal a megoldás helyett.

A Mercedes nem számíthat sok jóra Dzsiddában? (Fotó: AFP)
A Mercedes nem számíthat sok jóra Dzsiddában? (Fotó: AFP)

 

A hétvége egyik legnagyobb kérdése tehát az lesz, a Mercedesneksikerül-e előrelépnie, illetve hogy miként alakul a partnercsapatok teljesítménye, hiszen ha igazak a hírek, a Ferrariban és a Hondában is maradt még teljesítmény.

A német istálló helyzete mellett Sebastian Vettel szereplése jelenti a legnagyobb talányt. A négyszeres világbajnok a bahreini hétvége előtt fertőződött meg koronavírussal, és az Aston Martin csütörtök reggeli közlése szerint egyelőre nem tudott negatív teszteredményt produkálni, ami elengedhetetlen lenne a dzsiddai induláshoz.

A silverstone-i gárda ennek értelmében kénytelen volt péntekre halasztani a végső döntést, és a németet Bahreinben helyettesítő Nico Hülkenberg továbbra is készenlétben áll. A beugró pilóta szimulátorba pattant a héten, hogy minél jobban feltérképezze a szaúdi nyomvonalat, illetve attól függetlenül, hogy végül volán mögé ülhet-e, elutazik Szaúd-Arábiába a csapattal.


MI VÁRHATÓ A SZAÚDI NAGYDÍJON?

Szabad hétvége nélkül folytatódik a 2022-es szezon, a második állomás tehát Dzsidda, ahol a második Szaúdi Nagydíjat rendezik meg. Bő három hónap után tér vissza a helyszín, hiszen az előző versenynaptárban közvetlenül az idényzáró előtt fogadta a mezőnyt a 6174 méter hosszú pálya, amely akkor a Mercedes fölényét hozta.

Az „ezüstnyilak” Hamilton vezérletével kisajátították az első két kockát a rajtrácson, s a páros közé aztán az akkori bajnoki kihívó Verstappen tudott csak beférkőzni a két piros zászlós megszakítást is hozó futamon.

Ezekből az eredményekből ugyanakkor nem lehet túl sok következtetést levonni, hiszen amellett, hogy kis mértékben változtattak a nyomvonal egyes kanyarjain a jobb beláthatóság érdekében, teljesen új generációs autókkal csaphat össze a mezőny.

Ami a jelenlegi formát illeti, noha teljesen másfajta kihívás vár az istállókra, a Ferrari és a Red Bull külön csatájára lehet számítani, így a hétvége fő esélyesei Leclerc és Verstappen, valamint a csapattársaik, Carlos Sainz Jr. és Sergio Pérez lesznek.

MELEG ÉS SZELES IDŐ VÁRHATÓ
Pénteken lesz a leghűvösebb, akkor 17 és 25 Celsius-fok között alakul a hőmérséklet, és akár 60 km/h-s széllökésekre is lehet számítani. A nagy szél ráadásul szombaton is nehezítheti a mezőny dolgát, és aznap már 28 Celsius-fokot is mutathat a hőmérő. A legmelegebb vasárnap lesz, akkor egészen 31 Celsius-fokig kúszhatnak a higanyszálak, míg a szél erőssége jócskán csökken a verseny napjára.

Ami az időmérőt illeti, Leclerc és Verstappen párharcát hozhatja a szombat, míg a társak nagy eséllyel a harmadik helyért vetélkedhetnek egymással, így a Ferrari és a Red Bull valószínűleg újra kisajátíthatja az első két sort vasárnapra.

Persze a gyors pálya és a falak közelsége mindig magában rejti a hibákat, és így a sárga, illetve a piros zászló megjelenését is, ami gyorsan boríthatja az esélyeket, főleg ha valamelyik szakasz végén lép életbe a korlátozás, hiszen akkor több pilóta is könnyen eleshet a javítás lehetőségétől.

Tavaly például pont a bajnoki esélyes Verstappen kötött ki a falban az utolsó gyors körén a mindent eldöntő Q3-ban, ami jól jelzi, mennyire könnyű rontani a szélsebes utcai aszfaltcsíkon.

Ami a győzelmet illeti, újabb Leclerc–Verstappen csatára van kilátás, és a három DRS-zónának is köszönhetően megint remek esély van rá, hogy kerék a kerék elleni küzdelmet lássunk a két versenyző között, miközben a gumik újra nagy szerepet kaphatnak.

Az olasz gumibeszállító vezetője, Mario Isola jelezte, noha ugyanazt a három keveréket (C2-es, C3-as, C4-es, vagyis a skála közepe) hozták el Dzsiddába, a mezőny nem nagyon támaszkodhat a decemberben tapasztaltakra, hiszen a gumi és a pálya is változott, ráadásul az időjárás is másképp fog alakulni, mivel teljesen más időpontban rendezik a viadalt.

Ami a dobogós esélyeket illeti, jelen állás szerint meglepetésként hatna, ha nem az osztrák és az olasz gárda tagjai töltenék fel az első négy helyet, így normális esetben Sainz és Pérez csaphat össze egymással az alsó fokért.

Ha azonban újra közbeszólna a technika ördöge, leginkább talán a Mercedes bízhat egy újabb pódiumban, igaz, nem kizárt, hogy az „ezüstnyilaknak" ezúttal még jobban kell hátrafelé is tekingetniük.

Ami a további pontszerző helyeket illeti, a másik két, Ferrari-motort használó alakulat, vagyis aHaas és az Alfa Romeo szállíthat újabb remek eredményeket, és előbbi akár borsot is törhet a Mercedes orra alá, főleg ha a tavalyihoz hasonló kaotikus versenyt hoz a hétvége, hiszen akkor az is megeshet, hogy az amerikaiak meglepetésdobogót ünnepelhetnek. A svájci-olasz csapatnak eközben a rajtolásra kellene minél hamarabb megoldást találnia, ha ez sikerül, akár Valtteri Bottasék is megnehezíthetik a címvédő gárda dolgát.

Mögöttük eközben az AlphaTauri és az Alpine kettőse következhet, míg a McLarennek, az Aston Martinnak és a Williamsnak némi szerencse is kellhet ahhoz, hogy harcba szállhasson a top 10-es helyezésekért.

A VB ÁLLÁSA
PILÓTÁK GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS LEGGYORSABB KÖRÖK PONT
1. Charles Leclerc 1 1 1 1 26
2. Carlos Sainz 1 1 18
3. Lewis Hamilton 1 1 15
4. George Russell 1 12
5. Kevin Magnussen 1 10
6. Valtteri Bottas 1 8
7. Esteban Ocon 1 6
8. Cunoda Juki 1 4
9. Fernando Alonso 1 2
10. Csou Kuan-jü 1 1
KONSTRUKTŐRÖK
1. Ferrari 44
2. Mercedes 27
3. Haas-Ferrari 10
4. Alfa Romeo-Ferrari 9
5. Alpine-Renault 8
6. AlphaTauri-Honda 4
7. Aston Martin-Mercedes 0
8. Williams-Mercedes 0
9. McLaren-Mercedes 0
10. Red Bull-Honda0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik