Az Alfa Romeo bízik a Ferrari fejlesztéseiben (Fotó: Alfa Romeo Racing)

 

Mint beszámoltunk róla, az Alfa Romeo hétfőn tartotta a 2021-es autóbemutatóját a Varsói Nemzeti Színházban. A csapat az új festést kapó autó elején hajtott végre módosításokat, hiszen többek között megváltozott az orr-rész, az első szárny kialakítása, illetve az első felfüggesztés is. 

A hinwiliek célja, hogy visszatérjenek a középmezőny élére, azonban tudják, hogy még hosszú út áll előttük, így a mostani idényben megelégednének azzal, ha sikerülne előrelépniük az előző évhez képest. Ehhez azonban szükségük lesz a tavalyinál erősebb Ferrari-motorra is, amely a Nemzetközi Automobil-szövetséggel (FIA) kötött titkos megállapodás eredményeként vált a mezőny leggyengébb hajtásláncává. 

A maranellóiak sok energiát fektettek a tél folyamán abba, hogy javítsanak az erőforrásukon, és Mattia Binotto elmondása szerint az új motor eddig a várt eredményeket hozta a tesztpadon. Az Alfa Romeo csapatfőnöke, Frédéric Vasseur bízik is benne, hogy visszanyerik a motorerőből származó lemaradásuk nagy részét, aminek révén előrébb mozdulhatnak az erősorrendben. 

Nagyon jó az együttműködésünk a Ferrarival. Hosszú, nagyon jó találkozónk volt a tél folyamán, amely során megvitattuk azokat a területeket, melyeken talán nem végeztünk tökéletes munkát tavaly. Jó úton járunk. Úgy gondolom, ami az ő oldalukat illeti, vissza fogják szerezni a lemaradásuk nagy részét, és az együttműködés egyre jobb és jobb lesz" – jelentette ki optimistán, majd a kocsira is kitért. 

„Ami az autót illeti, csak egy-két elemet veszünk át tőlük, nem többet, egyébként sem ez a partnerségünk legfontosabb pontja. A lényeg az, hogy tanulhatunk egymástól. A szabályok adta lehetőségek között ezzel kell dolgoznunk, és a lehető legjobb munkát kell végeznünk. A csapat filozófiája változatlan: holnap jobb munkát kell végeznünk, mint ma tettük. A nyolcadik helyen fejeztük be az előző idényt, szóval a célunk, hogy ennél jobb eredményt érjünk el az idén. Szóval továbbra is fejlődnünk kell minden területen, a versenypályán és gyárban is" – tette hozzá a szakember.