F1: a Ferrari-bakik Leclerc hajába és fiatalságába kerülnek

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2022.08.01. 17:48
A tizedik helyről rajtolva nyerte meg Max Verstappen a Formula–1-es Magyar Nagydíjat. A hétvége azonban Sebastian Vettel visszavonulásának bejelentése és George Russell első pole pozíciója ellenére is főként a Ferrari újabb stratégiai hibája miatt lett hangos. Nemcsak számtalan mém született a témában, a Mercedes versenyzőinek reakcióját is érdemes megnézni arról a pillanatról, amikor megtudták, hogy Charles Leclerc autójára felkerültek a kemény gumik a hungaroringi futamon.

EZÉRT NEM KELLETT VOLNA REGISZTRÁLNI AZ INSTAGRAMRA. Csütörtökön már javában elkezdődött a felkészülés a hétvégére, amikor Sebastian Vettel nagy dologra szánta el magát, sok év után ugyanis saját fiókot csinált az Instagramon. Ennek persze a rajongói is örültek, annak viszont már jóval kevésbé, amiről szólt az első bejegyzése.EZÉRT NEM KELLETT VOLNA REGISZTRÁLNI AZ INSTAGRAMRA. Csütörtökön már javában elkezdődött a felkészülés a hétvégére, amikor Sebastian Vettel nagy dologra szánta el magát, sok év után ugyanis saját fiókot csinált az Instagramon. Ennek persze a rajongói is örültek, annak viszont már jóval kevésbé, amiről szólt az első bejegyzése.


A négyszeres világbajnok bejelentette, hogy az idény végén távozik a Formula–1-ből. A sportág egyik legsikeresebb versenyzőjének távozását a versenytársai is szép szavakkal illeték, és azok közül is sokaknak hiányozni fog, akik nem feltétlenül neki szurkoltak.


RUSSELL MEGLEPTE LECLERC-ÉKET SZOMBATON. Vettelnek tehát a múlt vasárnapi volt az utolsó Magyar Nagydíja, ám George Russell az első pole pozícióját szerezte a Hungaroringen. Ami a kvalifikációt illeti, Max Verstappennek gondjai adódtak már a Q3 elején, s bár a Ferrari péntek óta jó tempót mutatott, Russell robbantott a Q3 végén, és feliratkozott az F1-es rajtelsőségekkel büszkélkedők listájára.


ELŐRELÁTHATÓ VOLT AZ ÚJABB FERRARI-BAKLÖVÉS? Bár a Pirelli előrejelzései, a hétvégi tapasztalatok és a nehéz időjárási körülmények miatt a legtöbb csapatnál nem különösebben vetődött fel a kemény abroncsok bevetése a futamon, Charles Leclerc autójára mégis ez a keverék került fel nagyjából fél távnál. A monacói versenyző így azonnal nagy hátrányba került a gyorsabb gumikon érkező riválisaival szemben, az újabb kerékcsere miatti időveszteség pedig csak még inkább Verstappen malmára hajtotta a vizet. Mivel sajnos az utóbbi időben szinte már megszokottá váltak az ilyen baklövések a Ferraritól, érthető, ha a rosszul sikerült időmérő után sem estek kétségbe Verstappen rajongói.


RUSSELLÉK KINEVETTÉK A FERRARIT. A mezőnyben kicsit hátrébb – azoknál, akiknek jóval kevesebb veszítenivalójuk volt – szintén előkerültek a kemény abroncsok, és Verstappen is elismerte, felvetődött a Red Bullnál, hogy ezen a keveréken rajtol. Azonban érdemes megnézni Russellék reakcióját, amikor a dobogós ceremónia előtt megtudták, hogy Leclerc a kemény gumik miatt szenvedett a futam egy részén. A két pilóta egyébként a verseny utáni sajtótájékoztatón is csak elmosolyodott, mikor arról kérdezték őket, gondoltak-e a Mercedesnél ezen keverék használatára.

HA ÍGY FOLYTATJA A FERRARI... A tavalyi szezon előtt bejárta az internetet a kép, amely Vettel első, Aston Martin-os üléspróbáján készült. A Ferraritól akkor érkező versenyző haja ugyanis igencsak hiányos volt, és egyesek rögtön az olasz istállónál tapasztalható feszültségre és stresszre vezették vissza a viszonylag korai kopaszodást. Reméljük, Leclerc nem jut a később hajbeültetésen áteső Vettel sorsára, ha a Ferrarinál nem sikerült megoldani a problémákat a nyári szünet után sem.


MAGYAR NAGYDÍJ, A VERSENY VÉGEREDMÉNYE
1.Max Verstappen
hollandRed Bull-Honda
2. Lewis Hamilton brit Mercedes 7.834 mp h.
3. George Russell brit Mercedes 12.337 mp h.
4. Carlos Sainz spanyol Ferrari 14.579 mp h.
5. Sergio Pérez mexikói Red Bull-Honda 15.688 mp h.
6. Charles Leclerc monacói Ferrari 16.047 mp h.
7. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 1:18.300 p h.
8. Fernando Alonso spanyol Alpine-Renault 1 kör h.
9. Esteban Ocon francia Alpine-Renault 1 kör h.
10. Sebastian Vettel német Aston Martin-Mercedes 1 kör h.
11. Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes 1 kör h.
12. Pierre Gasly francia AlphaTauri-Honda 1 kör h.
13. Csou Kuan-jü kínai Alfa Romeo-Ferrari 1 kör h.
14. Mick Schumacher német Haas-Ferrari 1 kör h.
15. Daniel Ricciardo ausztrál McLaren-Mercedes 1 kör h.
16. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1 kör h.
17. Alexander Albon thaiföldi Williams-Mercedes 1 kör h.
18. Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 1 kör h.
19. Cunoda Juki japán AlphaTauri-Honda 2 kör h.
20. Valtteri Bottas finn Alfa Romeo-Ferrari 5 kör h.
A VB ÁLLÁSA
PILÓTÁK GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS LEGGYORSABB KÖRÖK PONT
1. Max Verstappen 8 10 11 3 258
2. Charles Leclerc 3 5 10 3 178
3. Sergio Pérez 1 6 11 2 173
4. George Russell 5 12 158
5. Carlos Sainz 1 6 11 2 156
6. Lewis Hamilton 6 12 2 146
7. Lando Norris 1 10 1 76
8. Esteban Ocon 10 58
9. Valtteri Bottas 7 46
10. Fernando Alonso 9 41
11. Kevin Magnussen 5 22
12. Daniel Ricciardo 5 19
13. Pierre Gasly 3 16
14. Sebastian Vettel 5 16
15. Mick Schumacher 2 12
16. Cunoda Juki 3 11
17. Csou Kuan-jü 2 5
18. Lance Stroll 4 4
19. Alexander Albon 2 3
KONSTRUKTŐRÖK
1. Red Bull-Honda 431
2. Ferrari 334
3. Mercedes 304
4. Alpine-Renault 99
5. McLaren-Mercedes 95
6. Alfa Romeo-Ferrari 51
7. Haas-Ferrari 34
8. AlphaTauri-Honda 27
9. Aston Martin-Mercedes 20
10. Williams-Mercedes 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik