F1: A dolgok nem jönnek maguktól – Gasly kommentálta a pletykákat

Vágólapra másolva!
2019.06.01. 16:04
null
Gasly egyelőre nem tart a menesztésétől (Fotó: AFP)
Hiába rebesgetik, hogy a Red Bull menesztheti az idény végén a gyenge bemutatkozást produkáló Pierre Gaslyt, a francia pilóta egyelőre nem tart ettől, és biztos benne, hogy sikerül fejlődnie a következő versenyeken.

 

Mint beszámoltunk róla, a Red Bull vezetőségének állítólag kezd elfogyni a türelme Pierre Gaslyt illetően. A fiatal francia versenyző a szezont megelőzően került fel a fiókalakulat Toro Rossótól, de eddig nem teljesít azon a szinten, amit a nagycsapatnál vélhetően elvárnának tőle.

Az utóbbi napokban már olyan pletykák kaptak szárnyra, melyek szerint 2020-tól Nico Hülkenberg veheti át Gasly helyét, ám a királykategóriában eddig 32 versenyen rajthoz álló francia szerint nem olyan rossz a helyzet, mint az kívülről látszik.

„A szezon eleje óta állítom, hogy sok olyan dolog van, ami nem jön magától, de a csapaton belül pontosan tudjuk, hogy mi történik – mondta Gasly.Talán kívülről csupán az eredményeket lehet nézni, de belül sokkal több információval rendelkezünk, és a vezetőség tudja, hogy a dolgok nem jönnek maguktól, ráadásul van néhány problémánk is. Támogatnak, és megpróbálják megteremteni azt a környezetet, amire szükségem van a jó teljesítményhez, illetve ahhoz, hogy folyamatosan fejlődjek.”

Nem csak Gasly, maga a Red Bull sem nyújtott eddig kimagaslót a 2019-es idényben. Bár Max Verstappen Ausztráliában és Spanyolországban dobogóra tudott állni (mind a kétszer a 3. pozícióban intették le), minden további versenyen a 4. helyen végzett.

„Van néhány dolog, ami magyarázatot ad a teljesítménybéli hátrányunkra, és ezekről tudunk a csapaton belül, de nincs okunk arra, hogy emiatt igazán aggódjunk – vélekedik Gasly. – Azt hiszem, hogy nekem a saját munkámra kell koncentrálnom, és a legjobbat kell kihoznom az autómból, de jelenleg erre is fókuszálok. Nyilván vannak dolgok, amikben fejlődnöm kell, és még hozzá kell szoknom az autóhoz, de emiatt magabiztos is vagyok, hogy jobbra fordul a helyzet, illetve jobban tudok teljesíteni a következő versenyeken.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik