F1: a csapatfőnök szerint 2020 felnyitotta néhány kollégája szemét

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2021.01.19. 14:23
null
Franz Tost úgy véli, a COVID-19 változtatott a csapatfőnökök hozzáállásán (Fotó: AFP)
Franz Tost, az AlphaTauri csapatfőnöke úgy véli, hogy a COVID-19 nélkül a topcsapatok nem mentek volna bele abba, hogy 145 millió dollárra csökkentsék a költségvetési limitet a 2021-es idényre. Ám mivel a tervezettnél kevesebb bevételhez jutottak tavaly, át kellett gondolniuk a lehetőségeiket.

 

Nehéz éven van túl a sport világa, és a koronavírus-járvány természetesen a Formula–1-et sem kímélte. A legtöbb versenyt helyszíni nézők nélkül rendezték meg, ami igencsak csökkentette a pályák bevételeit, emiatt pedig az F1 vezetőségének is engednie kellett a versenyrendezési jogdíjakból.

Mindez következtében a csapatok is kevesebb részesedést kaptak a sorozat bevételeiből, és Franz Tost szerint végső soron ez vezetett oda, hogy hajlandóak voltak belemenni a költségvetési limit korábban meghatározott összegének a tovább csökkentésébe is.

„A topcsapatok nem lettek volna nyitottak arra, hogy száznegyvenöt millió dollárra csökkentsék a költségvetésüket a limit bevezetésének első évében, ha nem lett volna a koronavírus-járvány. Azonban mindenki rájött, hogy mekkora nehézségeik lehetnek a jövőben” – árulta el az AlphaTauri vezetője a motorsport.comnak.

„Az F1-es csapatok nehezen működnek együtt, hiszen mindenkinek megvannak a saját érdekei, és nem a közös célokat nézik. Viszont én úgy vélem, hogy ez a különleges szituáció, amit a koronavírus eredményezett, felnyitotta a szemeket. Egyszerűen kevesebb pénzük lett, mint arra számítottak. Ha kevesebb összegből gazdálkodhatsz, akkor egyszerűen kevesebbet költhetsz. Úgy gondolom, hogy néhány kollégám változtatott a gondolkodásán” – tette hozzá Tost.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik