F1: 90 évesen elhunyt a korábbi vb-második

Vágólapra másolva!
2022.05.03. 22:37
null
Tony Brooks sikerei csúcsán (Fotó: Getty Images)
Elhunyt a korábbi Formula–1-es versenyző, Tony Brooks, aki az 1958-as világbajnokságon harmadik, egy évvel később – a Ferrarival – pedig második lett.

 

A szájsebész édesapja miatt „Repülő Fogorvosként” (Flying Dentist) elhíresült, kedden 90 éves korában elhunyt Tony Brooks pályafutása során nagyszerű sikereket ért el – a fentebb említett vb-helyezéseken kívül hat futamgyőzelemig jutott –, de kerülte a nyilvánosságot. Egykori csapattársa, a 2020-ban elhunyt Stirling Moss azt mondta róla, hogy ő minden idők legnagyszerűbb „kevésbé ismert” versenyzője.

A karrierje során az Aston Martin, a Vanwall és a Ferrari színeiben versenyző brit az utolsó 1950-es évekbeli futamgyőztes volt, aki még élt, s mindössze Juan ManuelFangio, Alberto Ascari és Moss nyert nála több Formula–1-es GP-versenyt 1950 és 1960 között.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik