Vettel megingathatatlan volt a valenciai időmérőn

Vágólapra másolva!
2012.06.23. 13:50
null
Sebastian Vettel idei harmadik rajtelsőségét szerezte meg szombaton Valenciában (Fotó: Reuters)
Bár Sebastian Vettel az Európai Nagydíj 3. szabadedzésén egy megcsúszás miatt nem tudott értékelhető gyors kört futni a lágy gumikon, tudni lehetett, hogy ő a legesélyesebb a pole-ra. Nem is adta ki a kezéből az első rajtkockát, több mint három tizedmásodperccel legyőzte Lewis Hamiltont. A harmadik a spanyol földön megtáltosodó Pastor Maldonadóé lett a két Lotus előtt. Fernando Alonso a 11., Michael Schumacher a 12., Mark Webber a 19. helyről indulhat.

Sebastian Vettel a Kanadai Nagydíj után Valenciában is az idei trendhez képest fölényesen megnyerte az időmérő edzést, és az idén harmadszor a pole pozícióból rajtolhat. A pályafutása 33. rajtelsőségével az örökranglista 3. helyén Jim Clarkot és Alain Prostot utolérő Vettel Bahreinben győzelemre váltotta rajtelsőségét, Kanadában viszont a dobogóról is lecsúszott. Nagy kérdés, hogy ezúttal mire lesz képes…

A második rajtkocka Hamiltoné, akinek minden esélye megvan arra, hogy az idén elsőként a győzelmét újabb dobogós helyezéssel kövesse. Montrealban nyert innen indulva, Valenciában a Red Bull stratégiai felkészültségén is múlik, hogy tud-e ismételni.

Hamilton mögül Pastor Maldonado indulhat, a hétvége első edzését az élen záró venezuelai spanyol földön magára talált, és ráhajthat idei második bravúrjára.

A pénteki hosszú etapok alapján a futam esélyesének tartott Lotus pilótái kedvező rajtpozícióból indulnak, Romain Grosjean a 4., Kimi Räikkönen pedig az 5. helyről várhatja a vasárnap 14 órakor esedékes rajtot.

A kis leszorító erőre és magas végsebességre esküdő Force India autói is nagyon gyorsak voltak, nem úgy a Ferrarik, amelyek kiestek a második szakaszban: Fernando Alonso a 11., Felipe Massa a 13. helyről indulhat, közülük Michael Schumacher várja a rajtjelzést. A legrosszabbul Mark Webber járt, a szombat délelőtti edzés nagy részét fékhiba miatt kihagyó ausztrál csak a 19. rajthelyet szerezte meg a Red Bull-Renault-val.

ELŐZMÉNYEK

Timo Glock csütörtök óta szenvedett gyomorrontástól, s szombatra a helyzet annyira súlyosbodott, hogy az időmérő előtt kórházba kellett szállítani, és nem vehet részt az edzésen. A Marussia senkit sem indít el helyette a kvalifikáción, de előfordulhat, hogy – ha a német vasárnapra jobban lesz – külön engedélyt kér pilótája indulásához. Fernando Alonso a 2010-es Monacói GP-n indulhatott annak ellenére, hogy kihagyta az időmérőt.

María de Villota, a Marussia hölgy tartalék pilótája azért nem vezethet, mert nincs meg az ehhez szükséges szuperlicence.

A szikrázó napsütés töretlenül folytatódott a valenciai kikötőben, az aszfalt hőmérséklete 40 fok fölé emelkedett, ilyen forró felületen ezen a hétvégén még nem száguldottak a versenyzők.

Bár a DRS bevezetésével könnyebb előzni a pályán, mint a korábbi években, a többi helyszínhez (Monacót leszámítva) viszonyítva még mindig nehéz, ezért roppant fontos az időmérő edzés eredménye.

1. SZAKASZ

A pénteken a Toro Rosso szintjére érő Caterham a harmadik szabadedzésen simán kikapott az olasz istálló versenyzőitől, ezért úgy tűnik, Valenciában is az lesz a fő kérdés, hogy a három kiscsapat öt pilótája mellett ki lesz a hatodik, aki kiesik. (Glock ugyebár nem vesz részt a tréningen, ezért esnek ki csak hatan.)

Elsőként Daniel Ricciardo hajtott ki a pályára, őt Maldonado és Pic követte a 45 fokos aszfalton. A levegő 25 fokos volt.

A 3. szabadedzés végén 6 fokkal volt melegebb az aszfalt, mint pénteken, most nyolc fokot emelkedett a két órával ezelőtti állapothoz képest. Az első mért kör Ricciardóé: 1:40.707. Maldonado a célegyenes végén hibázott (ahol Vettel délelőtt), ezért az első köre nem volt értékelhető.

Bruno Senna megelőzte Ricciardót, majd Massa állt az élre 1:39.634-gyel. Alonso is rontott a körében. A szél erősebben fújt, mit délelőtt, de nem annyira, mint pénteken.Vettel maradt legtovább a boxban, Webber mért kör nélkül visszatért: az ausztrál délelőtt fékhiba miatt csak négy kört tett meg, most csak kísérletezett az autójával.

Hét perc elteltével még Massa állt az élen, de Schumacher 1:39.577-tel megelőzte. Button, aki átvette Hamilton beállításait (ez fordítva szokott lenni), feljött a második helyre, Webber továbbra is a boxban volt. Vettel viszont fél távnál elkezdte a körözést.

Hamilton 1:38.169-cel vezetett, Massa és Alonso feljött mögé. A Toro Rossókon már lágy gumi volt. Webber a 12. percben sem mozdult ki a boxból.

Vettel első körével a HRT-k mögött maradt, Webber hét perccel a vége előtt kijött a boxból – lágy gumikon, amelyekkel pénteken elégedetlen volt, szombat délelőtt pedig nem tudta kipróbálni őket.

A Caterham párosa nem tudta utolérni a Toro Rossó-sokat, de Vergne így is a veszélyes zónában volt. Webber az első körében a 17. helyet szerezte meg, Vergne jó körével elkerült a kiesőzónából, amelyben most Bruno Senna tartózkodott. A Williams-pilóta azonban gyors körön volt, és fel is jött az ötödik helyre.

Webber a kiesőzónába csúszott, többkörös lágy gumijain utolsó gyors körre szánta el magát, miközben Di Resta 1:38.858-cal az élre ugrott. Webber első szektorban elért eredménye rossz volt, sőt forgalomba is került. Nem tudott bekerülni a 17-be, de elkezdhetett még egy kört. Ebben még lassabban ment, így kiesett.

A slusszpoén Kovalainené volt, Vergne-t és Webbert is megverte, amivel továbbjutott!

A 18. rajtkockától lefelé Vergne, Webber, Petrov, De la Rosa, Karthikeyan, Pic sorrend alakult ki, Glock versenyzéséről később lesz hír.

A szakaszt végül Maldonado nyerte meg 1:38.825-tel a két Force India előtt.

2. SZAKASZ

VALENCIA STREET CIRCUIT

A pálya hosszúsága: 5419 méter
Teljes versenytáv: 57 kör (308.883 km)
Pályacsúcs: 1:36.975 (Sebastian Vettel, Red Bull, 2012)
Versenyen futott leggyorsabb kör: 1:38.683 (Timo Glock, Toyota, 2009)

A tavalyi eredmény
Győztes: Sebastian Vettel (Red Bull, 1:39:36.169)
Pole pozíció: Sebastian Vettel (Red Bull, 1:36.975)
Leggyorsabb kör: Sebastian Vettel (Red Bull, 1:41.852)

A 15 perces szakaszra 46 fokosra hevült az aszfalt, Di Resta vezetésével mentek ki a pilóták a pályára. Az első „fecskék” közül Schumacher részideje volt a legjobb. Alonso 1:39.245-tel nyitott a közepesen kemény gumikon, a lágyakon száguldó Force Indiák megelőzték. Schumacher lelassult, Rosberg a lágy gumikon 1:38.504-gyel kezdett, és az élre állt Räikkönent megelőzve.

Alonsón és Massán kívül mindenki lágy gumikon volt. Hamilton a harmadik helyre jött be, Vettel ötödik volt. Button megelőzte csapattársát.

Kovalainen nem erőltette a száguldást, csak egy menetet tervezett a szakasz végére, nem akarta feleslegesen koptatni a gumikat, miközben tudta, a legjobb esetben is csak Ricciardót előzheti meg.

A szakasz utolsó négy perce előtt Senna, Alonso, Pérez, Massa, Maldonado, Ricciardo és Kovalainen volt a kiesőzónában.

Alonso a lágy gumikon feljött a hatodik helyre. Hülkenberg csúszott ki a tízből, de visszajött az ötödikre. Di Restán volt a sor, ő a második helyre jött fel. Az első 14 egy másodpercen belül volt. Maldonado kimenekült a kiesőzónából, Massának ez nem sikerült – pedig a középső szektorban csúcsidőt futott.

Vettel a kiesőzóna veszélyétől fenyegetve feljött a harmadik helyre, Grosjean pedig 1:38.489-cel átvette a vezetést. Alonso kiesett (az F1-es francia–spanyol csatát előbbi nyerte meg, az Euro 2012-es párharc este lesz Ukrajnában), akárcsak Massa és Schumacher.

A 11. helytől lefelé Alonso, Schumacher, Massa, Senna, Pérez, Kovalainen, Ricciardo sorrend alakult ki – a finn végül az ausztrál Toro Rosso-pilótát is megverte.

Az élen Grosjean, Rosberg és Di Resta zárt, rajtuk kívül Vettel, Räikkönen, Button, Maldonado, Hamilton, Hülkenberg és Kobajasi készülhetett a döntő szakaszra. Csak a McLaren és a Lotus duplázott.

3. SZAKASZ

Miközben Luca di Montezemolo, a Ferrari elnöke azon rágódhatott, hogy a reménykeltő versenyek után talán a legrosszabb nagydíjat választotta ki, hogy meglátogassa csapatát, a legjobb tíz megkezdte a záró etapot.

Maldonado a keményebb gumikon indította a záró szakaszt, a Lotusokon használt lágy gumik voltak. Rosberg 1:38.623-mal kezdett, pedig elfékezte magát az utolsó kanyarban. Mögötte Button, Hamilton, Räikkönen sorrend alakult ki, Maldonado elrontotta az egyik kanyart, és visszament a boxba – akárcsak a Force India párosa.

Vettel és Kobajasi a boxban maradt az elején.

Maldonado és Di Resta visszament a pályára, majd Hülkenberg csatlakozott hozzájuk. Grosjean nagyon lassú felvezető köre után rákapcsolt, két és fél perccel a leintés előtt mind a tíz érdekelt a pályán volt. Grosjean 1:38.505-tel az élre állt.

Az igazi tűzijáték az utolsó percre maradt. Maldonado 1:38.475-tel megelőzte a franciát.

Vettel megfoghatatlan volt, csúcs részidői voltak, s 1:38.086-tal vezetett. Hamilton feljött a második helyre, mögötte Maldonado, Grosjean, Räikkönen, Rosberg, Kobajasi, Hülkenberg, Button, Di Resta sorrend alakult ki.

A Red Bull vb-címvédője, akárcsak Kanadában, ezúttal is magabiztosan verte meg Hamiltont a pole-ért.

EURÓPAI GP, AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE
1. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 1:38.086 átlag: 198.890 km/ó
2. Lewis Hamilton brit McLaren-Mercedes 1:38.410 0.324 mp h.
3. Pastor Maldonado venezuelai Williams-Renault 1:38.475 0.389
4. Romain Grosjean francia Lotus-Renault 1:38.505 0.419
5. Kimi Räikkönen finn Lotus-Renault 1:38.513 0.427
6. Nico Rosberg német Mercedes 1:38.623 0.537
7. Kobajasi Kamui japán Sauber-Ferrari 1:38.741 0.655
8. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:38.752 0.666
9. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 1:38.801 0.715
10. Paul di Resta brit Force India-Mercedes 1:38.992 0.906
11. Fernando Alonso spanyol Ferrari 1:38.707
12. Michael Schumacher német Mercedes 1:38.770
13. Felipe Massa brazil Ferrari 1:38.780
14. Bruno Senna brazil Williams-Renault 1:39.207
15. Sergio Pérez mexikói Sauber-Ferrari 1:39.358
16. Heikki Kovalainen finn Caterham-Renault 1:40.295
17. Daniel Ricciardo ausztrál Toro Rosso-Ferrari 1:40.358
18. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Ferrari 1:40.203
19. Mark Webber ausztrál Red Bull-Renault 1:40.395
20. Vitalij Petrov orosz Caterham-Renault 1:40.457
21. Pedro de la Rosa spanyol HRT-Cosworth 1:42.171
22. Narain Karthikeyan indiai HRT-Cosworth 1:42.527
23. Charles Pic francia Marussia-Cosworth 1:42.675
Timo Glock (német, Marussia) nem vett részt az időmérőn.
AZ ELSŐ KÉT SZAKASZ VÉGEREDMÉNYE
1. SZAKASZ 2. SZAKASZ
1. Maldonado 1:38.825 1. Grosjean 1:38.489
2. di Resta 1:38.858 2. Rosberg 1:38.504
3. Hülkenberg 1:39.009 3. di Resta 1:38.519
4. Rosberg 1:39.061 4. Vettel 1:38.530
5. Hamilton 1:39.169 5. Räikkönen 1:38.531
6. Pérez 1:39.353 6. Button 1:38.563
7. Massa 1:39.388 7. Maldonado 1:38.570
8. Alonso 1:39.409 8. Hamilton 1:38.616
9. Schumacher 1:39.447 9. Hülkenberg 1:38.689
10. Senna 1:39.449 10. Kobajasi 1:38.703
11. Räikkönen 1:39.464 11. Alonso 1:38.707
12. Grosjean 1:39.530 12. Schumacher 1:38.770
13. Button 1:39.622 13. Massa 1:38.780
14. Vettel 1:39.626 14. Senna 1:39.207
15. Kobajasi 1:39.651 15. Perez 1:39.358
16. Ricciardo 1:39.924 16. Kovalainen 1:40.295
17. Kovalainen 1:40.087 17. Ricciardo 1:40.358
18. Vergne 1:40.203
19. Webber 1:40.395
20. Petrov 1:40.457
21. De la Rosa 1:42.171
22. Karthikeyan 1:42.527
23. Pic 1:42.675

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik