E-sport: Russell a virtuális Williamsszel legyőzte a Ferrarit

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.05.10. 20:21
null
George Russell megnyerte a virtuális (e-sport) Spanyol Nagydíjat (Fotó: AFP)
George Russell sikerét hozta a virtuális F1-es Spanyol Nagydíj. A Williams brit pilótája Charles Leclerc-rel vívta a legnagyobb csatát, míg a múlt heti győztes, Alexander Albon két kiállásos stratégiája miatt ezúttal a dobogóról is lecsúszott.

 

Hasonlóan a múlt heti, a brazil vonalvezetésen megrendezett, online Holland Nagydíjhoz képest, ezúttal is Alexander Albon, Charles Leclerc és George Russell csatáját hozta a a Formula–1 virtuális nagydíjsorozatának spanyolországi futama.

Az élről Russell indulhatott, akit Leclerc már egyből a start után megelőzött. Albon és Leclerc eltérő gumitaktikát választott, míg a Ferrari monacóija egy kiállással oldotta meg a 33 kört, addig a Red Bull thai versenyzője kétszer is kereket cserélt, így hiába vezetett fél távnál, a végén nem volt reális esélye a győzelemre.


Nem úgy Russellnek! Bő tíz körrel a futam vége előtt, az addig Leclerc-től bő 2-3 másodpercre autózó brit visszakapaszkodott az éllovasra. Kettejük csatájának Albon örülhetett a legjobban, aki a friss lágy gumikon esélyt kapott arra, hogy ledolgozza a pluszkiállás jelentette időhátrányát. Ehhez körönként átlag egy másodpercet kellett volna hoznia...

A verseny hajrájában Albon és Leclerc is internetproblémákra panaszkodott, érett Russell számára, hogy ő legyen a nevető harmadik. A Williams pilótája azonban összegyűjtött a kanyarlevágások miatt egy három másodperces büntetést, így hiába előzte meg a 25. körben monacói riválisát, majd cseréltek többször is pozíciót, úgy tűnt, nem tudta eléggé leszakítani magáról Leclerc-t.

Csakhogy az utolsó kör kezdetén a Ferrari versenyzője is kapott egy időbüntetést, ezzel pedig szinte a semmiből eldőlt a csata.


Russell először tudott győzni a virtuális F1-es sorozatban, míg Leclerc zsinórban negyedszer lett dobogós. Albon a taktikája miatt a dobogóról is lemaradt, a harmadik helyet a Mercedes fejlesztőpilótája, Esteban Guttiérez szerezte meg.

Érdekesség, hogy a Williams a valóságban legutóbb épp Spanyolországban győzött: 2012-ben Pastor Maldonado aratott máig meghökkentő sikert.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik