Button: Szingapúr nem a Hungaroring!

Vágólapra másolva!
2010.09.18. 07:57
null
Button (balra) és Hamilton úgy érzi, jól felkészültek az utolsó öt futamra (Fotó: Action Images)
Rendkívül kiélezettnek ígérkezik a világbajnoki címért vívott harc a Formula–1-ben, hiszen öt futammal a szezon vége előtt még legalább öt pilóta reális eséllyel pályázik az első helyre. A McLaren két brit versenyzője, a vb-címvédő Jenson Button, valamint Lewis Hamilton az ázsiai futamok előtt bízik benne, hogy a következő versenyek jól sikerülnek a csapat számára.

 

„A pozitív tesztekre és a szélcsatornában kipróbált fejlesztésekre alapozva megújult önbizalommal várjuk a jövő heti futamot” – foglalta össze nyilatkozatában Lewis Hamilton a héten elvégzett munka tapasztalatait, amitől azt várja, hogy a McLaren Szingapúrban gyorsabb lesz, mint a korábbi, hasonló vonalvezetésű pályákon.

Csapattársa, Jenson Button is azzal kezdte a szokásos értékelést, hogy a korábbiakhoz képest „sok minden megváltozott”. A McLarennek szüksége is lenne a gyorsulásra, ugyanis a Szingapúrhoz hasonlóan lassúnak számító Hungaroringen két másodperccel volt lassabb a Red Bulloknál, de a Ferrarival szemben is mintegy fél másodperc volt a hátrány. Hasonló különbségek Szingapúrban nagyon sokba kerülnének a brit párosnak.

„A szingapúri hétvége nagyon érdekes lesz, mert szerintem tiszta képet fog adni a világbajnokság végkimeneteléről. A legutóbbi lassabb, nagy leszorító erőt képviselő pálya Magyarországon volt augusztusban, az autónk ott nem volt különösebben versenyképes. Az azóta eltelt két versenyen talán nem kaptunk reális képet a valóságos gyorsaságról, hiszen két, kifejezetten magas átlagsebességű aszfaltcsíkon mentünk” – mondta Button.

„De azóta sok minden megváltozott, áttekintettük a szabálykönyv értelmezhetőségét a karosszériára vonatkozóan és nagyon sokat dolgoztunk a McLaren mérnökeivel., hogy alkalmasabbá tegyük az autókat a lassabb pályákra” – bizakodott a regnáló bajnok.

„Ha Monza a kanadai pályával mutatott hasonlóságokat, akkor Szingapúr inkább olyan, mint Monaco vagy a Hungaroring, ahol mi viszonylag gyengék voltunk. A futam megmutathatja, hogy pontosan milyen helyzetben is várjuk a hátralévő, vb-címről döntő öt futamot, de a lényeg, hogy annyi pontot szeretnék gyűjteni, amennyit csak lehetséges” – szögezte le csapattársára reagálva Hamilton.

 A PONTVERSENY ÁLLÁSA
PILÓTÁK 
  1. Webber 187
  2. Hamilton 182
  3. Alonso 166
  4. Button 165
  5. Vettel 163
  6. Massa 124
  7. N. Rosberg 112
  8. Kubica 108
  9. M. Schumacher 46
10. Sutil 45

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik