Button nem a gumiktól tart, hanem az autójától

Vágólapra másolva!
2013.02.22. 22:11
null
Jenson Button szerint túl bonyolult a McLaren (Fotó: Reuters)
Jenson Button szerint a McLaren-istálló új autóját nehezen fogja tökéletesíteni a csapat, egyelőre túl bonyolultnak tűnik, ellenben a gumikkal, amelyek ugyan gyorsan kopnak, ám közel sem olyan kiszámíthatatlanok, mint az egy évvel ezelőtti Pirellik. Romain Grosjean szerdai versenyszimulációjáról a Lotus francia versenyzője azt mondta, nagyon nehéz feladat volt, de a 66 körös menetét kívülről néző Nico Hülkenberg elismerően beszélt a riválisról.

 

A McLaren a tavalyi autó finomítása helyett teljesen átalakította autóját, de az új koncepcióval a teszteken jelentkezett a probléma, hogy elvesztek a beállításai között. Jenson Button beismerte, rövid távon nem könnyítették meg saját életüket.

„Elég nehézkes kiigazodni az autón – mondta a brit Barcelonában. – Néha nagyon jónak tűnik, máskor egyáltalán nem. Ez sokszor azon múlik, mennyire értjük meg a működését, néha így van, néha meg úgy. Ha a tavalyi autó módosított változatával vágtunk volna neki kétezer-tizenháromnak, valószínűleg nagyon gyors kocsink lenne az első versenyen. De három-négy futam után minden bizonnyal elértük volna a teljesítménybeli maximumát. Mindenesetre remélem, így is versenyképesek lehetünk Melbourne-ben.”

Button ugyanakkor a riválisaival ellentétben úgy véli, a gumik nem fognak nagy fejtörést okozni a mérnököknek, vagy legalábbis nem úgy, mint az előző idény elején.

A RIVÁLISOK GONDJAI A McLAREN RENDSZERÉVEL

A tesztelés derekához érve a csapatok lassan kikészülnek az autóikban rendre bedöglő elektronikai vezérlőegység (ECU) miatt, amelyet 2008 óta egységesen minden istállónak a McLaren szállít. Az elmúlt években nem is volt semmi fennakadás a rendszer működésében, ám a wokingiak a 2014-es szabályváltozásokra felkészülve már az idén újraprogramozták az egység szoftverét, és a teszteken beütött a krach.
A legtöbb istálló vezetői mérgesen püfölték az előttük éktelenkedő sötét monitorokat, az új ECU ugyanis egyszerűen semmilyen adattal sem szolgált a pályán köröző autókkal kapcsolatban. Enélkül természetesen lehetetlen érdemi munkát végezni.

A Lotus kedden sokáig ki sem hajtott a pályára, míg Dickie Stanford, a Williams csapatmenedzsere arra panaszkodott, a tesztek egyes szakaszaiban egyáltalán nem tudtak „kommunikálni” az autóval. Az érintettek remélik, az idény kezdetéig rendeződik a helyzet.

„Tavaly azért voltunk bajban a gumikkal, mert senki sem tudta kiismerni, nehéz volt belőni azt a tartományt, amelyben optimálisan működtek, és ha valakinek sikerült, nem tudta, hogyan, és a következő pályán már nem volt olyan jó. Kellett fél szezon, mire rájöttünk, mit kell csinálni – mondta Button. – Az idei gumik talán gyorsabban kopnak, de nincs gond az optimális hőfokra hevítéssel, sokkal nagyobb tartományban mozoghatunk.”

A Ferrarinál a kipufogó túlhevülése okoz fejtörést, de túlságosan egyelőre nem aggódnak, Fernando Alonso a csütörtöki tesztnap után derűlátóan nyilatkozott az F138-ról.

„Az autó minden változtatásra úgy reagál, ahogy előtte gondoltuk, ezért hasznos volt többféle beállítást kipróbálni. Ez azért volt különösen fontos, mert így tudjuk, milyen irányba induljunk el a jövő héten, amikor már a teljesítmény csiszolásán lesz a nagyobb hangsúly” – mondta a spanyol.

Csütörtökön Mark Webber és Romain Grosjean is nagydíjszimulációt teljesített, a francia szerint nem volt könnyű a 66 körös menet, amely során négyszer cserélt kereket, de a leghosszabb etapja a közepesen kemény gumikon 24 körből állt.

„Az első két kör után teljesen elszálltak a gumik, kétségbeesve szóltam be a boxba, de azt mondták, nem lehet, igazítsam a kocsihoz a vezetési stílusomat. Azt gondoltam, ilyen körülmények között semmi értelme, úgysem tudunk meg semmit, de aztán éreztem, hogy a tavalyinál mégiscsak jobb a helyzet – mondta Grosjean. – A huszonnégy körös menet kifejezetten jó volt, a boxból folyamatosan segítettek, miképpen lehet még tovább nyújtani.”

Nico Hülkenberg, a Sauber pilótája kívülről figyelte a Lotust, és elismerően beszélt róla.

„Nagyon erős a Lotus. Nem ugyanazt a programot teljesítettük, de a versenyszimulációja nagyon is meggyőző volt, már csak azt is látva, meddig bírták a gumijai” – mondta Hülkenberg.

A Marussiánál a záró napon is Max Chilton vezeti az autót, Luiz Razia brazil szponzorai ugyanis még nem fizették ki a pilóta aláírásakor beígért pénzt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik