„Alonso megadta magát; Vettel nyer, nyer, és nyer”

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.10.07. 16:50
null
Vettel Dél-Koreában sem talált legyőzőre (Fotó: Reuters)
A nemzetközi sajtó főként a világbajnoki címvédő Sebastian Vettel újabb sikerét taglalja, miután a Red Bull német pilótája a vasárnapi Formula–1-es Dél-koreai Nagydíj megnyerésével még közelebb került sorozatban negyedik vb-címéhez.

 

SPANYOLORSZÁG
El País: Vettelnek a nyár óta verhetetlen autója van, amelyben a konkurenciát egy évvel megelőzve már most „turbómotor" dolgozik. Érdekes lesz, hogyan reagál a német pilóta jövőre, amikor a vetélytársak közelebb kerülnek hozzá az új szabályozás révén.
El Mundo: Vettel megszokásból nyert, számára teljesen mindegy, hogy a bolygónak melyik pontján van, és éppen nappal vagy éjszaka van-e. A legnagyobb nyugalommal beül a kocsijába, és az elejétől a végéig ural minden futamot.
Marca: Vettel Vettel ellen: a nyári szünet óta az F1-ben csak egy versenyző van. A vb a címvédő német monológjáról szól, Fernando Alonso nem tud csodát tenni, ez ennyi volt.
As: Vettel mindig csak Vettel, a német korszakot teremtett a Formula–1-ben. Neki van a legjobb autója, folyamatosan csiszolja tudását, és körről körre hibátlanul halad. Valósággal táncol a pályán, riválisainak esélyt sem hagy, és szétzúzza az álmaikat.

OLASZORSZÁG

Tuttosport: Alonso kapitulált, a Ferrarinak csak Kimi Räikkönen maradt. A vörösök siralmasan szerepeltek Jongnamban, de a második helyen befutó finn ott volt Vettel sarkában.
Corriere dello Sport: Vettel-szóló Koreában, itt az első meccslabda. A 77 ponttal vezető német már most vasárnap véget vethet az izgalmaknak.
La Gazzetta dello Sport: Fehér zászló, Alonso megadta magát.

ANGLIA
Daily Mail: Ez az egyeduralom felveti azt a kérdést, hogy az F1 nem lesz-e túl unalmas és kiszámítható a nézőknek.
The Sun: A német pilóta győzelme volt az egyetlen biztos dolog Dél-Koreában.
Independent: Vettel már negyedik világbajnoki címe felé haladt, mögötte pedig füst, tűz és viták tomboltak.

FRANCIAORSZÁG
Liberation: Vettel nem annyira volt egyeduralkodó, mint szokott, de nyert, és sorozatban negyedszer lehet világbajnok.
Figaro: Vettel rohamtempóban az újabb vb-cím felé.

NÉMETORSZÁG
Bild: Vettel nyer, nyer, és nyer. Hamarosan zsebben a negyedik.
Süddeutsche Zeitung: Vettel csúcsközelben, ismét korai koronázás jöhet.
Frankfurter Allgemeine: A játékrontó öröme. Vettelt nem lehet megállítani, a többiek nehezen törődnek bele a sorsukba.

4. DÉL-KOREAI NAGYDÍJ (55 kör, 308.630 km)
1. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 1:43:13.701
2. Kimi Räikkönen finn Lotus-Renault 4.224 mp h.
3. Romain Grosjean francia Lotus-Renault 4.927 mp h.
4. Nico Hülkenberg német Sauber-Ferrari 24.114 mp h.
5. Lewis Hamilton brit Mercedes 25.255 mp h.
6. Fernando Alonso spanyol Ferrari 26.189 mp h.
7. Nico Rosberg német Mercedes 26.698 mp h.
8. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 32.262 mp h.
9. Felipe Massa brazil Ferrari 34.390 mp h.
10. Sergio Pérez mexikói McLaren-Mercedes 35.155 mp h.
11. Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari 35.990 mp h.
12. Valtteri Bottas finn Williams-Renault 47.049 mp h.
13. Pastor Maldonado venezuelai Williams-Renault

50.013 mp h.

14. Charles Pic francia Caterham-Renault 1:03.578 p h.
15. Giedo van der Garde holland Caterham-Renault 1:04.501 p h.
16. Jules Bianchi francia Marussia-Cosworth 1:07.970 p h.
17. Max Chilton brit Marussia-Cosworth 1:12.898 p h.
18. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Ferrari 2 kör h.*
19. Daniel Ricciardo ausztrál Toro Rosso-Ferrari 3 kör h.*
20. Adrian Sutil német Force India-Mercedes 5 kör h.*
*nem ért célba
FELADTA megtett körök
Mark Webber
ausztrál
Red Bull-Renault
36
Paul di Resta brit Force India-Mercedes 24
Leggyorsabb kör: Vettel (53. kör) 1:41.380
A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Sebastian Vettel 8 11 13 272
2. Fernando Alonso 2 8 13 195
3. Kimi Räikkönen 1 8 12 167
4. Lewis Hamilton 1 5 13 161
5. Mark Webber 4 11 130
6. Nico Rosberg 2 2 11 122
7. Felipe Massa 1 11 89
8. Romain Grosjean 3 9 72
9. Jenson Button 11 58
10. Paul di Resta 7 36
11. Nico Hülkenberg 7 31
12. Adrian Sutil 6 26
13. Sergio Pérez 7 23
14. Daniel Ricciardo 5 18
15. Jean-Éric Vergne 3 13
16. Pastor Maldonado 1 1
KONSTRUKTŐRÖK
1. Red Bull-Renault 402 pont
2. Ferrari 284
3. Mercedes 283
4. Lotus-Renault 239
5. McLaren-Mercedes 81
6. Force India-Mercedes 62
7. Sauber-Ferrari 31
8. Toro Rosso-Ferrari 31
9. Williams-Renault 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik