Alonso: Előbb-utóbb a többieket is utoléri a balszerencse

Vágólapra másolva!
2013.04.21. 18:55
null
Alonso nem úgy tervezte, hogy kétszer is kiáll a boxba az első körökben (Fotók: Reuters)
Kimi Räikkönen szerint akkor sem lehetett volna megverni Sebastian Vettelt a Bahreini Nagydíjon, ha közelebb kerül hozzá a rajtrácson, vagy nem ragad a két McLaren mögé a rajt után. A vb-éllovas maga is elismerte, hogy fenomenális volt az autója, de Fernando Alonso arra figyelmeztette az első két helyezettet, hogy előbb-utóbb őket is utoléri a balszerencse. Folytatás három hét múlva Barcelonában.

 

Sebastian Vettel a Bahreini Nagydíj rajtjánál ugyan visszaesett Fernando Alonso mögé, még az első körben visszaszerezte második helyezését, majd miután a harmadik körben második kísérletre túljutott Nico Rosbergen, vissza sem nézett, magabiztosan megnyerte a futamot, amelyen a Lotus párosa került a legközelebb hozzá – a 8. és a 11. rajthelyről indulva.

A verseny tudósítását ide kattintva olvashatja el.
A verseny tudósítását ide kattintva olvashatja el.

A világbajnoki címvédő karrierje 28. futamgyőzelmével egyedül a hatodik az örökranglistán, miután maga mögött hagyta Sir Jackie Stewartot. A következő előtte Nigel Mansell és Fernando Alonso 31-31 diadallal.

„Fantasztikus verseny volt, szeretnék nagy köszönetet mondani a csapatnak, hibátlanul dolgozott a rajttól a futam végéig. Az autó sebessége fenomenális volt, a gumikkal pedig jól bántunk, ami kifizetődött – nyilatkozta Vettel a versenyt követően.– Az első kanyar nagyon szoros volt, el kellett engednem Alonsót, de szerencsére gyorsan vissza tudtam előzni, ami fontos volt. Nagyon meg kellett gondolnom a Nico elleni manővert is, de végül sikerült elmennem mellette, és meg tudtam mutatni, hogy mire is képes az autó. Nagyon sokat számított, hogy az időmérőn meg tudunk spórolni több készlet friss gumit, ezekből nagy hasznot húztam."

RÄIKKÖNEN KÖZELÍT A RED BULLHOZ

Räikkönenről a bahreini paddockban már szinte biztosra vették, hogy a következő szezonban a Red Bullnál fog versenyezni, persze az osztrák csapat és a finn pilóta nem kommentálta a pletykákat. Anthony Davidson, a Sky Sports szakértője viszont új megvilágításba helyezte a finn szerződtetését.

„Ő az, aki a Red Bullnak kell. Érdekes egyéniség, nagyon gyors az autóban, és kiváló barátságban van Vettellel, akivel nagyon tisztelik egymást. Folyton egymással tollaslabdáznak, Vettelnek legfeljebb annyi baja lehet vele, hogy mindig Kimi nyer" – mondta a korábbi F1-es pilóta.

Kimi Räikkönen elárulta, pénteken már gondolkoztak azon, hogy csupán két kiállással mennek végig a versenyen, ami végül jó húzásnak is bizonyult. A finn szerint a Lotusnak nem volt olyan jó a tempója, mint a Red Bullnak, ezért nem érdemes arról beszélni, mi lett volna, ha előrébb foglalhat helyet a rajtrácson.

„Az időmérő nem alakult ideálisan, pénteken pedig már elgondolkoztunk azon, hogy két kiállással megyünk végig a versenyen, ez a stratégia remekül is működött. Az első két köröm nem volt igazán erős, de az első kerékcserét követően képes voltam visszajönni, onnantól pedig gyors voltam a leintésig – mondta Räikkönen. – Nem volt meg a sebességünk a Red Bull legyőzéséhez, hiába indultam volna előkelőbb rajthelyről, Vettel utolérhetetlen volt."

Romain Grosjean az utolsó két etapjában a közepesen kemény gumikon nagyon gyors volt, így gondoskodott róla, hogy megismétlődjön a tavalyi első három sorrendje. A franciával elégedett volt csapatfőnöke, Eric Boullier, aki szerint most indult el Grosjean idénye. A pilóta szerint a Lotus most van abban a helyzetben, ahol lennie kell.

„Az első három versenyen kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottam, de nem ott végeztem, ahol szerettem volna. Rengeteget dolgoztunk az autón, és ez ma látszott meg igazán. Mindenki mástól eltérő stratégiát választottunk, és nagyon örülök, hogy ugyanott lehetek, ahol tavaly is voltam" – nyilatkozta Grosjean a leintést követően a pódiumon állva.

ALONSO PECHSZÉRIÁJA

Fernando Alonsónak meg kellett elégednie a nyolcadik helyezésért járó négy ponttal a Formula–1-es Bahreini Nagydíjon, miután a futam elején elromlott a DRS-e (csak a nyitó mechanika működött, a záró nem), egymás után két körben is a boxba állt, és visszaesett a mezőny végére. Sebastian Vettellel szemben már 30 pont a hátránya, de biztos benne, hogy riválisát is utoléri majd a balszerencse.

„Nagyon peches voltam, és a negyedik versenyből ez már a második, amelyen utolért a balszerencse. Biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb mások is pórul fognak járni, eljönnek majd az ő rossz pillanataik is – panaszkodott Alonso, aki a Malajziai Nagydíj rajtjánál Vettelnek koccanva eltörte első légterelőjét, amely a második kör elején levált az autójáról, és emiatt a spanyol kiesett. – A verseny borzasztóan nehéz volt, a DRS elromlott, két egymás utáni körben is ki kellett állnom, a mezőny végére kerültem DRS nélkül. Pérez versenyzését nem kommentálnám."

Paul di Restának a második helyre is esélye volt Alonso autójának meghibásodása és Rosberg visszaesése után, de a Lotus tempója sok volt a Force Indiának. A skót így sem panaszkodhat.

„Közel volt a pódium, de a stratégiánk miatt sebezhetővé váltunk a verseny végére Grosjean előtt. Neki megmaradt két friss szett közepes keverékű gumigarnitúrája, és nem bírtam magam mögött tartani – mondta a skót. – Megmutattuk az autó igazi sebességét, de ma a negyedik hely volt a maximum. Talán hamarosan a dobogó is meglesz, egyelőre elégedettnek kell lennünk azokkal a pontokkal, amiket ma szereztünk."

Lewis Hamilton meglepődött, amikor a Bahreini Nagydíj felénél, a második boxkiállása után hirtelen felgyorsult az autója, amellyel a nehéz kezdés után végül az ötödik helyre zárkózott fel, és a vb-pontverseny 3. helyére került.

„Nagyon boldog vagyok – mondta Hamilton. – Annyira rosszul kezdődött a verseny, el sem tudom mondani. Rémesen indultam, a tempóm sehol sem volt, bármit is tettem, nem gyorsultam fel. Aztán a második boxkiállásnál történt valami, és az autó egy csapásra nagyon jó lett, teljesen máshogy ment, mint előtte. Nyomhattam neki, az autó fantasztikus lett, sokat előztem vele."

Nico Rosberg is hihetetlen élményt élt át, de ellentéteset, a jó rajtja után fokozatosan visszaesett, és a 9. lett a versenyen, amelytől eredetileg azt várta, hogy beindítsa az idényét.

„Hihetetlen nap volt, annyira rosszul sült el minden – mondta Rosberg. – Az erős kezdés után nagyon elégedett voltam, de rögtön éreztem, hogy nehéz lesz egyáltalán az első háromban maradni. Rémes volt fokozatosan hátra és hátra esni. A pole-t megszereztem, azaz valaminek jól kell működnie, de ezt a formát a versenyre is át kell mentenünk."

Nico Rosberg négyszer is kereket cserélt, többek között ezért is szerzett csak két pontot a pole-ból indulva
Nico Rosberg négyszer is kereket cserélt, többek között ezért is szerzett csak két pontot a pole-ból indulva

A verseny egyik hőse Sergio Pérez volt, aki a fél versenyen át csapattársát, Jenson Buttont támadta, és hosszú kínlódás után, több kisebb koccanást követően, remek manőverrel megelőzte. Button, amint az várható volt, megorrolt csapattársára.

SZAVAZÁS

Kinek ad igazat Jenson Button és Sergio Pérez vitájában a Bahreini Nagydíj kapcsán?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„Nagy verseny volt, igazán eseménydús, Checo könnyedebben bánt a gumijaival, ezért is végzett előttem – mondta Button a Sky Sportsnak. – Ám úgy vélem, Checo olykor túlságosan is durva volt. Nem számítasz arra, hogy a csapattársad ilyen keményen vív ellened háromszáz kilométer per órás sebességnél. Azt hiszem, ezzel nem csak nekem van bajom. Panaszkodtam a rádión, de azt nem a pillanat hevében tettem, most is ez a véleményem róla."

A hatodik helyen célba érő Pérez a verseny hajrájában Alonsón és Mark Webberen is átverekedte magát, de nem adott igazat Buttonnak abban, hogy ő okozta a meleg pillanatokat.

„Azért voltam agresszív, mert Jenson is az volt. Én is úgy éreztem, hogy csapattársakként nem így kellene egymás ellen küzdenünk. A legjobb az lesz, ha leülünk, és ezt átbeszéljük egymás között – mondta a mexikói, akit Martin Whitmarsh csapatfőnök a Kínai Nagydíj után arra kért, legyen agresszívabb, hogy tekintélyt szerezzen. – A csapattól egyáltalán nem kaptam olyan utasítást, hogy álljak le a versenyzéssel, a McLarennél nem tiltják az egymás közötti küzdelmet."

Whitmarsh véleménye az esetről: „Jenson és Checo gyors, erőteljes és sikerre éhes pilóta, ennek éppen így kell lennie a McLarennél, ezt nevezzük versenyzésnek."

Jegyezzük meg, Pérezt nem hívták a sportfelügyelők elé a versenyt követően, ellenben Mark Webberrel, akit figyelmeztettek, mert a boxból kijövet Rosberget meglökve őrizte meg pozícióját.

Ki kell emelni a Caterham teljesítményét, Charles Pic nemcsak a két Marussiát verte meg tiszta versenyben, hanem Esteban Gutiérrez Sauberjét is.

TOVÁBBI NYILATKOZATOK

Mark Webber (7.): – Stratégiai csatát vívtunk, a jobb pozíció érdekében korábban kijöttem a boxba, de az a végén visszaütött, elfogytak a gumik, lelassultam, és többen támadtak. Azzal, hogy belementem a versenyzésbe, még jobban elkoptattam a gumikat. Lehet, hogy ez jól néz ki a tévében, de ha kopottak a gumijaid, esélyed sincs küzdeni.
Pastor Maldonado (11.): – Figyelembe véve a problémáinkat, szerintem mindent kihoztunk a versenyből. Jól dolgoztunk csapatként, jól kezeltük a gumikat, a 11. helyezés volt a maximum, amit elérhettünk.
Nico Hülkenberg (12.): – A futam elejétől tisztán kirajzolódott, hogy nem vagyunk elég gyorsak, ráadásul nagyon gyorsan elkoptattuk a hátsó abroncsokat. Túl sokat várakoztunk a boxban, mert arra számítottunk, hogy gondunk lesz az alacsony üzemanyagszinttel. Ez nem így lett, emiatt legalább egy pozíciót elbuktunk.
Adrian Sutil (13.): – Massával harcoltam a négyes kanyarban, hagytam neki elég helyet, de hozzáért a jobb első kerekemhez. Nem tudom pontosan, mit csinált, de azonnal defektet kaptam. Be kellett mennem a boxba, ez pedig véget vetett a pontszerzési álmaimnak.
Valtteri Bottas (14.): – Az első két szakaszban nagyon sok autóval keveredtem harcba, nehéz volt jó állapotban tartani a gumikat. Az utolsó két kerékcserét követően jobb lett a helyzet, tisztább lett előttem a pálya, és sikerült csökkenteni a távolságot az előttem lévő autókhoz képest.
Felipe Massa (15): – Két defektem is volt, de egyikről sem tudom, hogyan történt, de ezek miatt elszállt a pontszerzési esélyem. Talán törmelékekre futottam, de konkrétan egyszer sem éreztem, hogy történt volna ilyesmi. Nem hiszem,. hogy hibás lenne a Pirelli koncepciója, hiszen nem gyakoriak az ilyen esetek. Gondolom, alapos vizsgálat kell.
Daniel Ricciardo (16.): – A rajtot jól kaptam el, de aztán leblokkoltak a kerekeim, emiatt két pozíciót is veszítettem. A sebességünk az egész verseny alatt nem volt jó, az elején a gumik felmelegítésével volt gond, majd a fék miatt veszítettem időt. Ezt a hátrányt már nem tudtuk ledolgozni, annak ellenére sem, hogy a kerékcserék során változtattunk az autó egyensúlyán.
Charles Pic (17.): – Ez volt a legjobb versenyünk ebben az évben. Gyorsan megelőztem a Marussiákat, és kényelmesen, minden probléma nélkül előttük is tudtam maradni.
Esteban Gutiérrez (18.): – Azt kaptam, amire számítottam, szükségünk van arra, hogy gyorsabbak legyünk. Az első körben belekeveredtem egy ütközésbe a tízes kanyarban, amit nehéz lett volna elkerülni. Onnantól kezdve egész jól alakultak a dolgok, de természetesen az egyáltalán nem elég, hogy így fejeztük be a versenyt, fejlődnünk kell.
Jules Bianchi (19.): – Reménykedtem, hogy a dolgok majd jóra fognak fordulni a versenyre, de nagyon szenvedtünk a gumikkal. Úgy gondoltuk, hogy a negyedik kerékcserét követően végig tudunk menni, de még egyszer be kellett mennem a boxba.
Max Chilton (20.): – Nagyon jó volt a startom, ennek köszönhetően sikerült is a Caterhamek elé kerülni egy darabig. Sajnos nagyon szenvedtünk a gumikkal, nem tudtunk sokáig körözni egyik szetten sem.
Giedo van der Garde (21.): – A rajtot követően nem tudtam kikerülni Vergne autóját, emiatt megsérült az első vezetőszárnyam. Ettől a ponttól kezdve nem nagyon tudtam mit csinálni, túl sok időt veszítettem.
Jean-Éric Vergne (feladta): – Bottast előztem a külső íven a négyes kanyarban, amikor nekem jött. Van der Garde rossz helyen volt rossz időben, az ütközés miatt bal hátsó defektet kaptam, és a padlólemezből is leszakadt egy nagyobb darab. A csapat úgy látta jónak, ha feladom a versenyt.

BAHREINI NAGYDÍJ, A VÉGEREDMÉNY (57 kör, 308.238 km)
1. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 1:36:00.498
2. Kimi Räikkönen finn Lotus-Renault

9.111 mp h.

3. Romain Grosjean francia Lotus-Renault 19.507 mp h.
4. Paul di Resta brit Force India-Mercedes 21.727 mp h.
5. Lewis Hamilton brit Mercedes 35.230 mp h.
6. Sergio Pérez mexikói McLaren-Mercedes 35.998 mp h.
7. Mark Webber ausztrál Red Bull-Renault 37.244 mp h.
8. Fernando Alonso spanyol Ferrari 37.574 mp h.
9. Nico Rosberg német Mercedes 41.126 mp h.
10. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 46.631 mp h.
11. Pastor Maldonado venezuelai Williams-Renault 1:06.450 p h.
12. Nico Hülkenberg német Sauber-Ferrari 1:12.933 p h.
13. Adrian Sutil német Force India-Mercedes 1:16.719 p h.
14. Valtteri Bottas finn Williams-Renault 1:21.511 p h.
15. Felipe Massa brazil Ferrari 1:26.364 p h.
16. Daniel Ricciardo ausztrál Toro Rosso-Ferrari 1 kör h.
17. Charles Pic francia Caterham-Renault 1 kör h.
18. Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari 1 kör h.
19. Jules Bianchi francia Marussia-Cosworth 1 kör h.
20. Max Chilton brit Marussia-Cosworth 1 kör h.
21. Giedo van der Garde holland Caterham-Renault 2 kör h.
FELADTA
Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Ferrari 16 megtett kör
Leggyorsabb kör: Vettel (55. kör) 1:36.961
A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Sebastian Vettel 2 3 4 77
2. Kimi Räikkönen 1 3 4 67
3. Lewis Hamilton 2 4 50
4. Fernando Alonso 1 2 3 47
5. Mark Webber 1 3 32
6. Felipe Massa 3 30
7. Romain Grosjean 1 4 26
8. Paul di Resta 3 20
9. Nico Rosberg 2 14
10. Jenson Button 3 13
11. Sergio Pérez 2 10
12. Adrian Sutil 1 6
12. Daniel Ricciardo 1 6
14. Nico Hülkenberg 2 5
15. Jean-Éric Vergne 1 1
KONSTRUKTŐRÖK
1. Red Bull-Renault 109
2. Lotus-Renault 93
3. Ferrari 77
4. Mercedes 64
5. Force India-Mercedes 26
6. McLaren-Mercedes 23
7. Toro Rosso-Ferrari 7
8. Sauber-Ferrari 5
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik