A pilótákat nem zavarja a vasárnapi időmérő

Vágólapra másolva!
2013.03.16. 11:27
null
Szombaton nagy volt a nedvesség a melbourne-i „piros lámpás negyedben” (Fotó: Action Images)
A versenyzők és a csapatok szerint jó döntés volt az időmérő vasárnapra halasztása a Formula–1-es Ausztrál Nagydíjon. A nagy eső miatt csak az első szakaszt tudták megrendezni, a zárás magyar idő szerint hajnali egykor lesz – az NSO természetesen élő szöveges tudósítással számol be róla, akárcsak a versenyről, amelyet a korábbi tervekhez ragaszkodva 7-kor indítanak el.

 

Bár Lewis Hamilton általában azok közé tartozik, akik a legnagyobb esőben is a versenyzésre szavaznak, az Ausztrál Nagydíj elhalasztását maga is jó döntésnek tartja.

„Jó döntés volt az időmérő elhalasztása, nagyon veszélyesek voltak a körülmények – mondta Hamilton. – Eddig korántsem tökéletes a hétvégénk, de reméljük, a végén jól fog alakulni. A megcsúszásom az én hibám volt, utána szerencsém volt, hogy újra tudtam indulni, szerencsére hátrafelé el tudott gurulni a kocsi. Ezt a kicsúszást gyorsan el kell felejteni, és a vasárnapra összpontosítani.”

Az eső még naplemente után is szakadt, és az előrejelzések szerint egészen reggelig fog is. Hamiltont nem zavarja, hogy kétszer kell autóba ülnie vasárnap.

„Nem zavar, hogy a versenynapon is körözünk, jó is lesz, hogy a rajt előtt tudunk kicsit melegíteni. A szervezetünket kicsit fel is dobja majd, de remélem, már nem fog esni, mert ez borzasztó volt. Ez az aszfalt sokkal csúszósabb az esőben, mint más pályákon, hiszen rengeteg csík, amelyet a hétköznapi forgalomban útfestésként használnak, le van takarva fekete festéssel, amely rendkívül csúszós" – mondta Hamilton.

2002-ig minden vasárnap délelőtt tartottak félórás bemelegítő edzést, amit 2003 elején eltöröltek. A 2004-es Japán Nagydíj kvalifikációja hasonló körülmények miatt elmaradt, vasárnapra tették át az edzést, s annyira tetszett a csapatoknak a megoldás, hogy néhány versenyen vasárnap délelőtt derült ki a rajtsorrend. A sajtó nyomására aztán visszakerült szombat délutánra az időmérő – a vasárnapi lapokban ugyanis nemigen volt miről írni.

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke sem tartja tragédiának a csúszást, amit elsősorban a pályára csak szombaton kilátogató szurkolók és az európai tv-nézők bánhatnak, akiknek vasárnap hajnali egykor is fel kell kelniük, ha élőben akarják követni, hogyan alakul ki a rajtfelállás.

„A pilótáknak délelőtt csupán két gyors kört kell megtenniük, egyet a második és egyet a harmadik szakaszban. Ez nem lehet probléma számukra – mondta Horner. – A szerelőknek már nagyobb terhet jelent, főleg mert az első versenyről van szó, és azért még minden új az autón. Összességében jó döntés született, de sajnálom, a nézőket, akik ennyit vártak, és csak azt tudták meg, kik estek ki az első szakaszban.”

AUSZTRÁL NAGYDÍJ, IDŐMÉRŐ, AZ ELSŐ SZAKASZ EREDMÉNYE
1. Nico Rosberg német Mercedes 1:43.380 átlag: 184.666 km/ó 11 kör
2. Fernando Alonso spanyol Ferrari 1:43.850 0.470 mp h. 10
3. Romain Grosjean francia Lotus-Renault 1:44.284 0.904 10
4. Sergio Pérez mexikói McLaren-Mercedes 1:44.300 0.920 10
5. Mark Webber ausztrál Red Bull-Renault 1:44.472 1.092 10
6. Felipe Massa brazil Ferrari 1:44.635 1.255 8
7. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 1:44.657 1.277 11
8. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 1:44.688 1.308 10
9. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Ferrari 1:44.871 1.491 10
10. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:45.456 2.076 12
11. Kimi Räikkönen finn Lotus-Renault 1:45.545 2.165 11
12. Paul di Resta brit Force India-Mercedes 1:45.601 2.221 10
13. Nico Hülkenberg német Sauber-Ferrari 1:45.930 2.550 10
14. Daniel Ricciardo ausztrál Toro Rosso-Ferrari 1:46.450 3.070 10
15. Valtteri Bottas finn Williams-Renault 1:47.328 3.948 10
16. Adrian Sutil német Force India-Mercedes 1:47.330 3.950 10
17. Pastor Maldonado venezuelai Williams-Renault 1:47.614 4.234 11
18. Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari 1:47.776 4.396 10
19. Jules Bianchi francia Marussia-Cosworth 1:48.147 4.767 11
20. Max Chilton brit Marussia-Cosworth 1:48.909 5.529 11
21. Giedo van der Garde holland Caterham-Renault 1:49.519 6.139 11
22. Charles Pic francia Caterham-Renault 1:50.626 7.246 10

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik